A város napja alkalmából Szabadka Pro Urbe-díjban részesítette Gyivánovity Róbertet. A francia nyelv és irodalom szakos tanár 2001 óta a szabadkai Középiskolások Diákotthonának igazgatója. Vezetése alatt az intézmény számos felújításon és bővítésen esett át, miközben folyamatosan növekedett a férőhelyek száma. Igazgatói munkája mellett foglalkozik küzdősportokkal, és hosszú évek óta gitározik. Anyanyelvi szinten beszél magyarul, szerbül, angolul és franciául, valamint alapszinten spanyolul. A rangos elismerésre az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete jelölte.
A Pro Urbe-díj kapcsán megjelent életrajzában említik sporttevékenységét és zene iránti szeretetét is, mégis leginkább igazgatói munkáját emelték ki. Ez az a terület, amely elsőbbséget élvez az életében?
– Az életemben valóban a diákotthon élvez prioritást. A zene és a sport csak fűszerként szolgáltak az életrajzban, hogy érzékeltessék, milyen ember vagyok, de a diákotthonhoz való viszonyom az, ami meghatároz engem. Örülök, hogy ezért elismerést is kaptam, mert jó ideje már csak az a feladatom, hogy állandóan javítsam a feltételeket a diákotthonban. Különösen odafigyelek a diákok tanulmányi eredményeire. Állandó jellegű kapcsolatunk van az iskolákkal, így visszajelzéseket kapunk arról, hogyan tanulnak a gyerekek. Itt meg kell említenem, hogy a diákotthon tanulmányi átlageredménye jobb a város iskolai átlageredményénél. Erre büszke vagyok, mert ez azt jelenti, hogy a befektetett munka, a gyerekekre fordított figyelem meghozza gyümölcsét.
Melyek azok a fő szempontok, elvek, amelyek meghatározzák nevelőmunkáját?
Gyivánovity Róbert (Fotó: Patyi Szilárd)
– A diákotthonban a legfontosabb elv a felelősség. Felelősséggel tartozunk legfőképp a diákok szüleinek. Mi tulajdonképpen pótszülők vagyunk. A munkánk néha még átfogóbb és szervezettebb, mint a szülőké. Nem várhatjuk el, hogy minden szülő megkapja a megfelelő oktatást és képzést ahhoz, hogy szülővé váljon. Ma egyébként is sok és egymástól teljesen eltérő felfogás létezik a nevelésről. Megmondom őszintén, a diákotthonban nem igazán elfogadott a liberális hozzáállás. Mi konzervatív és keresztény alapú nevelést nyújtunk diákjainknak. A felelősséggel kapcsolatos elveimet a munkatársaim is átvették. Felelősség és kötelesség, e kettő után következik minden más. A saját életemet is e két szempont alapján igyekszem élni.
Amióta ön a diákotthon igazgatója, számos fejlesztést végeztek el az intézményen.
– A legjelentősebb fejlesztés 2012-ben történt, amikor felépítettük az otthon új szárnyát, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács és a magyar kormány hathatós támogatásával. Így 116 fővel tudtuk növelni intézményünk befogadóképességét. Ezzel mi vagyunk Vajdaság legnagyobb diákotthona. De még így is 56 gyermeket kellett visszautasítanunk ebben az évben, akkora volt a túljelentkezés. Ezért most azon gondolkodunk, hogy érdemes lenne egy új épületet felépíteni. Igaz, hogy nagy az elvándorlás, de intézményünkben még mindig 62 százalékos a magyar gyerekek aránya. Sokat segít a vajdasági magyar középiskolás gyerekeknek ez a diákotthon.
Az igazgatói munkája mellett marad ideje a küzdősportokra és a gitározásra?
– Mielőtt igazgató lettem, kick-box edző voltam. Ezt a tevékenységet nem tudtam tovább folytatni, amikor az intézmény élére kerültem, de szabadidőmben továbbra is edzem magamat, és edzem az unokáimat is. Ez egy alap, amely erőt ad ahhoz, hogy mással is tudjak foglalkozni. Így például a gitározással. Flamencót játszom. Régen hard rockot műveltem, de aztán rátaláltam a flamencóra, ami nagyon megtetszett, különösen José Feliciano, Puerto Rico-i gitárművész zenéje. Mindezek a tevékenységeim is hozzásegítenek ahhoz, hogy a diákotthonban is gazdagítsuk a kulturális életet.
Mik a további tervei?
– Maximalista vagyok és szeretek állandóan fejlődni. Mindig újabb célokat tűzök ki magam elé. A harcművészetekben például az elsajátított ütéskombinációkat gyakorlom, hogy minél gyorsabban tudjam azokat elvégezni. A flamenco-tudásomat is tökéletesíteni szeretném. Ha Isten is úgy akarja, akkor októberben sikerül eljutnom Sevillába, ahol flamencót fogok tanulni. Ez lesz a pihenésem.
