Valahol megvan még a fény

Fehér Miklós

2019. december 5., 15:08 >> 2019. december 5., 16:08

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

December 6-án mindig különleges helyzetben voltam. Utólag már gyanítom, nemcsak én, de szüleim is törték a fejüket, hogy mihez is kezdjenek ezen a napon. Születésemkor tatám nevét kaptam – erre mind a mai napig büszke is vagyok –, azaz december 6-án (holnap) a névnapomat ünneplem. Szent Miklós napján a Mikulás is megérkezik, aki titokban megajándékoz minden jó gyereket, adott esetben pedig megbünteti azokat, akik az elmúlt egy évben rossz fát tettek a tűzre. Gyerekként kettős ünnep volt ez, éppen ebből kifolyólag nagyobb ajándékot kaptam, mint a testvéreim. Persze, kezdetben nem igazán tudtam, hogy a Mikulás miért mindig nekem hozza a legnagyobb csomagot, aztán valamivel idősebb fejjel – amikor a valódi „Mikulás” lebukott – megértettem, hogy édesanyám és édesapám ekképpen jutalmaztak duplán. Így került a csokoládé, a zokni, a sapka és a sál mellé mindig egy-egy játék, régóta áhított könyv, extrém esetben akár egy menő DVD-lejátszó is.

(Illusztráció – Pixabay.com)

Az év utolsó hónapjában minden oldalról összegző írások, toplisták, leárazások és színesebbnél színesebb reklámok érkeznek el hozzánk. Egyszerre (év)értékelő és stresszes időszak ez egyeseknek, mert akadnak olyanok, akik csak decemberben eszmélnek rá arra, hogy mit is tettek le az asztalra az elmúlt időszakban. 2019 még a szokásosnál is különlegesebb alkalom, mert nemcsak az év, hanem egy egész évtized is a végéhez ért. Jövőre, 2020-ban mindenki tiszta lappal indulhat, most pedig visszatekinthet a múltba, s megvizsgálhatja, honnan hová jutott életében. Ez a szokás természetesen a közösségi oldalakon is csomó reakciót generált: emberi természetünkből kiindulva a legtöbben pánikolva néznek hátra a csalódás érzésével. Mi tagadás, most, egy nappal a Mikulás és a névnapom érkezése előtt, jómagam sem tudom, hol a fejem éppen, bőven akad ugyanis elvégezetlenül maradt teendő. Pedig én is tudom, hogy időnként nem árt lassítani, s talán érdemesebb lenne a természetre figyelni. A tél beköszöntével ideális esetben az élet a megnyugvás és a várakozás időszakává alakul át. Értékelni nem árt, pánikolni azonban valójában felesleges. Egy nálamnál sokkal, de sokkal tapasztaltabb ember egyszer azt írta, valahogy mindig lesz, mert úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna.

Ebben a XXI. századi rohanásban kell most minden szempontból lelassítani, átértékelni a dolgokat – globális és lokális szinten is. Kiveszőfélben van belőlünk az a lelki fény, ami a szűkös időkben is bearanyozza a napokat. Mikulás napján éppen ideje lenne újra hinni valamiben: szépben, jóban, egészségesben. A gyermeki mohóság miatt december 6-án mindig többet és többet akartam, s nem is értettem, hogy a szépen megtisztított csizmába miért „csak” a zokni, a sapka vagy a sál kerül. A tinédzserkor megérkeztével egyáltalán nem hozott lázba ez az ünnep. Unottan bontottam ki a kis, szegényes csomagot, hogy unottan mondjak köszönetet az éjszaka belopódzó vendégnek. Az egyetemi évek alatt ez az időszak mindenről szólt, csak a nyugodtságról és a lassításról nem. A szemeszter végi kollokviumok, tesztek elég tennivalót biztosítottak, egy-egy kemény hét után pedig feszültséglevezetőként jöhettek a bulik is. Most azonban, a harmadik évtizedem felén, immáron közelebb a 30-hoz megint egyfajta változás kezd beállni. A napokban a páromtól ugyanis megkaptam a fejmosást, hogy ez így márpedig nem lesz jó, én semmilyen ünnepet nem tudok kellőképpen átérezni. Bár egy ideig duzzogtam, hogy mégis miről beszél, be kellett látnom, igazat mond. Nemcsak a Mikulás, de a karácsony napja is egy lett a sok közül, amin valahogy túl kell esni, hogy a következő reggeltől kezdődően ismét a munkáé legyen a főszerep. A felszólítás után változtattam a hozzáállásomon és egyből a különböző praktikus díszítőelemeket kezdtem el böngészni az interneten és a helyi boltokban is. Észre sem vettem, s a családi ház egyre csinosabb, egyre otthonosabb lett.

Ami pedig az ajándékokat illeti: most látom igazán, hogy mennyire nem a tárgyak megléte vagy a hiánya jellemzi igazán a személyközi kapcsolatok fontosságát. Sokkal inkább az a szándék, amelyből mindezek adományozása ered. Valahol ott található az a fény is, amit pár sorral feljebb kihunyófélben lévőnek tituláltam. December 6-án mindig különleges helyzetben vagyok. De ma már nem vágyom nagy ajándékra, még csak csokira vagy sálra, sapkára sem. Elegendő az, ha legalább ezen a napon csak egy kicsit is jobban figyelünk egymásra, hogy visszacsenjük az ünnepek valódi lényegét mindennapjainkba. S akkor talán az sem lesz baj, ha nem sikerült minden tervünket megvalósítani ebben az évtizedben. A Mikulás úgyis kedvesen értékeli majd minden tettünket.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége