2024. március 29., péntek

Maratoni lázban Magyarkanizsa

Szombaton tartják a nagy hírű futó- és úszófesztivált

Az idén ad harmincnyolcadik alkalommal otthont Magyarkanizsa a nagy múltra visszatekintő Nemzetközi Futó- és Úszófesztiválnak, amelyet a helyiek egyszerűen csak maratonnak neveznek.

Ezúttal több újdonsággal is előrukkolnak a szervezők, de természetesen a fő hangsúly a sporton lesz, mi máson is lehetne, viszont arra törekednek, hogy évről évre tökéletesítsék a programot, és fohászkodnak azért, hogy az időjárás is kedvezzen az érkező Tisza szerelmeseinek és futást kedvelőknek. A szombat reggeltől szinte egész nap a sport jegyében telik majd Magyarkanizsán, ugyanis már tíz órakor megkezdődik a helyszíni benevezés és a rajtcsomagok átvétele. A korábbi évek rutinjához képest azonban az a változás, hogy a délutáni órákban zajlik az úszás és futás is, hallottuk Mészáros Kornél szervezőtől, a Partizan Atlétikaklub elnökétől.

– Szeretnénk minél nagyobb tömeget levonzani a Tisza-partra, és megkönnyíteni azoknak a nézőknek a dolgát, akik mindkét versenyszámot figyelemmel kísérnék. Tíztől egy óráig várjuk azokat, akik a helyszínen neveznének be, de a már benevezettek is akkor vehetik át a rajtcsomagokat. Egy órakor lezárjuk a benevezést az úszásra, de a futószámokra egészen délután ötig jelentkezhetnek a résztvevők. Fél kettőkor indulnak az autóbuszok a martonosi 7,5 kilométeres úszótáv felé, és szintén fél kettőkor az iskoláskorú gyerekek versenye kezdődik 200 és 570 méteren, majd 14.20-kor indul az autóbusz a hagyományos 3 kilométeres úszás rajtjához, melynek a startja 14.45-kor kezdődik. Az eredményhirdetések is folyamatosak lesznek, ugyanis rengeteg korcsoport és táv van, melyben eredményt kell hirdetnünk, ezért nem várjuk meg, hogy a verseny teljesen lezáruljon, hanem közben is felolvassuk a nyertesek névsorát. Persze a legvégén az abszolút nyertesek és a csapatversenyek győzteseit is kihirdetjük. Várhatóan fél ötre az utolsó versenyző is elhagyja a Tiszát – mondta Mészáros Kornél.

Az esemény miatt szombaton Magyarkanizsán nagyban megváltozik a forgalmi rend. Több utca is le lesz zárva a forgalom elől. A Karađorđe, a Harsányi Tibor, a Széles, a Miloš Obilić, a Szent István utcák, a Gesztenye fasor, a Fő utca, az Iskola tér, a Fő tér és a Szabadkai út, ezenkívül a Firenze lakótömb és a városháza közötti részen sem lehet majd közlekedni, ehelyett a Gyógyfürdő és a valamikori Söprűgyár közötti útszakaszon juthatnak majd egyik pontról a másikra.

A maraton részletes programját a holnapi sportoldalunkon közöljük.