A Bokrétában, a jugoszláviai magyar műkedvelők almanachjában olvasom: „A nagy csatorna menti község magyar lakossága kevés dobszóval, de annál nagyobb igyekezettel és lelkesedéssel a kultúra és műkedvelés fejlesztése terén és hozzáértő vezetőinek irányítása mellett Vojvodina-szerte elismert szép eredményeket ért el. Egyesületei erős kultúrmunkát fejtenek ki, aminek során a népnevelő előadásokon kívül nagy szerepe jut a színjátszásnak is.”
Már a 20-as és a 30-as években pezsgő, igen tartalmas művelődési élet jellemezte a csatorna menti helység közösségének mindennapjait. Ez érthető is volt, mivelhogy Bezdánban az említett években sikeresen működött a Bezdáni Sportegyesület, a Katolikus Legényegylet, a Katolikus Nőegylet és különösen az Önkéntes Tűzoltótestület.
Már száz évvel ezelőtt a műkedvelő színjátszók nem egy előadását látta, láthatta a közönség. Szlavik Sándor gyógyszerész, aki húsz esztendőn keresztül irányította az egyesületet, maga vette kezébe a rendezést, nagy hangsúlyt fektetve a színjátszás minőségbeli fejlődésére. Az 1933-as esztendő közepétől kezdve Urbán Elemér csatlakozott hozzá. Urbán Elemér mint rendező figyelemre méltó eredményeket ért el. Mindenképpen meg kell állapítani, hogy az említett két személynek meghatározó szerepe volt a bezdáni műkedvelő színjátszás alapjainak megteremtésében.
A későbbi évek folyamán ezekre az alapokra építkezett Pfaff Mihály, aki több mint ötven éven át jelen volt a bezdáni műkedvelő színjátszás életében. Nem pusztán jelen volt, hanem azt hűségesen, mélységes alázattal, elkötelezettséggel szolgálta, és jegyezzük itt meg mindjárt azt is, hogy a bezdáni színjátszás fénykorának a megteremtése az ő nevéhez fűződik.
A Pfaff családban hagyománya volt a műkedvelő színjátszásnak. A doktor édesanyja, Pfaff Anna, a térség egyik legismertebb amatőr rendezője volt, úgyhogy amikor érettségi után Pfaff Mihály visszatért Bezdánba, édesanyja azonnal színpadra „küldte”. „Így lettem – vallja önmagáról dr. Pfaff Mihály – a bezdáni Petőfi Sándor művelődési Egyesület színjátszója, rendezője, mindenese!”
Dr. Pfaff Mihály 1959-ben a Zágrábi Orvosi Egyetemen szerzett diplomát. Tanulmányai befejezése után visszatért Bezdánba, és mindjárt bekapcsolódott a színjátszók munkájába. Sajnos a bezdáni színjátszás váratlanul megroppant, elhallgattak a múzsák. Ugyanis egy téli éjszaka leégett a művelődési otthon. Hosszú szünet következett.
Egy évtizedig semmi sem történt. Aztán 1979-ben végre felépült az új színházterem. S megindult, megindulhatott a munka.
Az új épület felavatása után újjászületett a bezdáni színjátszás. Ezt a megállapítást az új épületben megtartott első bemutatónak, Molnár Ferenc A doktor úr című vígjátékának osztatlan sikere egyértelműen jelezte. A Molnár-vígjátékot dr. Pfaff Mihály rendezte, és a férfi főszerepet is ő formálta meg hitelesen.
A nyolcvanas években újbóli kibontakozása arra engedett következtetni, hogy a bezdáni színjátszás visszatért a folyamatosság útjára, és dr. Pfaff Mihály irányításával a régi rangjához méltó előadásokkal ajándékozza majd meg közönségét. Sajnos nem ez történt. Ugyanis a 90-es évek megalázó történései megtörték dr. Pfaff Mihály alkotókedvét. Abbahagyta a munkát. Visszavonult. Azok azonban, akiket ő vezetett fel a színpadra, akikkel megismertette a színpad csodálatos világát, nem engedték, hogy önkéntes „száműzetésben” töltse napjait! S dr. Pfaff Mihály egy évtizedes hallgatás után újra bekapcsolódott a művelődési életbe. 1999-ben megválasztották a helyi művelődési közösség elnökének.
Őutána hűséges tanítványa, Foki István vette át a színjátszó együttes vezetését. Foki István 1979-ben „jegyezte el” magát a műkedvelő színjátszással. Ott ismerkedett meg a színpad varázslatos világával. Tanítómestere kalauzolta el abban a világban, megismertetve vele annak törvényeit, elvárásait.
Foki István 1995-ben kezdett rendezéssel foglalkozni. Először Földes Imre Lányom című vígjátékát, majd Fodor László Szilveszteri szerelem című darabját állította színpadra, meglepő rendezői érettséggel. Mivel 1993-ban a bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület élére új vezetőség került, amely megkülönböztetett figyelmet szentelt a színjátszásnak, így Foki Istvánnak lehetősége volt rendezői tehetségét kamatoztatni. Nagy hamar a legjobb vajdasági magyar műkedvelő rendezők között találta magát. Felfigyeltek rá. Elismeréssel szóltak, szólnak rendezéseiről. Szólnak, mert egy hosszabb válság után a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók 24. Találkozóján, amelyre az idén Bácskertesen került sor, újra ott voltak a bezdáni színjátszók! Ezt mindenekelőtt üdvözölni kell. Foki István rendező vezetésével a bezdáni társulat életjelet adott magáról. Idézek is mindjárt néhány sort a bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszóinak, előadásának zsűrizéséről: „A zsűri az előadást követő beszélgetés során egyértelműen és egybehangzóan elmondta, hogy a bezdáni csapat legnagyobb értéke éppen a kedv, a színházszeretet, a hit, az akarat. Ez a legnagyobb érték, hogy vannak, és ilyen a hozzáállásuk. Ezt nem szabad elveszíteni!”
Sajnos, az akarat és a bátorság néha nem elég egy-egy komoly probléma megoldásához. Jelenleg Bezdánban ezt a megoldhatatlannak látszó problémát a színház épülete jelenti. Ugyanis az épület a Matijević kombinát tulajdona. Hogy hogyan, miképpen került a bezdáni színjátszók csodálatos kis színházépülete a kombinát birtokába, arra ezúttal nem térek ki. A kombinát eladásra kínálja külön a színházépületet, az előcsarnokkal együtt.
Jelenleg a színjátszók még az épületben dolgozhatnak, ha azonban eladják, a színjátszóknak végleg ki kell költözniük az épületből. S itt kezdődnek a gondok. Felvetődött a lehetőség, hogy a régi könyvtár épületének átalakítása megoldást jelenthetne. Ezúttal azonban nem átmeneti megoldást kellene találni, hanem vissza kellene végleg szerezni a bezdániak büszkeségét, mindannyiunk egykori büszkeségét, a csodálatos kis színházépületet, legalább a színháztermet, az előcsarnokkal együtt.
Ehhez bizony összefogás kell! Nem lenne szabad magára hagyni a bezdániakat, több mint százéves színjátszásukat! Összefogásra van szükség, határozott, példát mutató összefogásra.
