Tétlenül, de korrektül

Pesevszki Evelyn

2019. november 7., 15:08

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Szűkké vált a politikai korrektség zubbonya, a kimondatlan gondolatok pedig egyre kórosabb folyamatokat generálnak az egyénekben és a társadalomban, feltehetőleg éppen azokat az érzéseket éltetvén és erősítvén, amelyek semlegesítésében a politikai korrektségnek kellene lennie az egyik kiegészítő eszköznek. Persze megtörténhet, hogy az említett fogalommal kapcsolatban az alapvető probléma annak félreértelmezése, félremagyarázása, a bemagyarázás, vagy adott esetben a szándékos visszaélés. A többség hajlamos azt hinni, hogy akkor politikailag korrekt, ha nem mond ki bizonyos dolgokat – noha számtalan szakdolgozatban igyekeztek már felhívni a figyelmet arra, hogy az említett fogalmat nem lehet és nem is szabad kiegyenlíteni az őszintétlenséggel –, vagy ha szörnyen tapintatos a szavak szintjén, függetlenül attól, hogy tettei egészen más szellemiséget tükröznek. A politikai korrektség sok más, magában valós tartalmat hordozó meghatározáshoz hasonlóan divat-fogalommá vált, amelyet akkor és úgy ölt magára a többség, ahogyan az éppen tetszik neki. A sarkítás és a többpólusúság határozott elmosása szintén tetten érhető az említett fogalommal kapcsolatban: a konzervatívok értelmezése szerint ha politikailag korrekt vagy, akkor egyben a „balliberálisok” táborába tartozol, míg a másik oldal álláspontja szerint a bármilyen szempontból kisebbséginek, vagy hátrányos helyzetben lévőnek minősülő társadalmi csoportosulások egyes tagjainak a vonatkozásában kimondott negatív töltetű megállapítások a politikai inkorrektséggel egyenlíthetőek ki. Ismét a zubbony... Valaki valamiért biztosan rád akar erőltetni valamilyent, mert az nem lehet, hogy te egyszerűen csak ember legyél, aki a józan észre voksol.

ILLUZÓRIKUS EMBERSÉGESSÉG

(Illusztráció - Pixabay.com)

Annyira igyekszünk emberségesek lenni, hogy megfeledkezünk az ember lényegéről, általános szellemi és lelki jellegzetességeiről. Meggyőződéssel vallom, sokadszorra, hogy embertől nem emberit elvárni nemcsak butaság, hanem bizonyos helyzetekben veszélyes is. Ezért hiszem, hogy a szabadkaiaknak – és minden más érintett közösségnek – jogukban áll kérdéseket feltenniük például azzal kapcsolatban, hogy miért tengetik mindennapjaikat ismét tömegesen a város különböző pontjain, java részt közterületeken, a Nyugat-Európába tartó migránsok, menekültek. Azzal, hogy felteszik ezeket a kérdéseket, nem az otthonaikból háború, üldöztetés, vagy megélhetési gondok elűzte emberek iránti rossz szándék vezérli őket – legalábbis nem a szélsőségektől elzárkózó embereket. Utóbbiak elsősorban arra szeretnének választ kapni Szerbia illetékes állami szerveitől, hogy miért nem végzik a munkájukat. Az államot többféleképpen is definiálhatjuk, egyebek mellett a kötelezettségek és a felhatalmazások egyensúlyára épülő közösségként. Ha az államnak felhatalmazása van, hogy jól kiépített eszközrendszerén keresztül behajtsa a polgárokon egyik alapvető állampolgári kötelezettségüket, az adót, akkor a polgároknak is jogukban áll elvárni, hogy az állami szervek végezzék azokat a feladataikat, amelyek nemcsak felhatalmazásként, hanem kötelezettségként is megjelennek. Szerbia akár büszke is lehetne magára, mert felhatalmazott szervei nem a migránsok, menekültek bántalmazásának, vagy nem megfelelő létesítményekbe való bezárásának okán írták be magukat a világsajtó hasábjaira, ám mégsem lehet az, hiszen esetenként és helyenként megfeledkezik kapcsolódó feladatainak az elvégzéséről. Humánusnak tűnhet, hogy a migránsok, menekültek az intézmények keretein kívül tartózkodhatnak az ország és a települések területén, mégsem hiszem, hogy az említett, java részt sokat elszenvedett egyéneknek az a jó, ha a szabad ég alatt telnek a mindennapjaik.

