Hetvenöt éve, 1944. augusztus 23-án Romániában az I. Mihály király vezette államcsíny megdöntötte a fasiszta Ion Antonescu diktátor uralmát, az ország a náci Németország oldaláról átállt a szövetségesekhez. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:
Románia 1940-re elvesztette az első világháború után megszerzett területei nagy részét: Besszarábiát a Szovjetuniónak, Dél-Dobrudzsát Bulgáriának kellett átadnia, a második bécsi döntés pedig Észak-Erdélyt juttatta vissza Magyarországnak. Mindez sokkolta a román közvéleményt, II. Károly király lemondásra kényszerült. A trónra fia, I. Mihály került, aki 1940. szeptember 6-án teljhatalommal államvezetőnek (Conducator) nevezte ki a szélsőséges Vasgárda és Hitler támogatását is élvező korábbi hadügyminiszter Ion Antonescut. Amikor Németország 1941. június 22-én hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót, Antonescu egymillió katonával, kőolaj- és élelmiszerszállítmányokkal támogatta Hitlert, aki keleti területek megszerzésével kecsegtette őt.
A németek sztálingrádi veresége után, 1943-tól megfordult a háború menete. Az előrenyomuló Vörös Hadsereggel szemben vívott harcokban a román hadsereg hatalmas veszteségeket szenvedett, katonái demoralizálódtak. A bukaresti vezetés már 1944 tavaszán elkezdte a tapogatózást a fegyverszünetről, a magyar Kállay-kormánnyal ellentétben azonban nemcsak Nyugaton, hanem Moszkvában is. A szovjetek nem rokonszenveztek ugyan az 1941-ben jelentős területeiket megszálló, Odesszában súlyos vérengzést is elkövető románokkal, de nem zárkóztak el a megállapodástól. A román átállással ugyanis megnyílt volna az út a Balkán és Magyarország felé, ezért Moszkvában még azt is kilátásba helyezték, hogy Románia visszakaphatja Észak-Erdélyt. A király azonban hiába próbálta meggyőzni Antonescut az irányváltás szükségességéről, az visszautasította az áprilisban közölt előzetes feltételeket.
A kiábrándult uralkodó a hatalomból kiszorult, de a formálisan létező Nemzeti Liberális Párt és a Nemzeti Parasztpárt képviselőivel kezdett tárgyalni, környezete májusban elkezdte a kiugrás előkészítését. A június 13-ról 14-re virradó éjszaka I. Mihály bizalmasai, az említett két párt és a Román Kommunista Párt (őket a szovjetek nyomására vonták be a megbeszélésekbe) képviselői megállapodtak, hogy a megfelelő időpontban a király a fegyveres erők főparancsnokaként utasítja Antonescut a németekkel való szembefordulásra. Ha a Conducator ezt megtagadja, letartóztatják, a hatalmat a szociáldemokratákkal kiegészült Nemzeti Demokrata Blokk veszi át.
A Vörös Hadsereg 1944. augusztus 20-án Jászvásár és Kisinyov térségében áttörte a német-román védelmet és benyomult Romániába. Antonescu még akkor sem volt hajlandó változtatni álláspontján és az augusztus 22-i kormányülésen kimondatta a háború folytatását. A Conducator másnapra kért kihallgatást I. Mihálytól, tervei szerint ezután a frontra indult volna. A további halogatásnak nem lett volna értelme, így a király augusztus 23-i találkozójukon felszólította Antonescut, hogy vegyen részt a kiugrásban, s amikor ő ezt megtagadta, a királyi testőrség őrizetbe vette. Mihály ezután tájékoztatta a német nagykövetet, s annak legnagyobb elképedésére felajánlotta: hozzájárul a német csapatok harc nélküli kivonásához. Este tíz órakor I. Mihály rádióbeszédben jelentette be a katonai diktatúra felszámolását, a fegyverszünetet és a csatlakozást a szövetségesekhez, a szakítást a németekkel. A kiáltvány szerint "A nemzet összes erejét mozgósítva át fogjuk lépni az igazságtalan bécsi döntés által ránk erőszakolt határokat, hogy felszabadítsuk Erdélyünk földjét az idegen megszállás alól."
A kiugrás sikerében szerepet játszott, hogy a román közvélemény hagyományosan inkább francia orientáltságú volt, az Észak-Erdélyt Magyarországnak juttató második bécsi döntést sem bocsátották meg a németeknek, a pártok többsége támogatta a királyt és az is, hogy a főváros körzetében nem állomásoztak jelentős német erők.
Másnap a román hadsereg a tegnap még fegyverbarátnak minősített németek ellen fordult, akik ugyan bombázták Bukarestet, de csak a visszavonulást választhatták. A Vörös Hadsereg és az immár vele szövetséges román erők augusztus 26-án az Úz és a csobányos völgyében átlépték az akkori magyar határt, ezzel Magyarország területén is megkezdődtek a harci cselekmények. A román átállást hivatalosan a szeptember 12-én aláírt, a szovjetek diktálta fegyverszünet szentesítette, amely Romániát lényegében szovjet megszállás alá helyezte, Antonescut szeptember 1-jén adták ki a szovjet hatóságoknak.
A románok a sikeres kiugrás révén a győztes oldalon fejezték be a háborút. Az augusztus 23-i fordulat katasztrofális következményekkel járt Magyarországra nézve, ahol a Horthy Miklós kormányzó által október 15-én megkísérelt kiugrás kudarccal zárult és a nyilas hatalomátvételhez vezetett. Az esély elveszett a különbékére, és az is bizonyossá vált, hogy Észak-Erdély megtartására sincs esély, mert a szeptember 12-i román-szovjet fegyverszünet utolsó pontja érvénytelennek mondta ki a második bécsi döntést.
