2024. március 29., péntek
BÁCSKOSSUTHFALVA

Kisüstiverseny és Kocsonyafesztivál

Január 22-ig várják a jelentkezéseket

A bácskossuthfalvi Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesülete, az Ady Endre Művelődési Központtal karöltve február 1-jén szervezi meg a 2020-as Kisüstiverseny és Kocsonyafesztivál díjkiosztóját az Echo Gyermek és Ifjúsági Rendezvényközpontban.

Tavaly több mint ötszáz minta érkezett a pálinkaversenyre, melyekből kóstolást is szerveztek (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Tavaly több mint ötszáz minta érkezett a pálinkaversenyre, melyekből kóstolást is szerveztek (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A 2020-as bácskossuthfalvi mustra benevezési díja 300 dinár fajtánként, és fél liter pálinkával lehet jelentkezni. A címkén fel kell tüntetni a gyümölcsész nevét, lakcímét és telefonos elérhetőségét, a pálinka fajtáját – vegyes pálinka esetében, hogy milyen gyümölcsből készült. Továbbá az évjárat mellett a származási helyét. A pálinkamustrára január 22-éig várják a nevezéseket, a szakmai zsűri 25-én véleményezi a leadott pálinkamintákat, amiket elsősorban a bácskossuthfalvi helyi közösségben lehet leadni munkanapokon 7 és 14 óra között, bővebb információ a 024/741-127-es elérhetőségen, vagy Tímár Gabriella 063/173-83-61-es mobilszámán kapható. Ezenkívül Topolyán, a Turisztikai Irodában is várják a nevezési mintákat munkanapokon 7 és 14 óra között, bővebb információ a 024/711-020-as telefonszámon. Temerinben, a Kertbarátkör irodájában várják a mintákat munkanapokon 9 és 12 óra között, bővebb információ a 063/577-705-ös telefonszámon. Zentán a Dózsa György utcai Gazdakörben, munkanapokon 9 és 13 óra között, tájékoztatás a 024/024-817-088-as elérhetőségen. Zomborban Budai István fogadja a jelentkezőket, akivel a 063/779-35-76-os számon lehet egyeztetni. Palicson Sinka Ferenc várja a mintákat, őt a 024/754-979-es telefonszámon lehet elérni. Az idei évtől bégaszentgyörgyi (žitištei) helyszín is a nevezők rendelkezésére áll, Aleksandar Tucić elérhetősége 064/834-1-137. A mintákat Szegeden is fogadják, Németh József elérhetősége: +36-30-206-70-84.

Nagy volt a keletje az egységtálakból árult kocsonyának a múlt évi fesztiválon (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Nagy volt a keletje az egységtálakból árult kocsonyának a múlt évi fesztiválon (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A III. Kocsonyafesztivált ezúttal is 4 kategóriában hirdették meg: 1. hagyományos bácskossuthfalvi kocsonyát, 2. hagyományos sertéshúsból készült kocsonyát, 2. kocsonya-különlegességeket (halkocsonya, báránykocsonya, borjúkocsonya, pulykakocsonya, szárnyas-belsőség kocsonya) 4. étel-ital harmóniát értékel majd a zsűri. A versenyzők január 8-ától vehetik át az egységtálakat a helyi közösségben, az étkeket január utolsó napján kora este, illetve február 1-jének reggelén, a verseny napján adhatják le az ECHO-ban. A zsűri elsősorban az étkek külső jellemzőit, a kocsonya színét, illatát, állagát értékeli, továbbá ízvilágát, aromáját, fűszerezését és a fajtájára utaló jegyeket. A kocsonyát pálinkával együtt is összekóstolják igény szerint, amihez az italt mellékelhetik a nevezők. Bővebb információk a szervezők, Tímár Gabriella a 024/741-127-es vezetékes, vagy 063-173-83-61-es mobilszámán, vagy Fábrik Attila 063-683-761-es telefonszámán kapható. A fesztivál legjobb pálinkái és kocsonyái a serlegek és a diplomák mellett értékes díjban részesülnek, két fő részére két éjszakás wellnesshétvégét Egerben a Szent István Hotelben. A díjkiosztó ünnepségen kultúrműsor, terménykiállítás várja az érdeklődőket.