Pedálos chopper

Több kontinensre is eljutott már a szerb termék, csak az itthoni kerékpárutakon számít fehér hollónak

Miklós Hajnalka

2019. október 13., 19:15

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A kerékpár nem csupán egy közlekedési eszköz, hanem életvitel. Az életvitelhez pedig stílus, forma, minőség is jár, világosított fel Marko Šćepanović, az Ono Bike igazgatója. Őt és fivérét a kerékpárgyártásra mindenek előtt a környezet megóvása, belgrádiként pedig sokszor az oly veszélyes életvitel inspirálta. Ennek ellenére, bár már hat éve jelen vannak a kerékpár-piacon, és szinte minden hazai gyártó együtt kíván működni velük, nem a hazai vásárlóknak készítik különleges járműveiket, csupán külföldben gondolkodnak. „Amerikai nyelvezetű” kerékpárjaik meghatározó vonalvezetéssel rendelkeznek, mint ahogy Marko rámutatott, bár mindenkinek a Harley-Davidson jut eszébe, ez a motorgyártó soha nem gyártott choppereket.

Marko és fivére közösen vágott bele a különleges vonalvezetésű kerékpárok gyártásába

Marko és fivére közösen vágott bele a különleges vonalvezetésű kerékpárok gyártásába

– A forma az, ami felhívja magára a figyelmet. De valójában nem ez az elsődleges dolog, ami megkülönböztet minket más kerékpár- és elektromoskerékpár-gyártóktól, hanem a minőség. A váz acélból készül, illetve kompozit anyagokat használunk fel, vagyis semmiképpen sem használunk fóliát, hanem szénszálas anyagot. Az Archont E60-as elektromos kerékpárunknál hub-motort alkalmaztunk. Ez a 6 kilowattos motor a kerékben található és 75 kilométer óránkénti sebességet generál. Míg a „tartály” alatt található az akkumulátor. A formatervezésnél odafigyeltünk, hogy 60–70 centiméter magas legyen a kerékpár ülése, és a láb 30 fokos dőlésszögben álljon, vagyis ezzel a félfekvő állásban belátható a közlekedés, miközben a pedálok tekerése nem okoz nagyobb megterhelést.

Honnan jött az ötlet, hogy éppen ilyen vonalvezetésű kerékpárokat készítsenek? A motorozás iránti szerelem vezette önöket?

– Nem, éppen hogy a kerékpár iránti szerelem motivált minket. Hat évvel ezelőtt kezdtünk el foglalkozni egy saját modell kifejlesztésével, ami éppen ez a fehér kerékpár, aminek nincs elektromos motorja. Majd csak ezt követően vágtunk bele az elektromos kerékpárok gyártásába is. Már eladtuk az első sorozatban gyártott kerékpárokat. Ausztráliába, Oroszországba, Svédországba, Svájcba, Indiába és Amerikába kerültek. A vásárlóink különböző okok miatt döntenek e kerékpárok mellett. A tapasztalataink azt mutatják, hogy az orosz és az amerikai vásárlókat a forma, a külsőségek fogják meg, az európai vásárlókat pedig éppen a teljesítmény és a minőség, miközben az indiai vásárlók szeretik a különleges „gadget”-eket. Eddig 39 járművet sikerült eladnunk, ám jövőre több, mint száz jármű legyártására mutatkozott igény. Az amerikai piacra szeretnénk betörni, erre már tervek is vannak, hogy hogyan lehetne, és akkor már ezres gyártásban kell gondolkodnunk. A kézzel gyártott járművek üzemének kapacitása nem okoz gondot, sőt a szakemberekből sincs hiány, ugyanis Szerbia kiváló szakmunkásokkal rendelkezik, akik munka nélkül vannak, vagy alulfizetettek, így a tömegesebb gyártástól sem tartunk.

A napelemes taxi

A napelemes taxi

Ezekben az országokban nagyobb hagyománya van a jó kerékpároknak, mint itthon.

– A kerékpározás kultúrája fejlettebb, jobb infrastruktúrával rendelkeznek, mint mi. De azt gondolom, inkább a környezetvédelemről való gondoskodás, az alternatív energiaforrások keresése és az életstílus az, ami növeli az olyan gadgetekbe való beruházást, amelyek kiszolgálják ezeket az igényeket.

Önök is kerékpárral közlekednek Belgrádban?

– Természetesen, ott ahol van kerékpárút. Ahol pedig nincs, hát a közlekedési szabályokat betartva, az autóút sávjának szélén kerékpározunk. Nem létezik számunkra akadály.

Az önök kerékpárjai valamennyivel hosszabbak, mint a hagyományos kerékpárok. Nehezebbek is?

– Igen, valóban. Abból kifolyólag, hogy acélkonstrukcióról van szó, nehezebb is. Jelenleg hat különböző modellt gyártunk, amelyek elektromos meghajtásúak, és éppen az a sebesség miatt, amit el lehet velük érni, szükség van arra, hogy súlyuk legyen és alacsonyan legyen a súlypontjuk. Így stabilabbak, legalábbis az Archont E60-nál így van. A legnépszerűbb járművünk az E3-as, ami 260 wattos motorral rendelkezik. Ez a modellünk eleget tesz minden EU-előírásnak, ami az elektromos motor erősségét és a kerékpár sebességét illeti, hiszen a maximális sebessége 25 kilométer óránként.

A 6 kilowattos motor, ami 75 kilométer óránkénti sebességet generál

A 6 kilowattos motor, ami 75 kilométer óránkénti sebességet generál

Ahhoz is kell bukósisak?

– Minden kerékpárhoz ajánlott a bukósisak, ehhez a modellünkhöz pedig végképp.

Hol készülnek ezek a járművek?

– Itt Belgrádban. Igyekszünk hazai alapanyagokat felhasználni, de számos olyan minőséges alkatrészt használunk fel, ami itt nem készül, így beszállítjuk őket. Viszont a konstrukció, a váz, a villák, mind hazai, kézzel készült termék.

Hogyan tud egy fiatal tudós, feltaláló, vállalkozó Szerbiában érvényesülni?

– Találékonynak kell lennie.

És ennyi elég?

– Minden vállalkozói tevékenység alapja a találékonyság, és természetesen érdekeltnek kell lenni a felmerülő problémák megoldásában. Ha ezzel valaki nem szeret foglalkozni, nem is lehet vállalkozó. És nem könnyű kutatással sem foglalkozni, de ez nem is ok arra, hogy feladjuk. Nálunk én vagyok a vállalkozó, a fivérem a feltaláló, ő a formatervező is. Ketten együtt vágtunk neki az Ono Bike megformálásának, két évvel ezelőtt pedig piacra dobtuk az Obo Ride-ot, ami a sűrűn lakott területeken egy okos szállítási eszköznek számít, hiszen az elkövetkező tíz évben a nagyvásárok várhatóan kiszorítják majd az autóforgalmat a városközpontokból. Egy-egy ilyen szállítási eszköz szolgál majd arra, hogy eljussunk A pontból B-be. A külső megformálás mellett, amely napelemmel működő járművet jelent, a forgalom felőli bal oldalon zárt a kabin, hiszen biztonságos megoldásban is gondolkodtunk, megoldottunk a jármű szoftverjét is. Ez a program követi a vezető pozícióját, osztályozza azt, a megfizettetés is ezen keresztül történik, sőt az utasfelvétel is, hiszen kijelzi, hol tartanak igényt erre a járműre.

 


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége