Hazai befektetésekkel a gazdaság fejlesztéséért

Megkezdődött a 19. Szerbiai Gazdasági Csúcstalálkozó

F. D.

2019. október 8., 08:27

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Belgrádban tegnap megkezdődött a két napig tartó, 19. Szerbiai Gazdasági Csúcstalálkozó. Az országból és a világ különböző részeiről érkeznek a szakemberek, akik Szerbia gazdasági fejlődésének céljairól és eredményeiről folytatnak megbeszéléseket. Az országos hírügynökségek beszámolói szerint a tegnapi összejövetelen elhangzott, hogy Szerbia gazdaságának tartania kell az évi 5 százalékos GDP-nökedést, emellett szükséges növelni a hazai befektetéseket is, ami a cégek számára az egyenlő feltételek biztosításával, valamint a törvények betartásával érhető el. A csócstalálkozó résztvevői hangsúlyozták az oktatás fontosságát is, hiszen az ágazaton áll, hogy milyen szakembereket nevel az ország. A résztvevők egyetértettek abban, hogy továbbra is dolgozni kell az európai uniós felzárkóztatás terén, illetve a törvények tiszteletben tartásán is. Nebojša Atanacković, a Szerbiai Munkaadók Uniójának tiszteletbeli elnöke elmondta, hogyha szeretnénk elérni a gazdasági és társadalmi ágazatok minél gyorsabb fejlesztését, akkor nemcsak a külföldi befektetésekre kellene támaszkodnunk, hanem a hazaiakra is. Hozzátette, ezt csak akkor lehetséges elérni, ha készen állunk a korábbinál nagyobb mértékben beruházni a hazai gazdaságba, hogy el lehessen érni az évi öt vagy ennél is magasabb arányú GDP-növekedést.

Beogard, 7.10.2019. - 19. Ekonomski samit Srbije na kojem je u uvodu govorio ministar spoljnih poslova Srbije Ivica Dacic odrzan je danas u hotelu Metropol u Beogradu. Ucestvovali su i zamenik pomocnika americkog drzavnog sekretara za Evropu i Evroaziju M

(Fotó: Beta)

Aleksandar Vlahović, a Szerbiai Közgazdászok Szövetségének elnöke kijelentette, hogy minden ágazatban szükséges növelni a befektetések szintjét, hogy tartani lehessen a tartós növekedést. Szerinte kulcsfontosságú a befektetés és a kivitel mértékének növelése, nem pedig a fogyasztás és a behozatal serkentése.

Elsődleges feladat mindenekfelett a gazdasági légkör megteremtése és azon törvények tiszteletben tartása, amelyek szavatolják a vagyonjogi, a jogi és a pénzügyi fegyelmet. Ezek betartásával érhető el a hazai befektetések nagyobb szintje, ami az elmúlt időben csökkent.

Toplica Spasojević, az ITM csoport elnöke szerint a szerbiai gazdaság fejlődése több tényezőtől is függ. Mindenekelőtt a befolyó pénztől, a befektetésektől és a munkaerő minőségétől. A fejlődés azonban befektetések és megfelelő munkaerő nélkül nem lehetséges. Egyik célként az áru és a szolgáltatások gyorsabb áramlását, az országhatáron a vámprocedúra rövidítését emelte ki, amit a regionális együttműködés segítségével lehet elérni. A szerb kormánynak továbbra is dolgoznia kell a munkakörülmények javításán, ami fontos az európai integráció felé vezető úton is – mondta Martin Knap, a német–szerb gazdasági kamara elnöke. A kormány egyik legfontosabb feladataként pedig a bürokrácia csökkentését jelölte meg.

Milan Parivodić a külgazdasági kapcsolatokért felelős egykori miniszter kiemelte, hogy az új nemzeti célok megkövetelik az önös érdekekről való lemondást és a Szerbia általános érdekeiben való gondolkodást. Szerinte fel kell tenni a kérdést: vajon Szerbia fennmaradhat-e, ha a jövőben is a jelenlegi tempóban folyik a kivándorlás, és ha ilyen magas marad az elhalálozás aránya a születésekkel szemben? Figyelni kell a nyugat-európai országok intézkedéseit és ennek alapján formálni Szerbiát.

A csúcstalálkozót Ivica Dačić külügyminiszter nyitotta meg. A külföldi vendégek közül részt vett Matthew Palmer, az USA európai és eurázsiai kérdésekkel megbízott helyettes államtitkára, Sem Fabrizi, az EU küldöttségének vezetője, továbbá Oroszország, Németország, Franciaország és Horvátország szerbiai nagykövetei, valamint Mladen Šarčević oktatásügyi miniszter és Kori Udovički, a Gazdasági Tudományok Központ alapítója.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége