Kisgyermek kora óta a muzsika bűvöletében él. Középiskolás éveiben már együttest alapított, amellyel nagy sikert aratva bejárták a zentai és környékbeli klubokat; zongoristának készült, a középiskolát jazzéneken kezdte, elméleti szakon fejezte be, egyidőben klasszikus éneket is tanult; a Kodolányi János Főiskola végzőseként már elkezdett jazzéneket tanítani Sándorfalván, két évre rá magántanárként a szegedi Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába szerződött, azóta is ott dolgozik.
Jazz&Roll zenekari fotózás pillanatai: Simon György, Boros Gyevi Endre, Kőműves Ágota és Szabó Endre (Fotó: Herédi Krisztián)
Szólistaként is próbálkozott, jelenleg pedig a Jazz&Roll nevű zenekar tagja. Mindeközben még arra is jut ereje és energiája, hogy a zentai House of the Tississippi Blues klub alapító tagjaként fiatal tehetségek útját egyengesse. Kőműves Varga Ágotáról bátran elmondhatjuk, hogy rendkívül szerteágazó tevékenységet folytat zenei berkekben.
Melyek az első gyermekkori élményeid a zenével kapcsolatban? Miket hallgattál akkoriban? Álmodtál-e arról, hogy meddig fogsz eljutni, illetve merre tartasz?
– Körülbelül 3-4 éves lehettem. Tisztán látom a képet magam előtt, ahogy apu teker biciklivel, én ülök a hátsó ülésen, és éppen az óvodába tartunk, miközben torkunk szakadtából énekeljük Takács Tamás Pocsolyába léptem című dalát. Elég vicces látvány lehettünk. A későbbi emlékeim már azok, hogy énekelek az óvodában, majd az iskolában. Úgy gondolom, egy gyerek életében meghatározó szerepet töltenek be az akkori Disney-rajzfilmek. Nálam is így történt. Ment a mese reggeltől estig, és én is azokat a dalokat fújtam. Sőt, ma is megnézek néha egyet, hogy inspiráljon. Nemrég volt egy szólókoncertem, és például a Pocahontas című meséből a főcímdal is belekerült a repertoáromba. Mindig jó visszanyúlni a gyökerekhez.
Azt hiszem, nem voltak ilyen jellegű álmaim, mert valahogy gyerekkorom óta körberajongott a zene, és valahogy normálisnak tűnt, hogy zenével fogok foglalkozni, lényegtelen, milyen formában. Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy kislányként nem álmodoztam arról, hogy világsztár lesz belőlem, és majd én is kapok egy csillagot a nagyok mellett.
Amikor a pályaválasztáshoz érkeztél, gondolkodás nélkül a zene irányában indultál meg, vagy voltak más ötleteid is?
– Rögtön tudtam, hogy a zene lesz az én vezérvonalam, hiszen arra is készültem, hogy zongorista lesz belőlem, mert azt tanultam és nagyon szerettem is. De bevallom, volt más ötletem is, mivel kaptam hideget-meleget: ,,jaaaj, a zenélésből nem lehet megélni”… Így megfordult a fejemben az is, hogy ügyvéd lesz belőlem, de örülök, hogy végül nem hagytam magam, és a zene mellett tartottam ki!
Mesélj, kérlek, a tanulmányaidról! Milyen élmények idéződnek fel ezekből az évekből? Hogyan formálódott időközben a zenei ízlésed és világod?
– Mint az előbb említettem, zongoristának készültem.
De nem arra a szakra érkeztem meg. Most már tudom, hogy rengeteget köszönhetek a zongoratanárnőmnek, megboldogult Marjanović Fodor Valériának, aki általános zeneiskolás éveim alatt ott állt mellettem és terelgetett. És amikor az utolsó zongoraórákat lehallgattam, akkor közölte velem, hogy van jazzének szak is a Szabadkai Zeneiskolában, próbáljam meg azt is, ha már ott vagyok. Eléggé meglepett arcot vágtam, mert 14 évesen azt sem tudtam, hogy mi az a jazz vagy hogy egyáltalán létezik ilyen! Elmentünk Szabadkára előmeghallgatásra, hogy megbizonyosodjak arról, hogy egyáltalán tudok-e énekelni. Megtetszettem a tanárnőnek, és innentől kezdve a zongora mint főszak megszűnt létezni, mert az ének vette át a helyét. A felvételi után bejutottam az iskolába, és nagyon kemény időszak várt rám. Vegyes érzelmekkel gondolok vissza, hiszen itt jöttem rá, nem elég ám a házi feladatot megcsinálni, hanem gyakorolni is kellene, amit én kimondottan nem szerettem. Így egy év ,,szenvedés” után szakot váltottam, majd elméleti szakon fejeztem be a középiskolát. Eközben hiányzott ám az ének, de valami mást akartam: kipróbáltam a klasszikus éneket. Gábor Zoltán volt a tanárom, akitől olyasmiket sajátítottam el, amiket a mái napig is használok, amikor énekelek és tanítok, ő is egy meghatározó ember az életemben! Így az alapfokú klasszikus ének diplomát is megszereztem. Sok emberrel megismerkedtem Szabadkán, ahány ember, annyi zene, ahány zenész, annyi zene. Sikerült olyan zenei világot kialakítanom magamnak, hogy mindig nyitott vagyok az új stílusokra, ami azért jó, mert az énekemet nem lehet beskatulyázni.
