Zentagunarasi siker Domaszéken

K. Zs.

2020. január 16., 18:36

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A továbbjutást kivívó zentagunarasi csapat

A továbbjutást kivívó zentagunarasi csapat

A múlt hét végén nemcsak vidékünkön, de Magyarország több településén is teremlabdarúgó-nagyüzem volt. A Csongrád megyei Domaszéken a Szkíta-Sport-kupa keretén belül a 35 éven aluli játékosokkal felálló csapatok léptek pályára. A B csoportban ott volt a zentagunarasi Slavija gárdája is, amely nem kezdte jól a versenyt, a kék mezesek ugyanis első mérkőzésükön 3:1-re kikaptak egy temesvári csapattól, a három gólig jutó Gyetvai Dávid és társai azonban ezt követően nem ismertek kegyelmet, a Kübekházát 5:0-ra, a Gulyás Csárdát 2:0-ra, a Szitasport együttesét pedig 3:1-re verték, így csoportmásodikként jutottak tovább a jövő heti elődöntőbe, ahol ellenfelük az A csoport győztese lesz. Vasárnap a domaszéki tornán pályára lépnek majd az adai öregfiúk is, akik a 45 év felettiek mezőnyében indulnak.

Szombaton és vasárnap Dunaújvárosban 18. alkalommal rendezték meg a Carissa-kupa nevű nemzetközi teremtornát, amelyen ezúttal is harminckét csapat vett részt. Az indulók között ott volt a Csantavér gárdája is, amely az erős mezőnyben nem tudott figyelemre méltó eredményt elérni. Szabó Flóriánék a H előjelű csoportban egy döntetlennel és két vereséggel a 3. helyen végeztek, így a vigaszágon folytathatták, az Acerbis-kupára elkeresztelt minitornán, ahol a nyolc csoportharmadik mérte össze erejét. A piros-feketék az A csoportban egy 2:2-es döntetlennel kezdtek, utána azonban mindkét mérkőzésüket elvesztették, így nem jutottak tovább az egyenes kieséses szakaszba.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége