A globalizáció az egyik ismert definíció szerint a nemzeteken felül álló, országhatárokon átnyúló gazdasági, társadalmi, műszaki csere gyors bővülése a kapitalizmus feltételei között. Hétköznapjainkban a globalizáció leginkább látható elemei a globális termékek, vállalatok. Nem mellékesen ehhez köthető egyfajta ideológia, a globális gondolkodás. A korábban még mindenki által előnyösnek tartott nemzetközivé válás mellékhatásai azonban kellemetlenek lehetnek, és egyben kételyeket ébresztenek afelöl, hogy jó úton járunk-e.
A globalizáció előnyei mellett az elmúlt néhány évben a globalizációval kapcsolatos aggodalmak is felszínre kerültek. A beláthatatlan következményekkel „kecsegtető” Brexit és Donald Trump amerikai elnök politikai húzásai szintén aggodalomra adhatnak okot, ezenkívül felszín alatt meghúzódó mellékhatásokra is érdemes figyelni. A világkereskedelem bővülése valójában hozzájárult az egyre növekvő egyenlőtlenséghez.
Több filozófus és közgazdász már az évezred elején úgy látta, hogy a jól működő demokratikus intézmények, a nemzeti szuverenitás és a szemünk előtt zajló hiperglobalizáció nem egyeztethető össze egymással. Ezt nevezi a szakirodalom globalizációs trilemmának. A hiperglobalizáció egyébként hasonlítható a hipertóniához. A normál életfunkciókhoz szükség van vérnyomásra, de a magas vérnyomás káros. A hiperglobalizációt is kezelni kell, akárcsak a hipertóniát? Valószínűleg igen!
A hiperglobalizáció a globalizációnak a neoliberális elméleten alapuló fajtája, amikor minden a globális tőkelogikának rendelődik alá. Követői szerint a szabadjára engedett piaci folyamatok előbb-utóbb minden társadalmi problémát megoldanak, a határtalan gazdasági növekedés áldásaiból pedig mindenki részesül majd. Több neves közgazdász szerint azonban a hiperglobalizáció nem oldja meg a társadalmi problémákat. Még olyan vélemények is vannak, hogy a neoliberalizmus a közgazdaságtan egyfajta perverz megnyilvánulása. A demokratikus intézmények és a nemzetek, nemzetállamok azonban mindenképpen útjában vannak ennek a perverziónak. A hiperglobalizáció alanyai a multinacionális cégek valójában parancsuralmi rendszerek, miközben megjelenésüket sokan a demokrácia fejlődésével hozzák kapcsolatba.
HARC A PIACOKÉRT
A modern kori kapitalizmust a pénzügyi és ipari tőke összefonódása jellemzi. A kapitalizmus döntően befolyásolja civilizációnk fejlődését, nem lehet egyetlen folyamatot sem úgy vizsgálni, hogy ne vennénk figyelembe a hatásait. Ha értékelni szeretnénk a kapitalizmus történelmi szerepét, különbséget kell tennünk a tőke különféle formái között. Marxnak A tőke című művének harmadik kötetében az ipari tőke, a kereskedelmi tőke és a pénztőke fogalmakat használja. Ezzel úttörőként vállalkozott a tőke megjelenési formáinak definiálására. A marxisták dicsőitésének szándéka nélkül is meg kell jegyezni, hogy a későbbiekben Lenin volt az, aki leírta az imperializmusnak mint a kapitalizmus legfelsőbb fokának a jellemzőit. Leírta, hogy az imperializmus elterjedését a háttérben meghúzódó gazdasági érdekek gerjesztik. Az olcsó munkaerő és a nyersanyagforrások kizsákmányolása mellett az új piacokhoz történő hozzáférés szándéka gerjeszti a folyamatot. Lényegében ma sincs ez másképp. Emellett más tényezők, nemzeti, faji és katonapolitikai szempontok is közrejátszanak a leginkább tudatosan irányított, ritkábban spontánul is kialakuló imperialista megnyilvánulásokhoz.
A gyarmatosításban élen járók egykor hatalmas előnyökre tehettek szert, kíméletlenül kihasználva az általában brutális módszerekkel leigázott gyarmatok emberi és anyagi erőforrásait. Véges nagyságú bolygónkon azonban a gyarmatosítható területek is korlátozottak. Azok az országok is szerettek volna részesülni azonban a gyarmattartás előnyeiből, melyek később kapcsolódtak be. Lényegében ez vezetett háborúkhoz az újabb korban. Mindkét nagy világégés lényegében ezzel magyarázható. Az egyéb okokra akár következményként is tekinthetünk.
A RENDEZETTSÉG HOZHAT SZABADSÁGOT
A piacgazdaságot csak a mögötte álló közrend alapozhatja meg, ezt már Adam Smith, a közgazdaságtan atyjának tartott gondolkodó is megállapította. A közrendhez ma szociális hálókra és szabályozásokra van szükség, hogy visszafogják a piaci működés szélsőségeit. A történelmi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a piacok akkor működnek a legjobban, ha szabályok és szabályozások rendjébe is jól illeszkednek.
Az elképzelést azonban nehéz kiterjeszteni a nemzetközi szintre. Nemzetközileg nincsenek intézményeink és globális politikai közösségünk, amely stabilizálná vagy egységesen szabályozná a piacokat. Az ilyeneknek a létrehozása máig nem járt igazi sikerrel. Valódi szabályozás csak a nemzetállami szinten létezik. A nagyvállalatok igyekeznek megteremteni a saját nemzetközi szabályozási rendszerüket.
A jelenkori imperializmus a fejlett kapitalizmus szüleménye. Mindenki a maga szemszögéből nevezheti torzszülöttnek vagy akár a teremtés koronájának is. A 20. században a termelés mérhetetlen koncentrációja és a tőke centralizációja eredményezte, hogy világunk olyan irányba fejlődött, amit történelmileg sokan zsákutcának tekintenek.
