Eljövetel

Diósi Árpád

2019. december 1., 12:04 >> 2019. december 1., 15:22

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A nappal éjt követ, az éj nappalt. Örök körforgás, koszorúja az asztalon. Mellette doboz, benne katonás sorban fekszenek a gyufák. Kiveszek belőle egyet, az oldalához nyomom és határozott mozdulattal végighúzom a barna redőkön. A gyufa sercen egyet a sötétben, majd felizzik a fény. Életet ad az első gyertyának. Lángja elvakít, s utat mutat, mint hajdanán az a bizonyos csillag. Csomagoljunk! Útra kelni vagyunk hivatottak: ajándékot adunk az ajándéknak.

Miként a napkeleti bölcsek, úgy haladunk a közeli ünnepet hirdető utcai fényecskék forgatagában. Mintha az égbolt leköltözött volna a Földre. Itt egy csillag, amott egy hópihe, arrébb egy fenyőfa. Az utcán vidám forgatag, a fagyos levegőt a forralt bor illata melegíti fel. A kirakatokban színes próbababák, vásárlásra felszólító akciók. Egymás kezét fogjuk és hirtelen botladozni kezdünk a nyílt tér könyörtelenségében. Még négy hét és mi már jóllaktunk. Teltek vagyunk, de lelkünk mintha összeaszott volna és sivár lenne. Várakozás helyett dőzsölünk. Nem foglalkozunk egymással, sem magunkkal, pedig nagy felelősség vár ránk. Feleszmélünk: hit nélkül nem tudjuk megtenni ezt az utat, amely rengeteg lemondással és önmegtartóztatással jár. Mert a hit élő, szinte bizalmon túli bizalom. Nélküle nincs szeretet és a bizalmatlanság lerombol minden emberi kapcsolatot. Ha a hitvesek nem bíznak egymásban, az életük csupán fájdalom lesz, és ha a gyermekük nem tanulja meg mi a bizalom, a földi paradicsom is csupán sivár sivatag lesz. Nem engedhetjük meg ezt magunknak.

Továbbhaladunk és tervezgetünk. Már megvásároltunk mindent, a bölcső is a helyén áll. A csillagokból takarót szövünk, a holdból pedig párnát varrunk. Elképzeljük az arcát, a mosolyát, a hangját. Nevet választunk és jövőt álmodunk. Valódi ünnep lesz, amikor végre találkozunk. Becsukjuk szemünket és mélyen magunkban feleszmélünk: türelmesen kell bíznunk a jövőben, hiszen számunkra Ő a remény, ami nem más, mint belső erőnk és bizonyosságunk alapja. Mert reménység nélkül partra vetett halászként várjuk a csendet. Voltunk ilyen helyzetben és leszünk is. S talán e véget nem érőnek tűnő megpróbáltatások, a nehéz órák és a napok a reménységünk kemény iskolái. Ám a remény nem csak a jövőbe vetett hit, hiszen gyermekünk egyszerre változtathatatlan múltunk, testet öltött jelenünk és formálódó jövőnk.

Gyermeket várni áldás és feladat. Családba jövetele mérhetetlen öröm, a legmeghittebb dolog a világon pedig az újszülött gyermekét ölében tartó anya látványa. E képet látva érthetjük meg, mi a végtelen jóság és teljesség, és miért lettünk boldogságra teremtve. Jelenléte áthat minket, látjuk arcát, mosolyát, halljuk hangját. Megérinthetjük. Megéljük. Úgy érezzük, végre megérkeztünk, az igazi öröm pedig a valóságunk megélése és elfogadása. Nem kell már elképzelnünk semmit, hiszen a csoda a jelenünkben történik. Talán ezért feneketlen bú, amikor születése előtt elveszítjük kicsinket. Ekkor úgy érezzük, hogy vele együtt elveszítettük hitünket, reményünket. Azt gondoljuk, hogy soha többé nem lehetünk boldogok. Bántani kezdünk mindenkit, leginkább azt, aki szeret minket, és mindenekelőtt magunkat. Kétségbeesésünkben pedig nem látjuk, hogy az útnak még nincs vége.

Meg kell élnünk a legnehezebb dolgot a világon: a szeretetet. Életünk során mindenre megtanítanak bennünket, csak a szeretetre nem. Csupán ellesni tudjuk és csak foszlányokat látunk. Harcolunk érte, küzdünk ellene, meghunyászkodunk benne. Ideálokat képzelünk bele és feltételeket szabunk neki. Szinte eltapossuk, önző módon átrobogunk rajta, miközben minden egyes porcikánk éhezik rá. Pedig egyedül a szeretet számára fontos a másik ember léte. Mindig konkrét, senkire sem féltékeny, senkitől semmit nem kíván. Figyelmes és türelmes. És mindenekelőtt nagylelkű, feltétel nélküli. Nem kérdez és nem kiált. Elfogad olyannak, amilyenek vagyunk: esendőnek és halandónak. A szeretet hát tiszta öröm és tiszta szomorúság. Örök érték és halhatatlanság. Ez az egyetlen igaz ajándék, amit adhatunk az ajándéknak, amit kaptunk.

Az Emberfia azért jött a világra, hogy megkeresse, ami elveszett. Keljünk hát útra, hogy ne csak üres szavak, felesleges ajándékok, káprázat és hazugság legyen ez a nap. És amikor majd állunk előtte elveszetten, bánva bűneinket, bízva, hátha megtalál bennünket, jusson eszünkbe: a betlehemi csillag fénye nem hiába vezetett ide bennünket. Látta hitünket, reményünket, örömünket és szeretetünket.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége