2024. április 26., péntek

Miénk itt a tér

Több okból is szeretem a szeptembert. Jó tanuló diákként nagy örömmel, pozitív izgalommal, lelkesedéssel vártam az iskolakezdést, felnőttként a nyár végi utazások – amikor már simogatóak a napsugarak és nem szenvedünk a hőségtől – adnak erőt a hétköznapok folytatásához, a születésnapom is ekkor van, a számvetés ideje számomra a nyár és az ősz közötti átmenet.

Azonban még egy ok miatt kiemelt hónap, hiszen városom, ahol tizenöt éve élek, szintén szeptemberben ünnepli a születésnapját. Bár újságíróként sok munkával jár az ünnep köré szervezett rendezvénysorozat követése, mégis évről évre megajándékoz pozitív élményekkel, néhány felejthetetlen pillanattal ez az időszak. Sokszor elhangzott már: Gróf Grassalkovich Antal 1750. szeptember 15-én kelt ajánlólevelében Csizovszki Ferenc szabadost megbízta a topolyai puszta betelepítésével, és elrendelte, hogy a pusztára 200 magyar és szlovák családot vezessenek. Ma ezt a dátumot ünnepeljük a bácskai kisváros napjaként. (A napokban megtartott Egyszer volt... régi topolyaiakról szóló előadáson elhangzott, hogy ez a dátum valószínűleg tévedés, fordítási hiba, és nem szeptember, hanem november lehetett a dátum, de ez most lényegtelen... ) Szeptember a városnapi, a község falvaira is kiterjedő ünnep jegyében zajlik: a múlt hét végén az Expo mezőgazdasági és gazdasági vásár megnyitójával és a Topolya rejtett szépségeit bemutató fotókiállítással vette kezdetét a tíz napig tartó rendezvénysorozat. A Topolyai Napok az idén is sokrétű programot kínál: sporteseményeken, kiállításmegnyitón, előadásokon, koncerteken, játékos foglalkozásokon, karneváli felvonuláson vehetnek részt a gyerekek és a felnőttek, családi kerékpártúra, az önkéntes véradók fogadása, erősember és ajvárbajvívó verseny is a program része. A község legfiatalabbjaira fókuszáló jelmezes, a városközponton áthaladó felvonulás, a Mézkarnevál után a szabadtéri színpadon tánc, könnyűzenei koncert és tűzijáték biztosítja a vidám, ünnepi hangulatot. Zene, tánc, találkozás, sok-sok jó kedvű ember. Jó látni, ahogy megtelik a tér: több ezer ember válik ily módon részévé a közös ünneplésnek. Emellett természetesen a képviselő-testület díszülésén átadják a község legrangosabb elismeréseit, és a hagyományokhoz híven a Nagyapáti Kukac Péter képzőművészeti díjat is. S végül azok, akik a csöndesebb ünneplés mellet döntenek, részt vehetnek a Sarlós Boldogasszony-templomban az itt élőkért tartandó szentmisén. A több mint száztíz éves katolikus templom égbe nyúló tornyával az állandóságot jelképezi, a város központja azonban szinte teljesen megváltozott az elmúlt évtizedek alatt, tudjuk, nagyon sokáig nem előnyére. Az első világháború előttig nagyjából kiépült minden funkció, csinos kis mezőváros volt Topolya. A II. világháború utáni időszak azonban – az épületlebontásoktól a lakásépítkezésig –, nemcsak állam-igazgatásilag, hanem építészetileg is szocialista jelleget adott a kisvárosnak. Változott a település arculata, hiszen egy, a gyakorlatban megvalósuló elv szerint nem lehetett szocialista és „modern” egy város, ha nincs legalább egy magas háza és a középületek is csak a megfelelő stílusban épülhettek. A polgári Topolya egy szocialista modernista településsé vált. A lakásépítési hullám a múlt század ötvenes éveinek végén kezdődött el, és még a nyolcvanas években is építettek, de az embereknek munkát adó gyárak is nyíltak. Építés és építkezések, a fejlődő ipar szempontjából ez egy sikeres, produktív időszak volt. Az