EURÓPAI KUPAPOROND

Vissza a realitás talajára

fm

2019. november 7., 08:11 >> 2019. november 8., 08:29

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az első gól előtt nagy volt a kavarodás a tizenhatosban (Fotó: Beta)

Az első gól előtt nagy volt a kavarodás a tizenhatosban (Fotó: Beta)

Szerdán este a Crvena zvezda 4:0-s vereséget szenvedett a Tottenhamtől a Rajko Mitić stadion 40 ezres közönsége előtt. Az október végén Londonban kapott ötös után ezúttal sem sikerült felvenni a harcot az angol csapattal, így a belgrádi együttes négy forduló után egyetlen, az Olimpiakosz ellen aratott győzelemmel a csoport harmadik helyén áll 3 ponttal. A mérkőzésen a piros-fehéreknek fél óráig volt esélyük a három pont megszerzésére. Pavkov a 23. minutumban ziccerhelyzetben Gazzanigába rúgta a labdát. Bő tíz perccel később Lo Celso óriási kavaródás végén rúgta a labdát Borjan kapujába. A szerb csapat az első félidőben még akár egyenlíthetett is volna, de Fortuna nem a hazaiak oldalán állt. A szünet után Szon négy perc alatt két gólt rúgott, a hajrában pedig Eriksen zárta le a meccset. Vladan Milojević a sajtótájékoztatón érthető módon csalódottan nyilatkozott, de játékosait nem kritizálta, mert szerinte a futballisták mindent megtettek a pályán. Két fordulóval a BL-csoportkör vége előtt a Zvezda számára a realitás a harmadik pozíció megőrzése és az ezáltal garantált El-szereplés lehet, ehhez valószínűleg decemberben az Olimpiakosz ellen kell majd maradandót alkotni. A kvartett másik összecsapásán a Bayern München 2:0 arányban felülmúlta a görögöket.

A szerdai játéknapon négy piros lapot mutattak fel a játékvezetők: kettő a Dinamo (Z)–Sahtar (3:3), egy a Leverkusen–Atlético (2:1), egy pedig az Atalanta–Manchester City (1:1) mérkőzésen került jegyzőkönyvbe. Utóbbi meccsen a hálóőr Claudio Bravo mehetett idő előtt zuhanyozni, Guardiolának pedig nem maradt más választása, minthogy egy mezőnyjátékost, Kyle Walkert állítsa kapuba. A legsimább diadalt a Real Madrid aratta a Galatasaray elleni 6:0-val, míg a PSG csak 1:0-ra nyert a Brugge vendéglátójaként.

Az Európa-liga szerdára előrehozott meccsén UnaiEmery Arsenalja idegenben döntetlent játszott a portugál Vitóriával, így a londoni Ágyúsok négy forduló után veretlenül, 10 ponttal vezetik csoportjukat, de még nem biztosították be a továbbjutást.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége