„Talán férfiasabb az alku, a megoldás”

Fehér Miklós

2019. november 17., 09:50 >> 2019. november 17., 19:57

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Újvidéki egyetemista koromban mindig különösen izgalmas kaland volt egy hosszú és fárasztó nap után a városi tömegközlekedésre szállni. Fiatal férfiú lévén a legtöbbször nem kerestem ülőhelyet, azzal az indokkal, miszerint egy ereje teljében lévő egészséges embernek abszolút vállalható feladat pár megállót és az ezzel járó maximum fél órát állva eltölteni egy ülőhelyben igencsak szűkölködő autóbuszban. Úgy gondoltam – és gondolom még ma is –, hogy a szabad ülésekre inkább idősebbek, nők és állapotos vagy gyermekes anyukák kerüljenek, mintsem korombeli fiatalok. Volt azonban pár kellemetlen tapasztalatom is, mert egy szerencsétlen esés következtében eltörtem a bal kezemet, így hetekig begipszelt kézzel mászkáltam a tartományi fővárosban. Annyi bonyodalmat, mint amit jómagam elképzeltem, mégsem okozott a baleset, de az egyik ügy mégis elég kirívó. Olyannyira, hogy a mai napig nem tisztáztam vele kapcsolatban az érzéseimet. Mivelhogy focista voltam, és egyébként is jobbkezes vagyok, tényleg a bal kéz eltörése volt a „legszerencsésebb” a szerencsétlenségben, így az egyetemi órákon nyugodtan jegyzetelhettem és a sétálással, futással sem volt semmi bajom. Emlékszem, abban az évben a szerdai napon volt a legtöbb kötelező előadásom, egyetlen ebédszünetnyi időm akadt a reggeli és a délutáni órák között. Miután a BTK falain belül már eléggé kifárasztottak, hazafelé bevásároltam az egyik közeli szupermarketben és buszra szálltam. Hátitáskával, két nagyobb szatyorral a jobb kezemben és egy, a gipszre akasztott közepes méretűvel. Az ajtónyitódás után egyből láttam, hogy szokatlanul sok a szabad ülőhely, ezért holtfáradtan, csomagokkal felpakolva leültem az egyik székre. A következő megállónál aztán azonnal konstatáltam, hogy itt baj lesz: nem szálltak fel sokan a járatra, de egy középkorú nő engem pécézett ki, s hiába volt még mindig több szabad ülés, fennhangon küldött el melegebb égtájakra, hogy mit képzelek magamról, fiatal létemre foglalom a helyet, és rögtön adjam át valaki másnak a széket. Először meg sem tudtam szólalni, csak szégyenkezve néztem a lábam elé, belegondolva sorsomba, aztán a begipszelt kezemmel ügyetlenkedve valahogy felsegítettem magam. A hátsó sorokból ekkor sietett segítségemre egy idős néni, aki a rám ordibáló nőt osztotta ki visszafogottan, hogy mégiscsak törött kézzel mászkálok, és különben is, bőven találni még helyet a járműben. Ha nem fagytam volna le, nekem is lett volna egy-két keresetlen szavam a támadómhoz, de megmukkanni sem tudtam. A hátralévő két megállót egy másik ülésen utaztam végig, a rövid séta közben pedig azon agyaltam, hogy akkor én most fiatal férfiként sohasem lehetek fáradt vagy beteg, és sohasem találhatok megfelelő időpontot a pihenésre, mert valakinek mindig át kell adnom a helyemet.

November 19-én nemzetközi férfinapot „ünneplünk” – ha egyáltalán tudunk erről a világnapról. Ha mindezt kiegészítjük azzal, hogy 2003 óta a november a férfiegészség hónapja, máris jobban középpontba kerülhetünk mi, férfiak, mert a mai, politikai korrektséggel átszőtt XXI. századi társadalmunkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a férfiasságnak is vannak veszélyei. Világviszonylatban igaz, hogy a férfiak születéskor várható időtartama alacsonyabb, mint a nőké. Mindennek számos oka van, fizikai és mentális egyaránt: az erősebbik nem tagjai gyakrabban végeznek kemény kétkezi munkát, ami pusztító hatással van a testükre, ugyanakkor a férfi ideológiához való ragaszkodás miatt gyakrabban próbálnak mindent egyedül megoldani és kevesebbszer beszélnek problémáikról, érzelmeikről. Az elfojtott gondolatok nagy mértékben befolyásolhatják a pszichés eredetű megbetegedéseket, és ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a férfiak a nőknél kisebb arányban keresnek fel szakorvost bármilyen esetben, azon sem kell csodálkoznunk, hogy az alkoholisták, a drog- és szerencsejáték-függők is inkább a férfiak köréből kerülnek ki. A hagyományos maszkulin felfogáshoz hozzátartozik az, hogy az egyén erőfitogtató módon egyedül küzd meg a stresszel, így éppen azok az emberek nem kérnek segítséget, akiknek erre a legnagyobb szükségük lenne. A társadalom még ma is előítéletes azokkal szemben, akik pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordulnak, pedig egy-egy terápiás kezelésre nemcsak a már mentális betegségben szenvedők járhatnak, hanem az egészségesek is, akik adott esetben csak szeretnék jobban megismerni magukat. Mindez nem azt jelenti, hogy a fiúgyereket meg kell fosztani biológiai és társadalmi nemétől, sőt, fel kell hívni a figyelmet identitásának fontosságára, ám néha talán nem árt arra pár órát szentelni, hogy akár felnőttként is érdeklődve forduljunk olyan megoldások irányába, amikből később nemcsak mi, férfiak, hanem az egész társadalom profitálhat. Márai Sándor írta egykoron: „A »férfiasság« (...) nem az, hogy tönkremegyünk valamiben, amit nem bírunk elviselni – talán férfiasabb az alku, a megoldás.”


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége