U23-AS BIRKÓZÓ-VB, BUDAPEST

Annának még egy esély

(li)

2019. október 31., 07:27

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A magyarkanizsai Fábián Annának (59 kg) nem sikerült az álma, első világbajnoksága első meccsén a sokkal rangosabbnak számon tartott moldáv Nichitát húzta ki, és borítékolható vereséget szenvedett. Mivel a moldáv a várakozásnak megfelelően a döntőbe jutott, Anna ma a vigaszágon a kanadai Kennettel küzdhet meg a bronzmérkőzésért.

Goleij nagyon örült a második világbajnoki aranyérmének (Fotó: UWW)

Goleij nagyon örült a második világbajnoki aranyérmének (Fotó: UWW)

A magyar lányok sem tehetik épp kirakatba az első napi teljesítményüket, egyedül Nagy Bernadett (76 kg) találta magát a negyeddöntőben, de ő is csak úgy, hogy a súlycsoportban kevesen indult versenyzők miatt ott volt az első mérkőzésen. A legjobb nyolc között kikapott a kínai Palihától, de mivel a távol-keleti számít a kategória egyik fő esélyesének, várható volt, hogy Bernadett kap még egy esélyt a vigaszágon.

A Budapesten zajló U23-as világeseményen szabadfogásában a magyarok három honosítottal vágtak neki a küzdelmeknek, de végül csak Murad Kuramagedov (74) birkózhatott éremért, ellenfele a bronzért a mongól Erdene volt. Kuramagedov előtte az egyiptomi Musztafát (10:0), majd a romániai színekben versenyző Kapraevet (5:0) győzte le, az elődöntőben viszont kikapott az iráni Nokhodilarimitól (9:4).

Az első világbajnokok közül a kubai Ortega és az iráni Goleij duplázott ebben a korcsoportban, de a grúzok még boldogabbak voltak, mert ötből két aranyat ők vihetnek haza.

Világbajnokok, szabadfogás, 57 kg: Reineri Ortega (Kuba). 65 kg: Turan Bajramov (Azerbajdzsán). 70 kg: Mirza Skulukia (Grúzia). 79 kg: Tariel Gaprindasvili (Grúzia). 97 kg: Mojtaba Goleij (Irán).


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége