BIHAĆI TÖRTÉNETEK (2.)

Pucér nő az ágyon

Németh Zoltán

2019. október 7., 14:33

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A bihácsi híd, háttérben a Kapitány-toronnyal (Tóth Roland felvétele)

A bihácsi híd, háttérben a Kapitány-toronnyal (Tóth Roland felvétele)

Szálláshelyünk öt perc gyalogútra van a belvárostól. Egy apartmanház. Samir Alagić tulajdonos betessékel minket. Ami elsőre feltűnik az a rend és a tisztaság. Egy tágas előszobából a konyhába lépünk, pontosabban az ebédlőbe, ahol az egyik falon konyhai bútorok sorakoznak. Tűzhely, hűtőszekrény, szekrénykék, mikrohullámű sütő, a szekrényben tányérok, edények, eszcajgok... Az ebédlőből három ajtó nyílik, két tiszta, rendezett hállószoba, mindkettőben tévé. Rolinak mondom, válasszon magának egyet. Szerény, a kisebbe költözik. Később morgok magamban, ugyanis nála kifogástalanul működik a tévé, nálam nem. Folyton kikapcsol, és ez bosszant, különösen ha egy izgalmas filmet nézek. De, sebaj, ugysem tévézés miatt jöttük több mint ötszáz kilométert. A harmadik ajtó mögött a fűrdőszoba van. Tágas, szép, olyannyira, hogy Roli első látásra beleszeret.

  • Dzsámi minarettel, és az üvegpalota, az ötcsillagos szálloda a belvárosban (Tóth Roland felvétele)

    Dzsámi minarettel, és az üvegpalota, az ötcsillagos szálloda a belvárosban (Tóth Roland felvétele)

    Elmesélek egy történetet – mondja Samir – Arab vendégeim voltak. Nem menekültek. A menekülteknek nem szabad kiadni szobákat. A tilalom ellen sokan teszik ezt a városban és a környékén, de ha valaki feljelenti őket, akkor akár százazer márkával is megbüntethetik. Egy márka fél euró, úgyhogy nem kis pénz. Akik komolyan foglalkoznak turizmussal – mert Bihać kimondottan turisztikai város, ebből élünk --, nem teszi ezt, nemcsak megbüntetik, hanem bevonják a munkaengedélyét is. Mégis sokan befogadnak menekülteket. A pénzesek közül. Meg aztán, ezek a kiadó lakások valójában nem bejelentettek, meg aztán a felügyelőség is szemet huny e fölött. Na, de meséljem el a történetet. Egy arab család érkezett. Fiatalok, három kicsi gyerekkel. Fáradtak voltak, az asszony kissé ideges. Ománból jöttek. Nagyon sok ománi és Szaud-Arábiai-i túristánk van. Ománból többen, mert nekik nem kell boszniai vízum, a szaudarábiaknak viszont kell. Ők nagyon sokan vannak, és a kormány attól tart, hogy elárasztanák az országot, nem tudnák hol elhelyezni a rengeteg turistát. Mind pénzesek, jól fizetnek, sokat költenek. Itt vannak három-négy napig, megnézik a nemzeti parkot, amit önöknek is ajánlok, csodaszép vízeséseink vannak, gyönyörű az Una, a környező hegyek, erdők. Még medve is él benne, tilos a kilövésük, úgyhogy elszaporodtak, de nem járnak lakott területre, mint Erdélyben. Az erdőben élnek. Egy vadász tavaly télen tepsinagyságű nyomokat látott a hóban. Nagyok és veszélyesek. De megint eltértem a mesétől. Megérkeztek a vendégek. Mindent szépen megmutattam nekik, és elindultam. Már az utcán voltam, amikor kiabálva fut utánnam a férfi. Menjek gyorsan vissza, baj van. Mi baj lehet, kérdeztem magamban? A fürdőszobához vezetett, kinyitotta az ajtót és megkérdezte: „Hol lehet itt fürdeni?” Hát igen, ezt elfelejtettem megmutatni. Ha kinyitja az ajtót, ami belfelé nyílik, belép és nem csukja be maga után, nem látja a zuhanyozót, mert az ajtó eltakarja. Tágas, de csak ide fért. Emberem megnyugodott, elmehettem. De várjon, még nincs vége a történetnek. Elköszöntem tőle, és az ebédlőn át menet bepillantottam a szobába. Hát mit látok?! A fiatalasszony, akit még az előbb teljesen eltakarta a burka, csak a szeme pislogott ki alóla, most ott feküdt anyaszült mesztelenül az ágyon. Azt sem tudtam, hova nézzek, pironkodva kisiettem a házból.

A szemet gyönyörködtető Una folyó, a turisták egyik kedvence (Tóth Roland felvétele)

A szemet gyönyörködtető Una folyó, a turisták egyik kedvence (Tóth Roland felvétele)

Roliva szétpakolunk. Lellenőrzöm, wi-fi van, kiválóan működik, az éjjeliszekrényre kipakolom magammal hozott újságaimat, Bulgakov Mester és Margarittáját – ha már nem működik a tévé, olvassak valamit --, majd a városba indulunk, csak úgy szétnézni. Meg megbeszéltem egy találkát a Bihaći Rádió munkatársával, hogy üljünk le valahol egy kávéra.