ezredfordulóhoz közeledve ezzel ellentétben a fokozatos romlás volt jellemző, s ez a megtorpanás, letargia érezhető még ma is, de amelyet az utóbbi években több kevesebb sikerrel minden erejével igyekszik levetni a városvezetés. Az 1976-ban, a Krivaja folyócskából gáttal duzzasztott akkumulációs tó a szélmalommal szintén a városkép része. A tó ad egy természetközeli, turisztikai szempontból is hasznos értéket épített környezetünknek. A városiasodás szemmel látható, de az is jó, hogy a központtól csupán néhány percnyi séta után már parasztbarokk, módos gazdaházat és napsugaras oromzatú házikót is találunk, melyek előtt még virágoskert van, vagy meggyfák sorakoznak. Sétáinkon ugyan elmerenghetünk az egyszer volt Topolya szépségein, akár a polgári, akár a szocialista értékeket sorolva, ám nem tudjuk újra felépíteni a régi városkát. Lépésről lépésre azonban élhetőbbé tehetjük. Topolya hányattatott sorsú központjával, az egykori motel épületével, a lebontásra ítélt Vénusz fürdővel és a parkkal már sokszor foglalkoztunk, s bár nem hunyhatunk szemet, sok még a tennivaló, az ünnepi írás bátran szólhat az új lendületről. Tavaly megnyílt az impozáns Labdarúgó Akadémia, épül a hozzá tartozó modern stadion, megtorpanásokkal a fürdő, a diákotthon... A hotel romjainak bontása után új tető kerül az épületre, az ipari parkban is komoly beruházások valósultak, valósulnak meg. Öt évvel ezelőtt nem volt a tér sem, ahol most a Topolyai Napok központi rendezvényeit tartjuk, melynek színes szökőkútja a hétköznapokban is a város legkisebbjeinek és szüleinek hangulatos találkozóhelye. Azt sem szabad elhallgatni, hogy elengedhetetlenül szükséges, sürgető környezetvédelmi lépéseket kell tenni a Krivaja folyócska megmentése érdekében, a légszennyezés megszüntetése, a szennyvízelvezetés, a szelektív hulladékgyűjtés területén. És a várost nemcsak az épületek, intézmények, utcák és a mindenkori vezetőség alkotják, hanem mi valamennyien, akik itt lakunk, és széppé tehetjük a közvetlen környezetünket, házunk táját, kertünket, utcánkat és annak szeretetét örökül adhatjuk az utódainknak. Akik nem csak a múltban keresik a szépet, azoknak a Topolya a részletekben lakozik című fotópályázat anyagából összeállított kiállítást ajánlom figyelmébe a Juhász Erzsébet Könyvtár padlástermében. A minap helytörténészek tartottak ugyanitt előadást Topolya nevezetes, ismert, de elfeledett személyeiről. Régi korokat idéztek meg, Kiss Lajos földbirtokost, méltatlanul elhallgatott topolyai nemeseket, lelkészeket, papokat, a 75 éve elhurcolt zsidó kolónia kiemelkedő személyeit, akik egykor itt éltek, és tettek valamit a városért. A könyvtár igazgatónőjével egyetemben bízom abban, hogy ez a megemlékezés csak az első lépés annak irányába, hogy sorra vegyük mindazokat a tudósokat, művészeket, sportolókat, közéleti személyiségeket, akik elvitték Topolya hírét a világba. Ez nem csupán pénz, inkább odafigyelés, tisztelet kérdése. Ünnepi írásunk szól mindazokhoz, akikben erősebb az érzelmi kötődés a szülőföldhöz, mint a jobb minőségű távoli élet reménye. Az sem baj, ha a fiatalok elmennek tanulni, tapasztalatot, pénzt gyűjteni, de fontos, hogy visszajöjjenek. Bízom benne, hogy a helyben maradás tendenciája erősödik. Hazahívó, marasztaló gondolatok jutnak eszembe az ünnepen. Bizonyára vannak, akik azt mondják, hogy ez egy rögeszme, de én csak itt, ebben a lakóhelyemmé vált kisvárosban és a néhány kilométerre fekvő szülőfalumban tudom átélni határtalanul boldogan, vagy éppen elérzékenyülve, hogy otthon vagyok.