2024. május 8., szerda

„A citera a kedvencem”

Torok Orsolya volt a Lányi Ernő IME új sorozatának első vendége

Új sorozat indult a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben. Az Ő(k) a jövő(k) elnevezésű beszélgetős műsorban fiatal tehetségeket mutat be Miklenovics Aranka. Első beszélgetőtársa Torok Orsolya volt, aki az egyesületben citerázik, a Cserebogarak ifjúsági citerazenekar oktatója, de ha úgy adódik, gitárt ragad és megzenésített verset énekel különböző rendezvényeken. Mint a vasárnapi esten megtudtuk, kilencéves korában szeretett bele a hangszeres zenébe. Az alapfokú zeneiskolában hegedülni tanult. Gimnazistaként a Sztárkalap együttes oszlopos tagjává vált, a KMV-n és az Énekelt Versek Zentai Fesztiválján is sikerrel szerepelt ez a formáció, amelynek megzenésített versek szerepeltek a repertoárján. Népdalt a Népkör azóta már megszűnt Szalagfűző Együttesében kezdett énekelni. Az esten Muhi Melindával és Bakos Evelinnel ezeket az éveket idézték fel egy népdalcsokorral. Egy rövid életű rock-formációnak is a tagja volt, de gyorsan rájött, az nem az ő világa. A citerával 2009-ben ismerkedett meg, ekkor hívta Szöllősy Vágó László és Veronika a Lányiba, ahol azóta is fellép, oktat. Azt, hogy sikerrel, a Cserebogarak citeraegyüttessel való fellépés bizonyította a vasárnapi esten is a közönségnek. Mint mondta, a VMMSZ és a VMMI felkérésére gyakran tart népi hangszer-bemutatókat, de ott is bevallja a gyermekközönségnek, hogy neki bizony a citera a kedvence. A KurtaUtca triónak is a tagja, amely népzene és rock ötvözetét játszó együttes, illetve a tagok meghatározása szerint: alternatív népzenei trió. Két videoklipjüket is láthatta a közönség. Orsolya az utóbbi időben a Csáth Géza Művészetbaráti Kör estjein is közreműködik, leginkább népi énekekkel. Tevékenységének e szegmensét Köteles Füleki Erzsébet egyik megzenésített versének előadásával illusztrálta az esten. És egy meglepetés is várt a vendégre: a színpadon kellett egy számára ismeretlen verset rögtönözve megzenésítve előadnia. A produkció után derült ki, hogy édesanyja verséről van szó. S mivel egykoron, kilencévesen azért választotta a hegedűt, mert a furulya olyan kicsinek tűnt, most az est végén megkapta ajándékba Szöllősy Vágó László egykori furulyáját.