Tőlünk átellemben egy maszásszalon van. Rákacsintok Rolira, jól jön majd, ha kifáradunk. Két fiatal, szemrevaló lány ül a szalon előtt, egy fehér ölebbel játszanak. Roli kajánul mosolyog, de tiltakozik: ő nem! Lent az Una partján egy vendéglő. „Majd oda, egy sörre”, mondja társam. Itt egy mészárszék is. Házigazdánk tulajdona az is. Az utca végén kicsi sütödék sorakoznak, előttük és a sütödék mögött menekültek gyülekeznek. A belváros felé sétálunk, a hídhoz, az egyetlen hídhoz, ahol auatósforgalom is van. Csikkemet el akarom dobni, de annyira tiszta a járda, hogy szégyenlem. Velünk szemben kisebb csoportokban menekültek sátélnak. Némelyikük megáll, fényképez mobiljával, egymást is fényképezik. Nevetgélnek, látszólag gondtalanok. Mindegyiküknél hátizsák, benne viszik mindazt, amijük van. Fiatal férfiak húsz évesek lehetnek, vagy még fiatalabbak. Aránylag jól öltözöttek, mégis látszik, hogy nem turisták, és nem is helybeliek.

Ma már a vízimalom is a vendégek szolgálatában áll (Tóth Roland felvétele)

Ma már a vízimalom is a vendégek szolgálatában áll (Tóth Roland felvétele)

A város fölé egy hatalmas, kőből emelt torony emelkedik. Katolikus templom tornya, gondolom, mert kereszt van a tetején. Kissé távolabb egy égbe ívelő fehér minarett áll. Egyszer csak fentőrl megszólal egy mély hang. Az imám imátkozik, mondom Rolinak. Most a kihelyezett hangszórókon át, de régen ő maga állt ki a minarett csúcsán az erkélyre, és onnan kiabált. Még nem hallott ilyet, én is ritkán, boszniai, vagy szandzsáki ritka utaim során. A minarett mögötte egy vadonatúj, üvegpalota csillog, ötcsillagos szálloda az Una partján.

Bihaćnak mintegy negyvenezer lakosa van, a járásnak hatvanezer. Ebből csaknem hetven százaléka muzulmán, azaz bosnyák. Számbelileg a község területén a szerbek követték őket tizennyolc százalékkal, majd a horvátok nyolc százalékkal. A többiek jugoszlávnak valljották magukat. A kilencvenes évek háborúja előtt több szerb is élt itt élt itt, de mára számuk megcsappant. Nem csoda, a horvátországi Knin itt van a szomszédságban, Bihaćon is átvonult a hírhedt vihar (Oluja), nagy harcok voltak a városban, a város körül. Még itt-ott, a tömbházak falain látszanak is a repesznyomok.

Amiről azt gondoltam, hogy templom – ugyanis kereszt van a tetjén --, kiderült, hogy nem az. Kapitány-toronynak hívják. Itt székeltek a török végvári kapitányok. Különben gazdag múltja van a városkának. Már IV. Béla idejőben említik. Szabad királyi városi rangot kapott akkor. Sokszor itt ülésezett a horvát szábor, azaz akkor még rendi gyűlés, majd Luxemburgi Zsigmond átadta a Frangepántoknak. A törökelleni harcban a 16. században ismét királyi város lett. Erőd volt, a legnyugatibb, amelyet az orszmánok elfoglaltak, és a bihaći szandzsák központja. A 19. század végén, az osztrák-magyar uralom alatt lebontották az óvárostól a külvárost elválasztó várfalakat. Iskolák épültek, középületek, megindult az iparosodás. Egy korábbi utam során, amikor a közeli Obljajban, Gavrilo Princip szülőfalujában jártam, egy idős emberrel elmondta, hogy azok voltak ám, a szép idők, amikor még itt osztrák-magyar monarhia volt. Rend volt, mindenki tudta dolgát. Nyugodtan, biztonságban élhettek az emberek. A mai Boszniáról ez nem mondható el. De hagyjuk most a mai politikát, túl zűrös ebben az országbam, maguk a bosnyákok sem értik, térjünk még egy pillanatra vissza a történelemkönyvhöz. Tudni illik azt is, hogy a második világháborúban egy ideig Titó főhadiszállása volt Bihács, folyamatosan támadták a megszállók, majd elfoglalták, és csak teljes vereségük után, 1945-ben hagyták el. Ebben a városban ülésezett a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács is, azaz az AVNOJ.

Nincsen a városban utca, tér, ahol nem látni migránsokat (Tóth Roland felvétele)

Nincsen a városban utca, tér, ahol nem látni migránsokat (Tóth Roland felvétele)

Tehát számos vihar söpört végig ezen a szép boszniai kisvároson a történelem során. És most sincs nyugta. Menekültek ezrei árasztják el.

Ők nem menekültek, csak pózolni akartak (Tóth Roland felvétele)

Ők nem menekültek, csak pózolni akartak (Tóth Roland felvétele)


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége