2024. május 8., szerda

Rizikó, vagy internet adta áldás?

Az online vásárlás kényelmes alternatívát jelenthet

Két hete a legnagyobb szerbiai hirdetőportálon eladtam egy alig használt tárgyat. Nem először és valószínűleg nem is utoljára tettem így, ám többéves tapasztalat után első alkalommal kerültem kellemetlen helyzetbe. Körülbelül fél évvel ezelőtt úgy döntöttünk otthon, hogy veszünk a macskánknak egy kaparófát. (A hosszú történet röviden: jobbnak láttuk, ha az ágy helyett máshol élesíti a karmait. A háziállat máshogy gondolta, s hiába szereztük be aprópénzért a díszes árut, nem volt hajlandó használni az új ajándékot.) A macskakaparó csöndesen álldogalt a sarokban – ha kétszer láttuk egyáltalán a közelében kis kedvencünket, már sokat mondtam. Aztán felmerült az ötlet, hogyha nekünk úgysem kell, talán másnak szüksége van rá. A tárgy kitűnő állapotban volt, pár fénykép, egy rövidke leírás, és fent is volt az interneten. Érdeklődő akadt bőven, így az első jelentkező lett a befutó. Egy hétfői napon feladtam a csomagot Zentán, szerdán már Nišben volt a küldemény. Én a folyamatos kommunikáció híve vagyok, így szeretem tudni, hogy épségben megérkezett-e a holmi az adott címre. Megrökönyödésemre a virtuális postaládámban egy panaszlevél lapult. Első ilyen alkalomról lévén szó, félve nyitottam meg az üzenetet, amelyben a vásárló részletesen leírta, hogy piszkos, szakadt árut kapott. Csalónak, hazugnak nevezett és fennhangon követelte vissza a pénzét. Utóbbival nem lett volna nagyobb gond – nem egy horribilis összeg –, de mivel tudtam, hogy milyen jó állapotban vittem be a postára azt a bizonyos kaparófát, igencsak zokon vettem, hogy valaki hazugnak titulált. Nekem sem kellett több! A magam kimért stílusában válaszoltam, s jómagam is hosszasan részleteztem a küldés körülményeit, szentül bizonygatva saját igazam. Hamarosan újra felvillant a kis értesítés a böngészőmben. Na, most ugrik a majom a vízbe! – gondoltam én. S valóban! Elnézések sorozata, a tévedések helyreigazítása, zárásképpen még egyszer egy őszintének tűnő bocsánat. Történt ugyanis, hogy a dél-szerbiai honfitársam egyszerre két helyről rendelt két különböző dolgot, s míg az enyém rendben megérkezett, addig a másik pakk valóban olyan állapotban volt, amilyenben azt először leírták – mint utólag kiderült, tévesen nekem címezve a levelet.

Miért is meséltem el mindezt? Meggyőződésem, hogy Vajdaságban a fentebb leírt és az ehhez hasonló „rémtörténetek” miatt még mindig félünk az online vásárlástól, holott bőven vannak olyan esetek, amikor kényelmesebb az internetes áruházban válogatni, mint valamelyik tényleges boltban. Természetesen itt is különbséget kell tenni az úgynevezett „turkálók”, a használt áruk vására, az új, ámde silány, olcsó kínai minőséget felsorakoztató weboldalak és a valódi online bevásárlóhelyek között. A használt tárgyaknál mindig fennáll annak a veszélye, hogy nem egészen azt és úgy kapjuk, amit mi elképzeltünk, a legtöbbször pedig már késő bánat, és nyakunkon marad a rossz portéka. Hogy mindezt elkerüljük, nemcsak a termékek, de a felhasználók között is böngészhetünk. Az online társadalom visszajelzései (pozitív vagy negatív) alapján eldönthetjük, hogy megbízunk-e az eladóban, vagy sem, azaz vásárolunk-e tőle, vagy sem. A világ leghíresebb és legnagyobb online áruházai, mint amilyen az AliExpress, az Amazon vagy éppen az eBay óriási mennyiségű produktummal árasztják el az embert, mi pedig kedvünkre kategorizálhatjuk azokat, a legapróbb részletekig szűkítve a keresési találatokat. Az utóbbi időben egy kisebb iparág is kialakult a Kínából potom pénzért, vámmentesen rendelt csomagok viszonteladásából. A pár centes semmiségtől egészen a legmodernebb technikai vívmányokig mindent meg lehet találni, az újabbnál újabb akcióknak köszönhetően néha valóban pofátlanul alacsony áron. Így aztán könnyen előfordulhat, hogy a legújabb csúcskategóriás telefont 200 euróért megkapjuk, hogy aztán pár hét elteltével háromszoros áron váljunk meg tőle. Ehhez fokozottan figyelni kell az adott portál zegzugait

Szokott-e online vásárolni?

Rendszeresen: 48 (26,1%)

Néha: 76 (41,3%)

Nem: 60 (32,6%)

Ám nem kell másik kontinensre, sőt még csak másik országba sem utaznunk ahhoz, hogy eredményes legyen az otthoni kényelemben elvégzett vásárlás. Szerbiában is vannak olyan üzletek, amelyek okosan hirdetik magukat, szemrevaló weboldalukon pedig olyan dolgokra is rátalálhatunk, amelyeket egyébként nem vennénk észre. Az elektronikai vagy a háztartásbeli áruk online vásárlása kifejezetten megbízhatónak mondható. Garancia ugyanúgy járul a termékhez, házhoz hozzák, sokszor pedig az interneten olcsóbb is, mint valamely kihelyezett üzletben. Jómagam a sportüzletek kínálatát kedvelem, pár pontos mérés után már azt is tudom, milyen hosszú kell, hogy legyen a póló ujja, vagy hogy az egyébként 42-es lábbeli helyett most inkább eggyel nagyobb méretet érdemes rendelni a sportszergyártótól. A visszatérő aggály, miszerint talán mégsem lesz jó a cucc, azonnal elszáll, amikor kapcsolatba lépek a forgalmazóval, s kivétel nélkül készségesen válaszol a kérdéseimre, hozzátéve, hogy amennyiben valamiért nem felel meg a holmi, nyugodtan kicserélhetem azt. Ezek után már tényleg csak arra kell figyelni, hogy a 16 számjegyből álló, fejből megtanult bankkártyaszámot ne pötyögjem be minden divatcikk megjelenésekor.