Kína évek óta folyamatosan önti a pénzt Afrikába. Csak az utóbbi 13 évben mintegy háromszáz milliárd dollárja jutott el oda. A jövőben is folytatni óhajtja ezt a gyakorlatot, hogy tovább erősítse a pozícióját az 1,3 milliárd lakosú kontinensen, ahol gyilkos verseny alakult ki a befolyási övezetekért. Az egyre kiélezettebb küzdelemben az uniós tagállamok (elsősorban Franciaország) és az Egyesült Államok vesznek még részt. Mindegyik próbálja kiszélesíteni érdekövezetét, főként hitelek vagy kedvező(nek tűnő) befektetési formák segítségével.
Kína jelenleg már a második legnagyobb befektető Afrikában, és igen valószínű, hogy ezen a téren tíz éven belül megelőzi az USA-t. A kereskedelemben máris a földrész első számú partnere, s ezt a pozícióját szeretné tovább erősíteni.
Afrika immár kulcsfontosságúvá vált számára, amit az is bizonyít, hogy 2017-ben épp itt (Dzsibutiban) hozta létre az első, nem a saját kontinensén található katonai támaszpontját. A választás azért esett erre a térségre, mert a kontinens keleti részén stratégiai jelentőségű vízi útvonal halad el. Ezt pedig biztosítani, oltalmazni kell (a helyi fejlesztésekkel együtt). Nyilván nem kínai katonákkal, hanem a Peking érdekszférájába tartozó országok hadseregének vagy milíciáinak támogatásával (felszerelésével, kiképzésével).
A földrész azonban nemcsak Kína számára egyre vonzóbb gazdasági, kereskedelmi és befektetési szempontból. Sokan szeretnének ott jó üzleteket kötni, politikai-gazdasági befolyást szerezni, illetve hasznot húzni a kétoldalú együttműködésből. Közöttük Oroszország is, amely a múlt héten (Szocsiban) rendezte meg első csúcstalálkozóját az afrikai országokkal. Először a történelemben, de nem utoljára.
A kétnapos rendezvényen résztvevő Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette: a jövőben háromévente tartanak ilyen csúcsszintű megbeszéléseket.
Szocsiban egyéb ígéretekből sem volt hiány, ami szintén arra utal, hogy Moszkva jelentősen növelné a térségbe irányuló exportját. Elsősorban fegyvereket szállítana, de nukleáris technológiája eladásától kezdve egyéb módon is erősítené a jelenlétét.
Az orosz fegyverexportnak egyébként már bő egyharmada irányul Afrikába, jelenleg 14,5 milliárd dollár értékben. Moszkva eddig már több mint harminc ottani országába exportált – olykor térítésmentesen – fegyvert és hadfelszerelést, jócskán megelőzve Kínát és az Egyesült Államokat. Putyin azonban szeretne még több hadipari terméket eladni Afrikában.
Sőt abban érdekelt, hogy a haditechnikai együttműködés bővítése mellett 2025-ig megkétszerezze az Afrikával folytatott kereskedelem mértékét. A kontinens államai és Oroszország közötti árucsere-forgalom az elmúlt öt évben már megduplázódott, ám jelenlegi, közel húszmilliárd dolláros értéke még mindig igen szerény a kínaiak és afrikaiak egymással lebonyolított évi 190–200 milliárd dolláros, vagy az amerikaiak és afrikaiak egymás közti évenkénti 55 milliárd dolláros kereskedelméhez képest.
Az orosz–afrikai árucsere-forgalom még a hidegháborús időkhöz képest is nagyon szerény. Ráadásul a kereskedelmi mérleg orosz serpenyője sokkal előnyösebb pozíciót foglal el, mint a túloldali. Ez főként annak a következménye, hogy az afrikai országok alig exportálnak valamit Oroszországba.
Bár Kínához, az Egyesült Államokhoz vagy az EU-hoz képest Oroszország nem komoly gazdasági tényező Afrikában, a gyarapodó fegyverügyletei és energetikai beruházásai egyre nyilvánvalóbbak, s alighanem sok riválisnak nem is tetszik az orosz medve felbukkanása a kontinensen.
Afrikai kormányok azonban az utóbbi időben sorra írják a leveleket a Kremlnek az együttműködés bővítését javasolva. A Szocsiban megrendezett első csúcstalálkozó résztvevői pedig már ötvennél is több – mintegy 800 milliárd rubelt (12,5 milliárd dollárt) meghaladó értékű – megállapodásra kanyarították oda a nevüket.
A hidegháború idején Moszkva sokkal hatékonyabban és erőteljesebben lépett fel Afrikában. A szovjet időkben ráadásul egyik meghatározó tényező volt arrafelé, ahol sok ország felszabadítási mozgalmát is segítette. Több (el nem kötelezett) állam szocialista vezetése pedig a szövetségese volt.
A Szovjetunió 1991-es felbomlása után önállóvá vált Oroszország azonban jó ideig elhanyagolta ezt a területet. Putyin harmadik elnöki ciklusának elején (2012-ben) azonban egy dinamikus fejezet kezdődött a kétoldalú kapcsolatokban.
A Kreml azóta arra törekszik, hogy növelje a gazdasági, a kereskedelmi jelenlétét, illetve a politikai befolyását a kontinensen. Az olyan orosz energetikai és hadiipari óriáscégek, mint a Gazprom, a Lukoil, a Roszatom vagy a Rosztek már stabilan megvetették a lábukat Angolában, Nigériában, Ugandában és másutt.
Oroszország afrikai expanziójáról ugyan korai lenne még beszélni, hiszen a versenybe is jókora késéssel szállt be, és a gazdasági lehetőségei is jócskán elmaradnak a vetélytársaitól, ám szerepét és jelenlétét semmiképp sem szabad alábecsülni a világnak ebben a részében. Azt viszont nyugodtan el lehet könyvelni, hogy az évtized elején felélénkítette Afrika-politikáját, ezzel is jelezve, hogy a regionális hatalmi ambícióit fokozatosan feladva vissza akar térni a globális politikát meghatározó szereplők közé.
