Meditittimó kalandjai

Csender Levente Bácskossuthfalván

K.P.D.

2019. december 6., 12:13 >> 2019. december 6., 13:13

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Csender Levente, József Attila-díjas író mutatta be A különleges Meditittimó kalandjai című mesekönyvét szerdán Bácskossuthfalván, az Echo Gyermek-, és Ifjúsági Központban.

A Moravicai Értelmiségi Fórum szervezésében zajló rendezvényen dr. Crnkovity Gábor, a szervezet igazgatója köszöntötte a megjelenteket, és Kerekes Heléna az író-olvasó találkozó létrejöttének egyik közreműködője ismertette a vendég életútját, munkásságát. Csender kötete egy autizmussal élő „kishercegről” szól, és fontos társadalmi kérdéseket vet fel.

– A gyermekeknek íródott, a felnőttek számára is „fogyasztható” könyvemet az én 11 és fél éves, autizmussal élő fiam ihlette. A címet, illetve a neveket is például ő találta ki, nekem eszembe sem jutott volna. Hároméves korában diagnosztizálták nála az autizmust, és egészen különleges nyelvi világban él. Sokáig gondolkodtam, hogy milyen formát kapjon az a rengeteg különleges történet, amit átéltünk az ő születése óta, és végül ebből született meg a kötet – nyilatkozta Csender Levente a sajtónak, aki hangsúlyozta az autizmussal kapcsolatban, hogy sokan még ma is betegségként tartják számon.

– A betegségből ki tudunk gyógyulni jobb esetben, az autizmus viszont egy állapot, ami egész életén át végig kíséri az egyént. Vannak olyan autisták is, akik megtanulnak majdnem úgy élni, ahogyan az „átlagos” emberek, de attól még viselik magukon az állapot jegyeit. Már sokat változott az autizmus magyarországi megítélése, de sajnos a közoktatás nem tudja ma sem kezelni ezeket a gyerekeket. Az autista gyerekek „szakember-igényesek”, szinte minden gyermek mellé kellene valaki, aki speciálisan foglalkozik velük – tette hozzá az író.

A bácskossuthfalvi bemutatót a Bethlen Gábor Zrt., Topolya község és a falu helyi közössége támogatta. Csender Levente könyvét Kerekes Helénánál tudják megvásárolni az érdeklődők.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége