AUGUSZTUS 20.

Szent István örökségét ápoljuk

(Forrás: honvedelem.hu)

2019. augusztus 17., 09:28 >> 2019. augusztus 17., 20:39

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az ünnep nemcsak az emlékezésről, a múlt felidézéséről, hanem a jelen és a jövő iránti felelősségünkről is szól – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter augusztus 16-án, pénteken, a honvédelmi tárca Budapesten tartott központi ünnepségén.

Benkő Tibor (Fotó: MTI)

Benkő Tibor (Fotó: MTI)

A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartotta meg központi ünnepségét az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából a Honvédelmi Minisztérium. Benkő Tibor honvédelmi miniszter köszöntőjében kiemelte: az államalapítás ünnepén egy olyan eseményre emlékezünk, amelynek létünket köszönhetjük, amely megalapozta Magyarország és a magyar emberek jövőjét.

„István királyunk nevéhez az államalapításon túl a törvényesség megalkotása, és annak felismerése fűződik, hogy a magyar népnek jövője csak a nyugati keresztény világban lehetséges” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy napjainkban is Szent István örökségét ápoljuk, s a keresztény kultúrát, amit elődeink több mint ezer éven keresztül óvtak, védenünk kell a jövőben is.

Benkő Tibor hangsúlyozta: az államalapítás és az erős, független Magyarország szellemiségét a magyar katonák teljes mértékben magukénak érzik. „Ki más, ha nem a katonák érezhetik elsősorban ennek jelentőségét, ki más, ha nem ők követik elődeink, őseink példáját, és akik esküjükben megfogadják, ha kell, életüket áldozzák ezért a hazáért, a haza függetlenségéért, a magyar emberek, a magyar nép boldogulásáért?” – fogalmazott.

Benkő Tibor hangsúlyozta: az ünnep nemcsak az emlékezésről, a múlt felidézéséről, hanem a jelen és jövő iránti felelősségünkről is szól, hiszen a múlt tisztelete arra késztet a jelenben, hogy a békét és biztonságot a jövő nemzedékeinek óvjuk meg. „Legyünk büszkék elődeinkre, mert olyat tudtak alkotni, aminek napjainkban is értéke van. Isten éltesse Magyarországot, a magyar embereket, a magyar katonákat!” – fejezte be beszédét a miniszter.

Az ünnepség végén Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka kitüntetéseket és elismeréseket adott át.

Az esemény ünnepi műsorral zárult.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége