2021. január 17., vasárnap
VÍZILABDA – XXXIV. EURÓPA-BAJNOKSÁG

A fiúk is megkezdték

Amikor kellett, Savić legénysége pillanatok alatt összekapta magát (Fotó: Deepbluemedia)
Amikor kellett, Savić legénysége pillanatok alatt összekapta magát (Fotó: Deepbluemedia)

Tegnap a csoportkör 1. fordulójával elrajtolt a budapesti, olimpiai kvalifikációs vízilabda-Európa-bajnokság férfitornája is. A szerb válogatott a vártnál talán gyengébben kezdett Oroszországgal szemben, Dejan Savić együttese végül négygólos különbséggel, 13:9-re nyerte első találkozóját. Filipovićékon látszik, hogy nem az Eb első hetére időzítették a csúcsformát, a robbanékonyságuk, precizitásuk egyelőre még elmarad a megszokottól, s rengeteget hibáztak, ennek ellenére az igazán fontos pillanatokban érvényesíteni tudták akaratukat – amikor Oroszország közelebb férkőzött, Aleksićék hamar összekapták magukat, és magabiztos előnyt szereztek. Az utolsó negyedben végül kijött a két csapat közti minőségbeli különbség, a szerbek ekkor már ellentmondást nem tűrően használták ki a helyzeteiket.

A forduló legkiélezettebb párharcát a hollandok és a románok vívták, Románia három negyeden keresztül uralta a játékot, a záró játékrész előtt, 8:6-os vezetésnél már zsebében is érezhette a győzelmet, ám Hollandia fergeteges utolsó nyolc percet produkálva végül 9:8-ra győzni tudott.

A magyarok 19:5-re verték Törökországot.

Ma ismét a lányoké a főszerep, Magyarország hétfőn Szlovákia ellen második győzelmét is bezsebelte, ma azonban jóval nehezebb ellenféllel, Oroszországgal néz farkasszemet 19 órától. Szerbiára a negyeddöntő szempontjából sorsdöntő mérkőzés vár, Dragana Ivković lányai Horvátországgal játszanak 16.00-kor.