Hongkong és Tajvan hivatalosan Kína része, ám nem egészen, s eltérő módon. Peking mindenesetre ragaszkodik hozzájuk, csakhogy az érintettek nem éreznek iránta erős vonzalmat. Sőt, ha lehet, Hongkong igyekszik hangsúlyozni magas fokú autonómiáját, Tajvan pedig az önállóságát. Az utóbbiról Kína hallani sem akar.
A nagyobb gondot jelenleg mégis a főkormányzó (Carrie Lam) és törvénykezés irányította hétmillió lakosú Hongkong okozza neki. A különleges közigazgatású területen már hónapok óta heves tüntetések követik egymást, amelyeket eddig nem sikerült lecsendesíteni, sem szétverni. Az erő alkalmazásával már megpróbálkozott a rendőrség, sőt nemrég egy titokzatos csoport is, amelynek tagjai állítólag a maffia (a triádok) embereiből verbuválódtak.
A tömegeket mégsem sikerült megfélemlíteni, elrettenteni a demonstrációktól. A kínos jelenetek egyre kellemetlenebbek Kínának. A szűnni nem akaró tiltakozási hullám okozta zavarodottság láttán Peking már arra is hajlana, hogy (jelentős befolyása alatt álló) hongkongi kormány felkérésére akár (kínai) katonákat is bevessen a tüntetők ellen a közrend helyreállítása végett. Sokan attól tartanak, hogy egy ilyen akció vérfürdővel végződne, s a célja az elégedetlenkedők látványos megbüntetése lenne.
Indokot vagy ürügyet könnyű találni, hiszen az időnként utcára vonuló (hatalmas) tömeg nem csak a helyi kormány ellen zúgolódik, hanem a kínai befolyás növekedése ellen is. Néhány hete a kínai képviseleti irodának (összekötő hivatalnak) helyt adó épületet festékbombákkal szórta meg több elégedetlenkedő, a falakra pedig sértő jelmondatokat pingáltak, miközben erővel próbáltak meg bejutni a létesítménybe.
A feldühödött tüntetők elfogadhatatlannak tartják, hogy az „egy ország, két rendszer” elve alapján 1997 óta széles körű autonómiát élvező Hongkong egyre inkább Peking szigorú ellenőrzése alá kerül. A helybeliek nagy része ragaszkodik a városuknak biztosított demokratikus jogok gyakorlásához, illetve ahhoz, hogy a terület kivételes szabályok és olyan törvények mentén működhessen továbbra is, amelyek nem vonatkoznak Kína többi részére. (Követelésük érthető, hiszen Peking évek óta folyamatosan korlátozza az egyének jogait).
A hongkongiaknak nem hiányzik a kommunisták (KKP) működtette kínai egypártrendszer. Az elmúlt években ezt gyakran ki is nyilvánították. Tiltakozó megmozdulásokon bírálták Peking erősödő befolyását és nyomásgyakorlását a városra, amely a brit gyarmattartók 1997-es elvonulása után ötven évig őrizheti meg demokratikus viszonyait, életformáját, politikai, társadalmi, jogi és gazdasági berendezkedését. (Legalábbis a London és Peking között 1984-ben aláírt visszaadási megállapodás értelmében).
Az elégedetlenkedők szerint a kínai kormány nem tartja be a britekkel kötött egyezséget, és egyre gátlástalanabbul avatkozik be Hongkong életébe, ottani ellenfeleit pedig igyekszik lejáratni, ellehetetleníteni, vagy rosszabb esetben bebörtönöztetni.
A főkormányzót sem kímélik. Ellenfelei azzal vádolják, hogy inkább Peking érdekeit szolgálja, mint Hongkongét.
Lamot 2017-ben iktatták be hivatalába (első női főkormányzóként), Hszi Csin-ping kínai elnök jelenlétében. A tüntetők akkor is megjelentek a közterületeken. Bírálói szerint a teljhatalomra törekvő Hszi nekik is üzent, amikor azt mondta: Hongkong ne veszélyeztesse Kína szuverenitását és a KKP hatalmát. Nem ez volt az első figyelmeztetése, hiszen már többször emlékeztette a hongkongiakat arra, hogy nekik engedelmeskedniük kell, s a pekingi kormány szava a mérvadó a fontos (politikai, gazdasági, ideológiai és egyéb) kérdésekben.
A hongkongi identitást is igyekszik lecserélni. Merthogy ilyen még létezik, ám jelentősen eltér Kínáétól. A saját, önálló politikai, kulturális és jogi identitás a demokratikus intézményrendszernek, a működő jogrendnek, a liberalizmusnak, a gazdasági sikereknek és a nagyobb szabadságnak köszönhetően alakult ki.
Peking eddigi intelmei, útmutatásai és fenyegetőzései nem hatottak mindenkire Hongkongban. A 99 éves brit uralom alatt és az utána következő időszakban demokráciához szokott helyiek többsége nem szereti, ha utasítgatják őket.
Az identitás megváltoztatása, a lojalitás kikényszerítése és a közös sors kialakítása ezért döcögve halad. Továbbra is heves ellenállás tapasztalható Kína egyre erőteljesebb fellépésével és az azzal járó korlátozások, szigorítások, ellenőrzések elfogadtatásával szemben. A törekvés komoly ellentéteket váltott ki Peking és Hongkong kapcsolatában. A tömeg nyilvános tiltakozások sokaságán fejezte ki ellenvéleményét.
Az elégedetlenkedők 2014 óta hatalmas tüntetéseket szerveztek. Idén márciusban újrakezdték. Látszólag a – lakosság jó része által elutasított – kiadatási törvény tervezett módosítása miatt. (Az eljárást a demonstrációk hatására a hongkongi parlament júniusban hosszú távra felfüggesztette).
Valójában sokkal komolyabb okokból özönlöttek az emberek ismét az utcára. Elsősorban a kínai befolyás, a parancsolgatás, az utasítgatás, a fenyegetőzés, a nyomásgyakorlás és az autonómianyirbálás fokozatos erősödése elleni elutasításukat akarják így kifejezni. Az összeszoktatás ellen alighanem még bőven lesz alkalom tiltakozni, hiszen Peking inkább az „egy országot” erősítené, a hongkongiak viszont a „két rendszert” hangsúlyozzák.
