2021. január 27., szerda
A VERSVÁNDOR ÚTJA (2.)

Radnóti szenvedéséről Budiszaván is

Kötelességünk elmondani utódainknak, hogy mi történt 75 évvel ezelőtt

Tóth Péter Lóránt Radnóti Miklós költő születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából a Borban felállított Radnóti-szobortól indult útnak augusztus 31-én.

Tóth Péter Lóránt verszarándok. Nélkülözhetetlen felszerelése túrabakancsa, amelyben végiggyalogolja a 820 kilométeres utat (Ótos András felvétele)
Tóth Péter Lóránt verszarándok. Nélkülözhetetlen felszerelése túrabakancsa, amelyben végiggyalogolja a 820 kilométeres utat (Ótos András felvétele)

A pedagógus gyalog végigjárja annak az erőltetett menetelésnek az útvonalát, amelyen Radnóti Miklós, mindössze 35 évesen, 3200 társával elindult. Csütörtökön Budiszaván pihent meg, az est folyamán a Katolikus Kör termében verses estet tartottak, Radnóti utolsó hónapjainak krónikája, Kőszegi Ábel Töredék című munkája, a Bori notesz, és a költő más versei alapján. Tóth Péter Lóránt verszarándok útja a „...lélek vagyok, élni szeretnék!” mondat köré épül, állomáshelyein találkozik a Délvidék magyarságával, így fáradozása egyfajta kapcsolattartást is szolgál. Fellépéseivel azt szeretné elérni, hogy fiataljaink is rádöbbenjenek arra, hogy nem is olyan régen, alig háromnegyed évszázaddal ezelőtt mekkora szörnyűségeknek voltak kitéve elődeink. Azok közül, akik mindezt látták, esetleg átélték, sokan még mindig köztünk vannak, élő bizonyítékaiként annak, hogy a borzalom sajnos nem egy rég elmúlott és elfeledett, soha vissza nem térő korszak fekete foltja. Azzal, hogy gyermekeinknek átvisszük az ismereteket, megakadályozhatjuk azt, hogy hasonló kegyetlenségek ismét megtörténjenek.

Pénteken este Tóth Péter Lórántot Újvidéken látta vendégül a közönség, a Petőfi Sándor MMK-ban szervezték meg a találkozót (Dávid Csilla felvétele)
Pénteken este Tóth Péter Lórántot Újvidéken látta vendégül a közönség, a Petőfi Sándor MMK-ban szervezték meg a találkozót (Dávid Csilla felvétele)

Budiszaván ott volt Vicsek Annamária oktatási államtitkár, akit a versvándorhoz szoros, baráti szálak fűznek, a versek iránti szeretet hozta össze őket, továbbá a magyarországi dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár is. Ott voltak magyarországi vendégdiákok és a helybeli gyerekek is. Az est folyamán a Tóth Péter Lóránt által elmondott monodráma hátborzongatóan jól érzékeltette a Radnóti munka-, illetve haláltáborában uralkodó állapotokat. A fogolysorsba kényszerített férfiak, zsidók, cigányok és rendszerellenségek vasutat építettek a Harmadik Birodalom hadiipara számára, a bori rézbányától a Dunáig, naponta 10 órát dolgoztak, minden másnap kaptak egy kiló kenyeret. Tóth Péter Lóránt a közönség sorai között sétálva, táborparancsnoki hangnemben ismertette a szabályokat: TILOS bármi, ami a munkához vagy tisztálkodáshoz nem szükséges! TILOS zseblámpát, könyvet vagy újságot birtokolni! TILOS ételt eladni vagy venni! TILOS érintkezni a környék lakosságával! TILOS… A versvándor hatásos előadását hallgatva mindazok, akik már voltak valamiféle, kényszerű zártságban, még ha csak egy sorkatonai szolgálaton is, hátborzongva átérezhették Radnóti Miklós szenvedését.

Milánovity Tibor falusi tanító 13 és fél éves kisfiúként látta Radnóti és társai erőltetett menetelését, pár mondatban visszaemlékezett a jelenetre:

Milánovity Tibor tanító
Milánovity Tibor tanító

– Kora őszi, szomorkás időben, hétfői napon egy hosszú, három oszlopból álló, fáradt embermenet ment el előttünk. Előző este érkeztek a faluba, a téglagyár agyagvermében pihentek meg. Nagyon szerény volt a kosztjuk, a kukorica még csöves volt, az mellé nyers cukorrépalevelet kaptak. Az utca néptelen volt, nem nagyon volt szabad kimenni, fegyveres emberek kísérték őket. A menetelők között voltak civil ruhások és katonaruhába öltözöttek is, többen japántalicskát húztak maguk után – abban volt a cuccuk. Szüleimmel a résnyire kinyitott kapuban álltam, édesanyám a vasárnapi kalács maradékát és egy darab, papírba becsomagolt szalonnát tartott a kezében. Amikor a menetet kísérő keretlegény elhagyta a kaput, a sorból kiugrott egy alacsony termetű, sovány ember, leszaladt a kapuig, tömte a szájába a kalácsot, a másik kezével a zsebébe dugta a szalonnát. Nem akarta ingyen elvinni, lecsatolta a karóráját, természetesen nem fogadtuk el. Leejtette a földre, addigra már odaért a következő keretlegény, és rárivallt apámra. Minden szavára már nem emlékszem, csak arra, hogy: – Mit gondol maga, tatám, ha én most ezt a kézigránátot a maga lábához vágom (a vágom szó helyett a b betűs szót használta) ? Apámnak nagyon erős lélekjelenléte volt, megtisztelve a keretlegényt, így válaszolt: – Maga, vitéz úr, könnyen henceg itt. Nekem két fiam van az orosz fronton. A katona megszégyenülve továbbment, az emberke meg beszaladt a sorba.

Az est folyamán felléptek a helyi Ivo Andrić Általános Iskola ötödikesei, hatodikosai és hetedikesei, Varga Magdaléna a Hív a Duna című költeményt szavalta, Juhász Tünde az Éjszaka című verssel lépett fel, majd Szilly Eszter (Kánikula), Fincsúr Zsolt (A mécsvirág kinyílik), Bohocki Martin (Alkonyat) következtek. A diákokat Répási Zsuzsanna tanárnő készítette fel a fellépésre.