Milyen volt Pély Barna tanítványának lenni? A székesfehérvári főiskola után merre vezetett az út? Közben gondolkodtál már a tanári pályán?
– Nagyon jó! Erről ódákat tudnék regélni! Ő volt az, aki ráébresztett a legfontosabb dologra, ami egy énekest meghatároz: soha ne engedjük meg, hogy mások határozzanak meg bennünket. Rengeteget tanultam tőle, hiszen rettentően jó szakember, elismert tanár és előadóművész. A Kodolányi János Főiskola utolsó évén Sándorfalvára vezetett az utam, és itt kezdtem el tanítani. Őszintén megmondom, soha nem jutott volna eszembe, hogy tanítsak, mivel a középiskola után nem is akartam egy tanárról sem hallani, de jött a lehetőség, és belevágtam. Itt két évet dolgoztam jazzénektanárként, majd ezt követően magánénektanárként átjöttem a szegedi Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába, jelenleg ott tevékenykedem.
Már középiskolásként megalapítottad az Agota and her friends nevű formációt, melynek hangulatos koncertjeire magam is jól emlékszem a helyi és környékbeli klubokból. Mesélj, kérlek, ezekről az időkről is, illetve mindarról, ahogyan a tanári pályafutásoddal párhuzamosan az előadói karriered alakult! Melyiket élvezted jobban a kettő közül?
– Boldogan gondolok vissza az Agota and her friends-es évekre! 2010 nyarán alakultunk meg, édesapám és Kőműves Árpád gitározott, én pedig énekeltem. Számomra varázslatos ereje volt annak, amit csináltunk, hiszen akusztikusan dolgoztuk fel a dalokat, és annak olyan feelingje van, amit egy villanygitár nem tud visszaadni. Úgy indult az egész, hogy mikor szakot váltottam, hiányzott az éneklés. Olyan édesapám van, aki beáldozza magát minden ,,őrült” ötletnek, s mikor szóltam, hogy zenéljünk, nem kellett neki kétszer mondanom! Árpi meg úgy csöppent a képbe, hogy ő volt a legjobb barátom, és szerencsémre még gitározni is tudott. Nagyon sok koncertet sikerült megcsinálni, ennek örömére nőtt az együttestagok száma is, először lett egy dobosunk, majd basszusgitár is bekerült a képbe, és így szépen lassan kezdtünk nagyobb és nagyobb koncerteket adni. Amikor kiderült, hogy felvételt nyertem Magyarországra a főiskolára, egy búcsúkoncertet szerveztünk, amelyre az összes zenészt meghívtam, aki megfordult az 5 év alatt az együttesben. Gyönyörű volt!
Székesfehérvár megváltoztatta az életemet. Prioritást élvezett nálam az iskola, mert idejében akartam befejezni, és fejben 100%-ban ott lenni. Megérződött rajtam, hogy nem zenélek zenekarral. Viszont megtanultam egy nagyon jó dolgot: hogyan tudom magam zongorán kísérni. És most, amikor visszagondolok, ez volt az én feladatom a főiskolán, hogy erre rájöjjek, hogy mekkora előny és segítség lesz ez a továbbiakban. Megtanultam kísérni, érzésből és fülből, nem pedig lebogyózott kottából.
Szerettem volna valamit kezdeni magammal a tanítás mellett. Apu ötlete volt, hogy szervezzünk egy lemezfelvételt. Nekem sem kellett több! Összeállítottam a dalok listáját, a hangszerelésben Laki Ákos segített, majd elmentünk Budapestre a Pannónia Stúdióba, ahol életemben először dolgoztam stúdióban.
