Pályázat okostábla-vásárlás támogatására

Magyar Szó

2020. január 16., 13:52 >> 2020. január 16., 19:20

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A diákok játékosan tanulnak az interaktív táblával

A diákok játékosan tanulnak az interaktív táblával

Pályázatot írt ki tegnap a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság általános és középiskolák számára vetítővel ellátott interaktív táblák beszerzésének támogatására. A tartomány idei költségvetésében 70.400.000,00 dinárt irányoztak elő erre a célra.
– Folytatjuk az oktatás korszerűsítését és digitalizálását. Az idén összesen 156 millió dinárt fordítunk iskola felszerelés vásárlására, ebből valamivel több mint 70 milliót okostáblák beszerzésére. Az Okostáblát minden iskolába! akciónak az a célja, hogy minden vajdasági iskolának, minden kihelyezett tagozatnak, minden diákotthonnak legyen egy-egy, vetítővel ellátott interaktív táblája – közölte Nyilas Mihály szaktitkár.

A tanintézmények január 21-éig jelentkezhetnek a pályázatra kizárólag interneten, a szaktitkárság webalkalmazásán keresztül. Az okostáblákat a jelentkezés sorrendjében juttatják el a tanintézményekbe.

A pályázattal kapcsolatos részleteket megtalálják az interneten a http://www.puma.vojvodina.gov.rs címen.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége