Az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából tartott díjátadón Budapesten, az Országházban mások mellett a zentai illetőségű Vicei Károly írót, a zentai Térzene Irodalmi és Művészeti Társaság elnökét Magyar Ezüst Érdemkereszt elismerésben részesítették többek között kordokumentumoknak számító szépirodalmi alkotásai elismeréseként. A jelenleg egy memoárregényen dolgozó művészt az otthonában kerestük fel a minap, és egyebek között a közelmúltban kapott többféle szakmai elismerésről, a Térzenéről, készülő munkájáról és egyéb további terveiről kérdeztük.
Vicei elmondta, körülbelül egyenértékűnek tartja a szakmai és az olvasói megítélést, de talán egy picivel az olvasói kritikát tartja fontosabbnak, mert úgy véli, a szakmainál inkább szerepet játszik a divat. Munkájához nem is annyira a most kapott elismerés, inkább a remélhetőleg ezzel járó figyelem ad további lendületet. Ezért is készül különböző irodalmi pályázatokra teremtéssel, alkotással. Az Érdemkereszttel kapcsolatban egyébként nagyon felemásak az érzelmei. Amikor először értesült róla egy konzulátusi telefonhívás által, melyben megkérdezték, elfogad-e egy állami kitüntetést, akkor legelőször az jutott eszébe, hogy ha már állami, akkor az valamelyest politikai, noha igyekeznek szakmai köntösbe öltöztetni. Ehhez hozzáfűzött még egy magvas gondolatot, nevezetesen, hogy örvendetesnek tartaná, amennyiben a politikusok nem csak gépiesen kipipáznák, ez vagy az az alkotó most már kapott ilyen vagy olyan díjat, hanem őszintén érdeklődnének a művészek iránt, akik többek között az ő tetteiket is megörökítik az utókor számára.
Többre becsüli a szakmai körökből kapott elismeréseket, mint például a balatonfüredi patinás Salvatore Quasimodo költőverseny nemrég neki odaítélt oklevelét, vagy a helyi Gion Nándor Novellapályázaton elért sikerét.
Az 1997-ben mintegy ötven taggal induló Térzene Irodalmi és Művészeti Társaságról elmesélte, mára már takaréklángon működik, leginkább csak papíron létezik. Az utóbbi években támogatást sem igazán kapott programok szervezésére. Éppen ezért csodálkozott, hogy a felterjesztésben ezt a szervezetet emelték ki, holott ő sokkal többre tartja az irodalmi munkásságát. Ehhez még hozzátette, itthon egyre kevésbé cseng ismerősen a neve, hiszen immár öt éve nem igazán jelennek meg itt munkái, a könyvei Magyarországon kerülnek kiadásra, és a folyóiratok is ott közlik írásait.
Annak idején a Térzene előzménye egyébként egy asztaltársaság volt, amely, hosszú éveken keresztül, legtöbbször Varga Zoltán írónál és Viceinél jött össze. Tanárok, újságírók, színészek, diákok... Formálisan viszont csak évtizedekkel később, 97-ben alakult meg a szervezet. Bő tíz éven keresztül igen gazdag programot valósítottak meg, pályáztak, könyveket adtak ki, évfordulós rendezvényeket és élő antológiákat szerveztek, helyi és külföldi írók részvételével etc.
Vicei azt is elárulta, soha nem talált a maga műbírálójára, olyan szakmai értékelőjére, aki foglalkozott volna a kézirataival és megjelent írásaival. Önmagát minősíteni viszont nem szeretné, mindazonáltal bízik benne, hogy munkái bizonyos részleteikben valóban kordokumentumoknak tekinthetőek. A 2001-ben Budapesten megjelent Nyolc napon túl gyógyuló közérzet című kötetének utószavában Hornyik Miklós is hangsúlyozta, hogy a titoizmus korszaka szépen nyomon követhető Vicei munkáiban.
Készülő memoárregényéről elmesélte, tömbökben készül, a különböző időszakok megidézését hivatott teljesíteni. Ráadásul nem csupán a szerző születésétől elindítva, de szívesen visszautazna az időben akár Petőfi koráig is. Úgy érzi, van olyan gazdag az életútja, hogy igen tömény lenne még a tervezett négyszáz kéziratoldal is…
Az Országházban lezajlott díjátadón az elejétől a végéig kellemesnek találta a hangulatot, a külsőségeket pedig fenségesnek. Az Ezüst Érdemkeresztet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől vehette át.