Állati volt! Két nap alatt felvettük, első nap a zenekar feljátszotta az alapot, másnap felénekeltem a lead vocalt. Annyit elárulhatok, hogy hamarosan érkezik a lemez, amelyen jazzstandardok fognak megszólalni olyan köntösben, hogy rá sem ismer az ember.
Jelenleg a Jazz&Roll nevű partyzenekar tagja vagyok, ahol zongorázom és énekelek. A zenekar többi tagja: Jovana Vejnović – ének, Szabó Endre – dob, Simon György – basszusgitár és Boros Gyevi Endre – gitár. Rengeteget próbálunk, és jelenleg a zenekar promóciós videóján dolgozunk. Nem tudok dönteni, melyiket élvezem jobban: nagyon szeretek tanítani, annak is megvan a sajátos szépsége, de értelemszerűen zenélni is imádok, hiszen ez az, ami éltet!
Alapító tagja vagy a zentai House of the Tississippi Blues klubnak, amit az édesapád, Varga Róbert vezet. Ez egy remek szórakozóhely – ugyanakkor több is annál: fontos missziót is betölt, segíti a fiatal tehetségek kibontakozását. Mesélnél erről bővebben?
– Civil szervezet vagyunk, amelynek a kirendeltsége a Tississippi. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a színpad kellően nagy legyen, és a hangtechnika is erős minden tekintetben. Arra törekedtünk a kialakítása folyamán, hogy élmény legyen azoknak, akik zenélnek, mert ha a zenész élvezi, akkor a közönség is élvezni fogja. Most egy hatalmas felújításon estünk át, amelynek során sikerült még jobb hangtechnikát megvalósítani, a hely teljesen új fénytechnikát kapott, nem utolsósorban mindent átrendeztünk, bemeszeltünk és kivettünk pár oszlopot is, hogy nagyobb legyen a hely, mert elég erős programunk van minden hétvégére egész januárig, és számítunk az emberek megjelenésére. Ami a ,,háttérmunkát” illeti, minden hétfőn egy nemzetközileg elismert quiz night zajlik nálunk, minden szerdán akusztikus szerda, csütörtökön a Jazz&Roll nyitott próbája, pénteken és szombaton pedig minőségi élőzene. Ami a tehetség kibontakozását illeti, lehetőséget adunk minden zenésznek, hogy jöjjön és próbálja ki magát, valamint próbateremként is üzemelünk. Tehát bátran lehet jönni és alkotni! Ha valaki nem elég biztos magában, ott vagyunk, hogy segítsük, és ellássuk tanácsokkal. Sikerült elérni a legfontosabbat: kialakítani egy családias hangulatot.
Hol tartasz jelen pillanatban a zenei karrieredben és a magánéletedben? Miket hallgatsz, illetve adsz elő most a legszívesebben? Mi minden érdekel még a zenén kívül? No és persze: merre tovább?
– Pillanatnyilag a következő lemez anyagának előkészítésén dolgozom, amely szintén jazzstandardokból fog állni, csak annyival lesz megfűszerezve, hogy vendégzenészek is lesznek. Teljes gőzerővel dolgozunk a Jazz&Rollal, a tanításban pedig már elindult a vizsgaőrület, és a gyerekekkel is keményen dolgozunk. Augusztusban férjhez mentem, tehát a rengeteg munka mellé kaptam egy férjet is, akire mosni, főzni, takarítani is kell, na meg zoknit párosítani. (nevet) Viccelek! Minden szuper, emellett Árpival belevágtunk a szegedi Tississippi megálmodásának, ami pár nap múlva már nem csak álom lesz. Tehát szó ami szó, megy az élet, csak tartsam továbbra is a lépést. Érdekes, hogy mostanság a zenei étvágyam is más lett, ebben a rohanó világban néha olyan jó leülni, elindítani egy számodra kedves dalt, és szépen lassan elszürcsölni egy forró kávét. Tehát ,,chill” zenéket hallgatok most a legszívesebben, és ilyen jellegűt is énekelek, lassú és mély hangvételű dalokat, mert azokban a percekben én is megpihenek egy pillanatra. Érdekel még a rendezvényszervezés, amit lassan meg is tapasztalok, igaz, kisebb terjedelemben, koncertszervezéssel és hasonló dolgokkal. Valamint meg szeretnék tanulni basszusgitározni, de azt nagyon! Merre tovább? Ez egy jó kérdés. Nem tudom. Hagyom, hogy az élet hozza, amit hozni kell, én pedig szívesen improvizálok rá!