A törvényes kötelezettségek elmulasztásával a hatóságok hátat fordítanak mind a migránsoknak, mind az ország állampolgárainak. Ennek folyományaként mindkét oldalon növekedhet a feszültség, és legyen ennek csupán az a következménye, hogy az érintett szerbiai állampolgárok még egy okból kifolyólag lemondóan értékelik saját államukat és annak felhatalmazott szerveit, már ez is elég súlyos indok ahhoz, hogy az arra jogosultak megpróbálják elejét venni, hiszen ez tovább fokozhatja az emberek saját kötelezettségeik iránti közömbösségét.

STRUCCPOLITIKA

A szabadkai és minden más érintett polgárnak egyéb, a közbiztonság vonatkozásában esetlegesen kockázatként fellépő jelenséggel, vagy incidenssel kapcsolatban szintén jogában áll kérdéseket feltennie. Indokkal kérdezheti, hogy a bizonyos társadalmi csoportok a szavak szintjén kifejezetten jelenlevő felkarolására, integrációjára, vagy inklúziójára való hajlandóság miért nem jelenik meg a tettek szintjén. Senki nem tud meggyőzni arról, hogy például a romáknak, származzanak akárhonnan is és éljenek akármennyi ideje is ezen a vidékeken, akkor lesz jó, ha a felhatalmazottak az úgynevezett inklúzióhoz a három bölcs majomhoz hasonlóan viszonyulnak. Mert mi lenne más, ha nem struccpolitika, amikor tétlenül végignézik, ahogyan a nagyobb városok központjában – ironikus módon java részt a legfontosabb állami szervek épületeinek közelében – továbbra is rendszeresen roma kisgyermekek tartják a markukat a járókelők elé. Olykor téli zimankóban, a fagyos aszfalton kuporogva, ezekben a napokban éppen egyidejűleg azzal, hogy a felhatalmazottak az ENSZ gyermekjogi egyezményének a harminc évvel ezelőtti elfogadására emlékeznek hangzatos szólamok kíséretében. Azt sem tudom másnak nevezni, mint struccpolitikának, hogy az országban, beleértve ebbe Vajdaságot is, bizonyos társadalmi csoportok továbbra is élhetnek például a lányeladás és -vásárlás, esetleg a vérbosszú hagyományával, vagy azt, hogy a roma gyermekek egy jelentős részét továbbra sem sikerül az iskolákban tartaniuk az illetékeseknek. Annyira korrekt lett a társadalom, hogy gyakorlati tettekkel elfelejti megvédeni azokat, akikkel szavak szintjén annyira nemes, megfosztva ezzel őket a sztereotípiákkal ellenben álló élethez való esélytől.

A változást, és ezzel egyidejűleg az életet, nem lehet feltartóztatni. A különböző irányú, szintű és fajtájú migrációs folyamatokat lehetetlen megállítani. Beállítottságtól függően akár azt is mondhatjuk, hogy nem is kell. Ugyanakkor a migrációs folyamatok és az ezek következtében fellépő migrációs feszültségek sajátos fellépést és intézkedések megejtését követelik meg, elsősorban azzal a céllal, hogy elősegítsék az átalakuló társadalom tagjainak feszültségmentes együttélését. Mindennek kapcsán az egyik alapvető kérdés az, hogy mikor kezdik el az illetékesek alkalmazni azokat az előírásokat, amelyek azon társadalmi csoportok tekintetében próbálnak megoldást találni az említett jelenségek következtében fellépő nehézségekre, amely csoportok hatványozottan veszélyeztettek áldozattá, illetve elkövetővé válni. A politikai korrektség sokak számára a tétlenség alibijévé vált. Ha a felhatalmazottak elég gyakran elmondják, hogy a társadalom optimális működésének egyik alapfeltétele a társadalom peremére szorított, vagy az abból kiszorított csoportok felzárkóztatása, illetve a róluk való gondoskodás, feltehetőleg maguk is elhiszik, hogy ennek a megvalósítását fontosnak tartják, még ha az axiómát érdemi tettekkel csak a legritkábban támasztják alá.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége