A középpontban Csáth Géza életműve

Könyvbemutatót és műhelymunkát tartottak a Szabadkai Városi Múzeumban

Szalma Brigitta

2019. november 25., 18:52

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Pénteken mutatták be a Szabadkai Városi Múzeumban dr. Szajbély Mihály Csáth Géza élete és munkái című monográfiáját. A kiadvány az író halálának 100. évfordulójára jelent meg a Magvető Kiadónál. A kiadó nevében Schmal Alexandra köszöntötte a megjelenteket. A szerzővel dr. Hózsa Éva beszélgetett. Az est folyamán szó volt Csáth Géza művészi sokoldalúságáról, útkereséséről, tragikus életéről és haláláról. Azt is megtudhattuk, hogy az író drámaírással is foglalkozott. Volt olyan darabja, amelyet színházban is bemutattak.

– A monográfiában a Csáth Gézát ért traumákat sikerült rekonstruálni és beépíteni az életműbe, amelyek képesek megmagyarázni ennek alakulástörténetét. A kishúga halála, a hipochondriája, a szüleivel való viszonya, a háborús trauma és a házasságával kapcsolatos kérdések egységes folyamattá álltak össze az én szememben. Ebből létre tudtam hozni egy olyan történetet, amelyből úgy gondolom, hogy magyarázhatóvá válik, hogy egy ilyen sokoldalúan tehetséges művész miért végezte olyan tragikus módon, ahogyan az életpályája befejeződött – nyilatkozta lapunknak Szajbély Mihály.

Szombaton a Szabadkai Városi Múzeumban megrendezték az Irodalmi hálózatok – Csáth Géza és Szabadka elnevezésű műhelymunkát. Ennek során a résztvevők korszerű számítógépes eszközök segítségével dolgozták fel Csáth Géza és a Brenner család tagjainak életét. A foglalkozásokat Hicsik Dóra, Hubay Miklós, Maróthy Szilvia, Minkó Mihály, Molnár Eszter és Parádi Andrea tartották.

– A műhelymunka során Wikipédia-szócikket hozunk létre. A MyHeritage családfakutató és a Gephi adatvizualizációs szoftver segítségével dolgozzuk fel Csáth Géza családfáját. A műhelymunka a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, a Digitális Bölcsészet folyóirat és a Databánya szervezésében valósult meg – tudtuk meg Parádi Andreától, a PIM tudományos titkárától.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége