Karinthy Frigyes kötetcímét vettem kölcsön, mindjárt meg is mondom, hogy miért.
Egy magyartanár naponta találkozik a diákok írásaival, a táblánál, a füzetben, dolgozatíráskor. Amikor ötödik osztályban hozzám kerülnek, akkor már valamennyire kialakult a kézírásuk. Ez egészen a középiskola végéig változik. Van, akinél szépül, sokaknál azonban sajnos az igénytelenség és rossz beidegződések miatt olyannyira romlik az írás, hogy sokszor el sem lehet olvasni.
A 20. század első felében még létezett szépírásóra, megbecsülték az írás tudományát, s nem csak azért, mert keveseknek adatott meg, hogy tanulhassanak. Meg lehet nézni a régi, kézzel írott dokumentumokat, gyönyörű írás tekint vissza ránk. Ez sajnos manapság már nem így van. Főleg a fiúknál mutatkozik meg a nemtörődömség, úgyhogy időnként szépírásgyakorlatokat szoktam beiktatni. Mivel osztályozom, igyekeznek nagyon, hogy jó jegyeket kaphassanak. Persze ez az egész majd akkor működik, ha megszokják, hogy időnként vannak ilyen feladataik. Csak az a baj, hogy gyorsan visszazökkennek a megszokott írásukhoz, elfelejtenek igyekezni, törődni vele. Minél előbb meglegyen, vagyis összecsapják. Azoknak a diákoknak, akiknek az egyszeri gyakorlatnál több kell, házi feladatként is szoktam adni másolást. Nem mindig szeretik, de beletörődnek, mert értik az okát.
Hogy fölhívjam a diákok figyelmét a kézírás fontosságára, nemrégiben azt találtam ki, hogy az iskolai faliújság tábláján olyan kis kiállítást szerkesztek, amely azt mutatja be, hogy ismert, tisztelt íróinknak, költőinknek milyen volt a kézírása. Nagyon élveztem az internetes kutatást, nem eredménytelenül. Elég sok kézirat másolatát találtam meg, és számtalan aláírást is. Ezekből aztán összeállt egy fotókkal kiegészített kis összeállítás, amelyet az osztályokkal megnéztünk. Játszottunk is egy kicsit, feladatul kapták, hogy ki kell találni, melyik képhez, vagyis személyhez melyik kézírás tartozik. Mondhatom, egész jól ügyeskedtek. Az sem mellékes, hogy még élvezték is.
Tudom, hogy ebben a rohanó világban, amelyben gépen írunk, aztán nyomtatunk, s a kézírás becsülete sokszor elvész, mégsem engedhetjük meg, hogy a sok évszázad alatt kiverekedett írástudás csorbuljon. Nem csak értéke, hangulata is van. Egy kézzel írott levél ma már sajnos kuriózum, hiszen már a karácsonyi vagy a húsvéti üdvözlőlapok írása is kiveszőfélben van.
Ópusztaszeren járva mindig megnézzük az egykori posta épületében kiállított régi iratokat, hivatalos könyveket, amelyeket kalligrafikus írással vezettek. A gyerekek mindig megcsodálják, hiszen mintapéldái a szépírásnak. Ha rajtam múlna, több haszontalan tantárgy helyett bevezetném a szépírásórákat. Annak legalább lenne értelme.
Az interneten nagyon sok motiváló gyakorlatot lehet találni, a betűformáláshoz színes mintákat, betűformákat stb. Igénybe fogom venni ezt a komoly segítséget, hátha nagyobb kedvet kapnak hozzá, hiszen ezek egész érdekes foglalkozások, egy kicsit a rajzoláshoz hasonlítanám. Az iskolában a sok diktálás miatt úgyis csak romlik az írásuk, hiszen nem az a lényeg, hogy szépen írjanak, hanem hogy legyen idejük leírni mindazt, amit a tanár elmond.
Nagyon jó, amikor a kollégák osztályozzák a füzeteket, ugyanis ez arra sarkallja a diákot, hogy rendben tartsa a füzetét. Hogy azt milyen odaadással vezeti a tanuló, a személyiségéről árulkodik. Jó lenne, ha a szülők sűrűn ellenőriznék a tanulók füzeteit, mert akkor közösen kialakíthatnánk a diákokban az igényt a szépre, ami később majd másra is kiterjed.
„Vannak folyamatok, amelyeket nem lehet gépesíteni, mert szeretettel kell hozzájuk kezdeni, példának okáért ilyen az írás is.” (Isabel Allende chilei író, újságíró)
