2024. március 29., péntek

Szárma, hetedszer felmelegítve

Idén is nagy tömegeket vonzott a topolyai Szármafesztivál

Van egy olyan vélemény, hogy a szárma annál finomabb, minél többször melegítik újra. Ez csak részben igaz, viszont ami a topolyai Szármafesztivált illeti, minden évben sikeresebb. Ebben az évben már hetedszer szerveztek az elmúlt hét végén Szármafesztivált Topolyán. Lényegében a kezdetektől a község legtömegesebb  rendezvénye volt. Ezúttal és korábban is mindig több ezren látogattak ki a helyszínére.

Idén a már kétnaposra „duzzadt” rendezvény első napján a legügyesebb szakácsok mérhették össze tudásukat a főzőversenyen. Rekordszámú, 130 csapat nevezett a főzőversenyre, ami önmagáért beszél, ha figyelembe vesszük, hogy tavaly még arról számoltunk be, hogy akkor is rekordszámú, 69 csapat nevezett be. Csak a főzőversenyen részt vevő csapatok több mint tizenötezer szármát „tekertek”.

Ments András, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend tagja a kezdetektől fogva tagja a zsűrinek. Elmondta, hogy az előző években csupa kiváló készítményt bíráltak, alig van szárma, amibe valóban „bele lehet kötni”. Szíve szerint mindegyik aranyérmet kapott volna, de végül el kellett dönteni, hogy kik kapják az elismeréseket, ami bizony nem volt könnyű feladat. Az ízvilág mellett az étel színét, állagát és egyéb szempontokat is pontoztak.

A tavalyi győztes csapat idén is eljött, hogy szármát főzzenek a vásártéren. Laci Zoltán, a Topolyai Fiúk néven benevezett csapat főszakácsa büszkén mutatta a tavalyi serleget, amit az első hellyel érdemeltek ki a főzőversenyen, és azt is elmondta, nem mellékes, hogy csapattársaival jól érzik magukat. Tíztagú csapatot lehetett hivatalosan nevezni, és ennek eleget is tettek formálisan, de elmondta, hogy a társaság mintegy húsz tagot számlál, összesen pedig 140 szármát készítettek, ami azt jelenti, hogy jut majd mindenkinek. Hegyellai Tibor, a csapat másik tagja azt is elmondta, a fűszerezés mellett nagyon fontos a savanyú káposzta minősége is, és azt ők a nagymama házi receptje szerint készítik a mai napig.

Az Origo Egyesület, a Gazdakör, a Topolyai Termelők Egyesülete, a Vállalkozók Általános Egyesülete, a Községi Idegenforgalmi Szervezet és a Művelődési Ház közös szervezésében, az önkormányzat támogatásával sikerült megtartani a hatalmas érdeklődés mellett zajló rendezvényt.

A szép idő mellett és a színvonalas kísérőprogramok mellett valószínűleg annak köszönhető a topolyai Szármafesztivál népszerűsége, hogy a szármát szinte mindenki szereti. A zenei programok is színvonalasak voltak ebben az évben is. A La Banda női tamburazenekar szombaton délben nagy sikert aratott, őket a Parno Graszt követte, este, az after partyn pedig a Sin Seekas muzsikált. A rendezvény második napján 10 és 15 óra között vasárnapi ebédre várták az érdeklődőket, 12 órától a Juhász zenekar húzta a talpalávalót.