„Most megbűnhődöm mindenért, amit
nem jól csinálok.
Ezért szorítják bordáim a tüdőm, mint ijedt anya
a bajról mit sem sejtő gyermekét,
soha még nem fájt így semmi. Most a szív is óvatosan dobog,
a szem félve nyílik, mert lehet,
a mennyországot látja meg, az ilyesmire jobb felkészülni.
Nem a sötét súlytalanságot,
amibe az előbb a sziklaszirtről az óceánba akaratlan
belebukott. Kábult mozdulatlanságban fekszem egy hideg,
üres szoba közepén, ereimbe erőszakolt folyadékok
bennem, és elképzelem, hogy valamiféle
teremtő vagyok, világrepedés a gerincemben
rügy, ami a Nap felé törekszik, agyamban a vérömleny
éppen virágba boruló fa, piros virággal, ez fontos.
A köröző mágnesek a pályájukat járó
Égitestek, mellkasom a még csak
hajnali ég vagy piruló alkony, de
azt is majd befesti az éjszaka színére,
titokzatos lilára, kékre
vagy lápszínű zöldre, mint a szomjas mező, a vér.
Vajon más istenek is intravénásan kapják
A fájdalomcsillapítót?”
(Papp Katalin: Világrengés)
Papp Katalin már középiskolásként díjat nyert verseivel A Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Fesztiválon. Jelenleg építészetet tanul Újvidéken. Huszonkét éves.
Kés a párna alatt című, az idén megjelent első kötetével a Forum kiadónál az év felfedezettje lehet, olyannyira sikeresen veszi az akadályokat, mindennemű sablontól mentes költészetével, versnyelvével, melynek intenzitása színeket és tereket fényképpé alakít. A kötet fotói szintén a fiatal költőnőé. Művészi fotók ezek, némelyik csak sejtet, átmeneteket mutat, félhomályba burkol. Felerősíti a költemények hangulatát, hatását mindaz, ami a képről hiányzik, ugyanúgy, mint verseiből néhol a központozás. „Most érzem először, hogy szeretnék rendet rakni / Mert a te helyeden, már tudom / Elférne egy egész élet / A hiányod én magam vagyok” (Vacsorapartner). A testet öltő hiány költészete az övé, az anya hiánya, a szerető és a szerelem hiánya, az érintés hiánya... Ebből az anyagból építkezve teremti meg Papp Katalin azt a sebektől vérző, tejtől csöpögő, vágyaktól nedves versanyagot, ami ezt a kötetet kitölti. A kötetajánló szerint szenvedélyes és kitárulkozó versek gyűjteménye ez a könyv, „melyek tobzódó színvilágukkal, érzékiségükkel, máskor naturalisztikus képiségükkel taglózzák le az olvasót.” Egyes értékelői szerint Ladik Katalin és Sziveri János neoavantgárdja/posztmodernje is inspirálóan hatott rá. A kötetcímhez kapcsolódva akár József Attila avantgárdját is „beleolvashatjuk”, a sorok között („Mikor születtem, kezemben kés volt – azt mondják, ez költemény. Biz tollat fogtam én, mert a kés kevés volt: embernek születtem én.”) A fiatal költőnő egy beszélgetésben elmondta, a címválasztás hollandiai munkászállókhoz kapcsolódó élményt idéz, ahol biztonságosabb volt késsel a párna alatt aludni. (Szerda Zsófia: „Sokszor hónapokig írom a fejemben a verset” Hét Nap, 2019. 07. 14.) Csak remélni merjük, hogy fiatal korát tekintve, versélményhez kapcsolódó költeményből is akad a kötetben. A Hullajelenségek ciklus (Algor mortis, Rigor mortis, Pallor mortis, Livor mortis) után ha újra a tragikus sorsú József Attila költészetének démonjaihoz fordulunk, ezt olvashatjuk: „Eltöm a föld és elmorzsol a tenger: / azt mondják, hogy meghalok. / De annyi mindenfélét hall az ember, / hogy erre csak hallgatok.”
Papp Katalin nem hallgatással, versekkel felel nekünk.
