A barátság alapja a biznisz

Szerbia és Fehéroroszország az élelmiszeripar, az autógyártás és az IT-ipar területén kíván együttműködni

mh

2019. december 3., 19:47 >> 2019. december 3., 20:36

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Szerbia és Fehéroroszország kiváló politikai és gazdasági kapcsolatokat ápoló baráti állam. Szerbia mindig is élvezte Fehéroroszország támogatását, a delegáció érkezése pedig a kétoldalú kapcsolatok további megerősítését jelenti, emelte ki Aleksandar Vučić államfő miután fogadta az Alekszandr Lukasenko államfő vezette fehérorosz küldöttséget. Lukasenko ugyanakkor úgy fogalmazott, országa megérti és tiszteletben tartja Szerbia európai integrációs törekvéseit, vagyis azt, hogy az EU-tagság mellett Oroszországgal, Kínával és Fehéroroszországgal is jó kapcsolatot kíván ápolni. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem kell túlzottan reménykedni az EU-tagságban.

Fotó: Beta

Legmagasabb állami tiszteletadás Alekszandr Lukasenko fehérorosz államfő érkezésére (Fotó: Beta)

Aleksandar Vučić ma Alekszandr Lukasenkót Belgrádban a Szerbia Palotában fogadta. Vučić arról beszélt, sem Szerbia, sem Fehéroroszország nem nagy állam, mégis büszkék az önállóságukra. Mindkét országban méltóságteljes emberek élnek, akik saját maguk szeretnének dönteni a sorsukról. A szerb államfő rámutatott, Fehéroroszország mindig is számíthatott Szerbia támogatására, de Szerbia is számít Minszk támogatására Koszovó kérdésében.

Kitért a két ország gazdasági kapcsolataira is. Éves szinten a két ország közötti árucsere-forgalom értéke 2018-ban 143,2 millió dollár volt. Vučić kiemelte, Szerbia készen áll arra, hogy minőségi termékeket vásároljon Fehéroroszországtól. Felszólította a fehérorosz vállalatokat, hogy több áruval képviseljék magukat a szerbiai piacon. Igény mutatkozik arra is, hogy a két állam közösen vegyen részt egy harmadik piacon, akár az EU vagy Oroszország piacán.

Lukasenko rámutatott, Szerbia számíthat a támogatásukra, majd kijelentette, nem változott az álláspontjuk Szerbia területi integritása kapcsán sem.

Minszk készen áll arra, hogy különböző területen támogassa Belgrádot, hangsúlyozta a fehérorosz államfő. Azt is tiszteletben tartják, ha Szerbia úgy dönt, hogy az Európai Unió tagja lesz, persze, ha erre lehetőséget kap. Véleménye szerint ebbe nem kell túl sok reményt fektetni.

– Az Unió napirendjén nem szerepel a tagság bővítése, számos ellentmondásos kijelentés hangzik el, miközben a bürokrácia elözönlötte az EU-t. Mondom ezt annak tudatában, hogy az EU egységének megőrzése mellett foglalok állást, hiszen az a bolygónk létezésének alapját képezi. Az USA, a Kína és az EU tartják a bolygónkat a vállukon, az EU összeomlása romba döntené az egész rendszert – fogalmazott.

Megköszönte a szerb államfőnek a meleg fogadtatást és rámutatott, hogy a két ország együttműködése nemcsak politikai, hanem gazdasági téren is jó. Szerbia Fehéroroszország egyik kulcsfontosságú partnere a Balkánon. Szerbia és Fehéroroszország szabadkereskedelmi megállapodása mellett üdvözölte az Euroázsiai Gazdasági Unióval megkötött szabadkereskedelmi megállapodást is, hiszen ezt a szövetséget mindkét fél kedvező módon tudja majd kihasználni. A két ország közötti kereskedelmi forgalom sokkal több lehetőséget rejt magában, mint amit eddig kihasználtak. Dolgoznak a fehérorosz trolibuszok és autóbuszok szerbiai térhódítása érdekében. Ezentúl közös traktor-, busz- és tűzoltóautó-gyártásban gondolkodnak.

Ma a két ország képviselői több megállapodást írtak alá. Ezek a megállapodások érintették az oktatást, az innovációs fejlesztéseket, illetve a műszaki együttműködést. Együttműködési megállapodás aláírására került sor a két tudományos akadémia között az innovációk és a digitális technológia fejlesztése terén, amelyben Fehéroroszország világszínvonalú tapasztalatokkal rendelkezik.

Ma tartották meg a Szerbia–Fehéroroszország Üzleti Fórumot is, amelyen az üzleti élet több mint 200 képviselője vett részt. Mihailo Vesović a Szerbiai Gazdasági Kamara képviseletében arra mutatott rá, hogy az Euroázsiai Gazdasági Unióval kötött együttműködési, illetve a vámszabad kereskedelmi megállapodás számos lehetőségeket nyújt a két ország kereskedelmi együttműködésében. Már csak azok parlamenti jóváhagyása szükséges, hogy ezeket a lehetőségeket a két állam érvényesíteni is tudja.

Vlagyimir Ulahovics a Fehérorosz Kereskedelmi- és Iparkamara képviseletében arról beszélt, hogy a kétoldalú együttműködés alapja a biznisz kell hogy legyen. Jelenleg a fémipar felé tekintenek, de a mezőgazdaság terén való együttműködés, a turizmus és az IT-szektor is kiváló együttműködési alapot tartogat.

Az üzleti fórum során is több megállapodást írtak alá, elsősorban az élelmiszeripar, az autóipar és más ipari gyártás terén. Így aláírták a traktorok és vontatók szállításáról szóló kereskedelmi szerződést, a mezőgazdasági gépjármű- és teherautó-gumiabroncsok szállítási szerződését, a mezőgazdasági könnyű járművek és tehergépjármű-gumiabroncsok karbantartásával kapcsolatos kizárólagos forgalmazói együttműködési megállapodást, valamint a mezőgazdasági felszerelések Szerbiába történő szállításáról szóló megállapodást.

Az üzleti fórumon aláírták a tejtermékek szállításáról szóló megállapodást és a fűrészáruk szerbiai szállításáról szóló megállapodást.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége