Ha valamiben, hát a hetedik művészetben erős évet zártunk. Lezárult A csillagok háborúja kilencrészes sagája, a végjátékához ért A bosszúállók, a nemrégiben megújulást mutató horrorműfaj is különös metafizikai dimenziókba érkezett a Fehér éjszakákkal és a Mi című doppelgänger-parafrázissal. A nagy blockbusterek azonban meg sem közelítik az év legjelentősebb alkotásait: az Oscar-dömping nagy dobásaira már alig-alig emlékszünk, a Zöld füzetnek, a Csillag születik nyolcvankettedik remake-jének vagy a Bohém Rapszódia hamisságokkal tömött biopicjének az emléke is kiveszett. Ehelyett nevettünk, sokat nevettünk. Leginkább társadalmunk visszásságain. És nem mindig örömünkben.
10. Rocketman – Listánk tizedik helye igazságtétel is: a Bohém rapszódia zenés életrajz-kategóriában folytatott meteorhullása ugyanis teljesen elhomályosította egy másik, sokkal jobban sikerült, ám tematikájában igen hasonló film csillagát. A Rocketman Elton John élettörténetét dolgozza fel, ám sem Taron Egerton nem próbálja a megszólalásig mímelni az énekest, sem a film nem akarja megmászni a realizmus göröngyös lejtőit – és a Queen-filmet látva egész biztosan jobb is így. Extravagáns, költői, őrült – ez mind a Rocketman, amelynek úgy sikerül életrajzi musicallé nőnie, hogy egyébként nem az.
9. Blinded by the Light – Gurinder Chadha filmjét nem véletlenül nevezik az év feel-good mozijának. Erejét életszeretete és egy pofonegyszerű alapötlet adja: mit kezd a tomboló neonáci-őrület és a Teacher-éra közepette egy Lutonban született pakisztáni srác, aki a családi tradíció és a saját vágyai között örlődik, ráadásul folyton leköpik, belekötnek, telegraffitizik az utcáját? Bruce Springsteent hallgat! E mozi minden egyes kockájából zuhog ránk a zene (igen, néha képileg is), és különösen gyönyörű rádöbbenni a film vége felé, hogy ez a kedves komédia voltaképp megörtént eseményeket dolgoz fel.
8. Jojo Nyuszi – Taika Waititi új-zélandi filmes a Thor – Ragnarök című Marvel-mozival írta be magát az újabb kori filmtörténelembe, ezen műve azonban második világháborús komédia. Már amennyiben komikusnak tartunk egy a Jugendnek és a Reichnak tökéletesen megfelelni akaró tízéves fiúcskát, akinek képzelt legjobb barátja Adolf Hitler, és aki kénytelen szembesülni azzal, hogy anyukája (a csodás Scarlett Johansson!) titokban az ellenállásnak dolgozik és zsidó kislányt rejteget a falak mögött. Mindezt a hitleri Németország abszurd hétköznapjait új megvilágításba helyező, mármár szentségsértő egysoros poénokkal.
7. Az angyal – „...biztosan meg lehetett volna csinálni ezt a filmet dokumentarista-vacakra is, de Ortega biztos kézzel vezérli művét a minőségi, művészi szórakoztatóipar sztrádáin. E sztrádán a szerzők mindent egyetlen lapra tesznek fel: az imádnivaló gonosztevő jellemének fordulatos kanyaraira. Egy szimpatikus pszichopata vidám ámokfutására.” Ezt írtuk még tavasszal Az angyal című filmről, és e frissesség az, ami listánk hetedik helyére röpíti. A sorozatgyilkosokat ha érthetővé nem is, de igen szórakoztatóvá tevő alkotás nem keres válaszokat, hanem egyenesen az orrunk alá tolja a világ morális állapotának abszurdumát.
6. Az ír – A nagyszabású gengszterdrámák ideje lejárt, a moziban három és fél órát már csak A csillagok háborúja nyolcvanötödik spin-offja vagy a Marvel 3D-ben tolt csili-villi CGI-varázslata él meg, Martin Scorsese viszont mintha erről tudomást se venne. A majd nyolcvanéves rendező egész életművét keretbe foglaló epikus műve nem föltétlenül a legjobb, amit ebben a témában az asztalra tett, már nem útkeresést folytat, hanem a jól bevált receptet hajtja, Az ír mégis megkerülhetetlen. Meg aztán kinek a kedvéért állna a kamera elé egyszerre Robert de Niro és Al Pacino?
5. Rossz versek – Reisz Gábor filmje 2018 végén robbant a vászonra, de nálunk legelőbb 2019 nyarán volt látható. És micsoda látvány ez! A több idősíkon többféle stílben leforgatott, mégis egységes moziélmény úgy válik mély értelmű filozófiai „regénnyé”, hogy közben a lehető legegyszerűbben fogalmaz, egy elrontott felnőttélet titkait pedig a gyermek- és kamaszkor legkülönbözőbb stációiban találja meg. Az a fajta film, amely ha jókor talál homlokon, valódi változást idézhet elő az életszemléletben.
4. Extázis – E sorok szerzője nem túl nagy rajongója a francia radikális Gaspard Noé munkájának és meglehetősen túlspilázottnak tartja a rendező Visszafordíthatatlan című rape-pornóval vagy a Lépj az ürességbe című Coelho-utánzmánnyal fémjelzett művészetét. Ez az eszement francúz azonban az Extázissal valami eddig nem látottat követett el: az emberi élet egy extrém pillanatát kiragadván metaforává tette a drog önkívületét és magasművészetté forgatta kamerájával a kortárs táncot. Túlkapásai ellenére is az év egyik legmegrázóbb hullámvasútja.
3. Élősködők – Bong Joon-Ho cannes-i díjas filmje igazi atombomba az idei filmtermésben. Egyszerre roppant mulatságos és kellemetlenül metsző, egyszerre megértő haverja és ítélőszéke a kisembernek, akinek más már nem maradt, mint az élősködés. A gazdag családba lassan beszivárgó és ott piócaként tevékenykedő mélyszegény család tragikomédiája akkor veszi a legveszettebb kanyarokat, amikor már azt hittük, beértünk a finisbe és akkor is tartogat őrült meglepetéseket, amikor azt hittük, már elértük a mélypontot.
2. Joker – Ez az alkotás kétségtelenül meghatározta a 2019-es évet, és kevés hiányzik ahhoz, hogy ez legyen listánk élén. Hogy mégsincs, az paradox módon kompakt felépítésének köszönhető. Az elemek többsége ebben a remekül megírt, remekül játszott, remekül szabott és remekül filmezett alkotásban (a zenéjéről már nem is beszélve!) egyszerűen „csak” jó – az, ami a Jokert kivételessé teszi, az az elemek összességének harmóniája és a társadalmi folyamatok hű és fájó letükrözése. Meg persze Joaquim Phoenix elképesztő betörése az A-listás színészek közé.
1. Volt egyszer egy Holywood – „Tarantino... nem kevesebbet tesz, minthogy megváltoztatja a film médiumának eddig ismert paradigmáját. A fikció gondosan, látszólag öncélúan bepakolt snittjeiből a végső nagyjelenetben felülírja a valóságot, utópiát, tündérmesét csinál, hogy rendet hozzon a világba, és ezzel teljesen új célt talált ki a hetedik művészetnek.” – ezt írtuk még a nyáron és ehhez tartjuk magunkat, amikor a Volt egyszer egy Holywoodot az év legnagyobbjának bélyegezzük, amely csak egy apró lépéssel lép túl a Joker tökéletességén: az újszerűség lépésével.
