Amennyi előnye, legalább annyi hátránya van a hírek, információk gyors közlését és terjedését lehetővé tevő online felületeknek, a híroldalaknak és a közösségi hálózatokon tett bejegyzéseknek. Igaz ugyanis, hogy szinte azonnal értesülhetünk valamilyen fontos, számunkra az adott pillanatban akár nélkülözhetetlennek is számító esetről, ám a médiával foglalkozó szakértők egyre gyakrabban rámutatnak ennek hátulütőire, arra, hogy az online térben közölt információk sokszor pontatlanok, s nem feltétlenül az objektivitás érdekében születnek meg. Egyesek pozitívumként, mások negatívumként élik meg az internet és a közösségi hálózatok „hírözönét”, lévén a hírrel azonnal interaktív viszonyt alakíthat ki olvasója, kommentárt fűzhet hozzá, tehet bele vagy elvehet belőle valamit, ha éppenséggel érintettnek érzi magát. A baj csak az, hogy az ekképpen „manipulált” információk sok esetben torz képet festenek egy esetről, megvan a lehetőség tehát arra, hogy magának a tájékoztatásnak a szempontjából kedvezőtlen propaganda induljon, így könnyen eljutunk a „nem látni a fától az erdőt” tipikus esetéhez, melyben mindenkinek a saját szemszöge, szubjektív meglátása, esetleg tévhite fontosabb annál, mint ami valójában meg is történt.
A médiaszakértők nem győznek rámutatni arra, hogy a szerbiai tájékoztatás egyik oszlopát képező online portálokat a szenzációhajhászás, teljesen megalapozatlan információk közlése, magyarán hazugságok és gyanúsítgatások megjelentetése jellemzi. Sokan abban is egyetértenek, hogy ennek a folyamatnak, az igazságot nélkülöző hírközlésnek egyik legrosszabb következménye a társadalom megosztottsága. Erre mutatott rá a témával foglalkozó elemzői írásában a NIN belgrádi közéleti hetilap, amelynek megfogalmazása szerint, mindenki, aki az interneten böngészve az elérhető tartalmak között rákattint egy olyan címre, mely az „Íme mi rejlik bizonyos eset mögött” mintát követi, máris, maga is hozzájárult további hazug és szenzációhajhász témák legyártásához, voltaképpen a közvéleményhez – és magának – a félretájékoztatásához is.
Továbbra is pontosnak lehet nevezni azt a meggyőződést, mely szerint a hagyományosnak számító sajtótermékek, lapok, rádió- és tévécsatornák pontosabb és alaposabb információt közölnek. Az utóbbi években azonban ezek között a médiumok között is számos példája volt az újságírói etika megsértésének, így mára valamelyest összemosódnak az értékszempontú megkülönböztetések: a gyors hírt közlő online felület egyáltalán nem biztos, hogy pontatlan, s a lassúbb, pontosabb információt begyűjtő tévécsatorna egyáltalán nem biztos, hogy idejét éppen erre, vagyis a hír és a források ellenőrzésére használja fel.
Szerbiában egyébként továbbra is a tévékészülékeknek köszönhetően jut el a legtöbb információ a polgárokhoz, az internet a második a rangsorban, 4,9 millió felhasználó tud tájékozódni ebből a forrásból is, mutatott rá a NIN említett cikkében. Dejan Radosavljević, az Ipsos Strategic Marketing médiakutatási igazgatója elmondta, hogy az országban 432 portált jegyeztek be tavaly, az idén már 600-ról tudnak a nyilvántartások, ami azt jelenti, hogy gombamód szaporodnak az online hírközlés terei, ugyanakkor az igazgató szerint óriási és gyors a változás is ezen a felületen, naponta szűnnek meg régi és indulnak útjukra új portálok. A Szerbiai Újságírók Egyesületének (UNS) kimutatása szerint ebben az egyéves időszakban a Köztársasági Cégjegyzékbe beírt 2200 médium közül 514 szűnt meg. Ennek jelentős része, 148 médium hírportálként tevékenykedett. Az Ipsos vezetője rámutatott arra, hogy ez a számadat jelentősnek tűnik, de az újabb kutatás azt is bizonyította, hogy több portál jelenik meg, mint amennyi megszűnik.
Egyes vélemények szerint az, hogy az online felületetek működését a törvény sem szabályozza megfelelően, megfelel a mindenkori államvezetőségnek is. Perica Gunjić, az online sajtó asszociációjának tagja és a Cenzolovka felelős szerkesztője arra mutatott rá, hogy e felületekre jellemző a gyorsabb fejlődés és átalakulás, új lehetőségek alkalmazása, sebesebb a változás, mint a törvényalkotó jogszabály-létrehozó képessége. Rámutatott a nem lojális konkurencia problematikájára is: míg egyesek dolgozókat fizetnek és eredeti híreket közölnek, addig mások ugyanolyan jogokat és kiváltságokat élvezve csupán másolnak, szinte senkit sem alkalmaznak ennek a „munkának” az elvégzésére. A támogatási rendszer is hagy szerinte számos kivetnivalót maga után, a projektpénzelés gyakran éppen az etikai kódexet sértő médiumokat részesíti előnyben, a tényfeltáró újságírást pedig hoppon hagyja.
