26. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál, Szabadka

Tanulságos mesék füzére

Versenyprogramon kívül is láthattunk érdekes előadásokat

Lukács Melinda

2019. szeptember 25., 06:25

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A farkas és a róka

A farkas és a róka

A Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál nem csupán a versenyprogramból áll. A kísérőrendezvények keretében is érdekes, mulatságos, tanulságos előadásokat tekinthettünk meg, egyebek közt a szegedi Kövér Béla Bábszínház vendégjátékát. A közönség két Benedek Elek-mesét láthatott egybefűzve, A tűzmadarat, valamint A farkas és a rókát. Idén emlékezünk meg Benedek Elek születésének 160., valamint halálának 90. évfordulójáról. Az előadásról Kövér Lászlóval, a szegedi Kövér Béla Bábszínház igazgatójával, az előadás rendezőjével beszélgettünk:

– Eredetileg három meséből áll és Mesemondók címmel játsszuk Szegeden. A tűzmadár, valamint A farkas és a rókán kívül, A világszép nádszálkisasszony is része ennek az összeállításnak. Korábban a szegedi városi televízió felkérésére készítettük, szintén évforduló alkalmából. Benedek Eleknek hatalmas a mesekincstára, van miből válogatni, de végül ez a három mese lett összefűzve. Eredetileg úgy játsszuk, hogy az első A világszép nádszálkisasszony, azt követi A tűzmadár, majd pedig A farkas és a róka zárja ezt az ún. trilógiát – tudtuk meg Kövér Lászlótól, akit a bábszínház célközönségéről is kérdeztük.

– A gyerekek szeretnek bábszínházba járni, de ez persze nem mindig rajtuk múlik. Próbálunk hatni a családokra, hogy igényeljék a bábjátékokat. Azt is szeretnénk, hogy a bábszínházba járás ne csak hétvégi matiné formájában merüljön ki, hanem az iskolák és óvodák is bekapcsolódjanak, vásároljanak bérletet, mi ugyanis bérletrendszerben működünk. A törekvésünk számos esetben sikeres, valamikor pedig nem. Nekünk is be kell látnunk, hogy nem egyszerű egy óvodáscsoportot elhozni, mert mindenkire külön oda kell figyelni és talán nincs is mindig kellő számú óvónő, akik kísérhetnék a gyerekeket. Ezért inkább azokat a bábcsoportokat részesítik előnyben, akik elmennek hozzájuk játszani. Azt azonban mondanom sem kell, hogy egészen más az a produkció, amit színházban játszanak, mint az, amit alkalmi helyszínen. Szokták tőlem kérdezni, hogy nem tartjuk-e konkurenciának a televíziót. Ilyenkor azt felelem, hogy nem, mert az egészen más. Ott a gyerek leül és nézi, a színházban pedig közösségi élményben is része van, miközben elkezd kialakulni a színházba járó szokása. A csoportos színházlátogatás akkor az igazi, ha fel is készítik a gyerekeket, hogy mit fognak látni, utána pedig megbeszélik a látottakat. Sajnos többször is előfordul, hogy megérkezik a csoport és fogalmuk sincs, melyik előadásra jöttek – fejtette ki a lapunknak Kövér László, aki a fesztivállal és a szervezőkkel való közös együttműködésről is szólt.

– A Szabadegyetemmel éppen lecsengőben a második közös, EU által támogatott projektünk, a Theatro. Mivel az első projektumunkat sikeresnek ítéltük meg, ezért nagy kedvvel vágtunk bele a másodikba is. Ez is nagyon jó volt, szép eredményeket értünk el, ez a fázisa pedig már a fenntarthatóság jegyében zajlik. Mi bármikor szívesen látogatunk Szabadkára, és erre most ez a projektum lehetőséget adott – mondta Kövér László.

Ma a versenyprogram keretében 10 órától, a szabadkai Gyermekszínház hazai terepen játssza a Csató Kata rendezésében készült A szépség és a szörnyeteg című előadást. A Kosztolányi Dezső Színházban 12 órától egy olasz előadás jóvoltából betekintést nyerhetünk egy különleges hűtőszekrénybe, amely operaszínpaddá változik át. A Jadran színpadon 18 órától A szép zöld madár címmel egy lengyel produkciót tekinthetünk meg. A részletes program a rendezvénysorozat weboldalán olvasható.

 


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége