A Soma társulata (Lakatos János felvétele)
A napokban a bácsfeketehegyi Soma Színtársulat fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a nagy múltú falu, Bácsfeketehegy. S mint ahogyan az elmúlt 25 esztendő alatt, a falu közössége a Soma Színtársulat minden egyes rendezvényét bensőséges ünnepé avatta, úgy ezúttal is a jeles évforduló alkalmából rendezett műsor (műsorok) ünnepi jellege, köszönhetően a hálás bácsfekehegyi közönségnek (közösségnek), nem maradt el.
Ezt már június 6-án, az évfordulóval kapcsolatos első műsorok igazolták. Ugyanis a kultúrotthon teraszán a Soma Színtársulat plakátjaiból, fényképeiből, aztán az elismerő oklevélből rendezett kiállítás igen komoly érdeklődést váltott ki, az ezt követő könyvbemutató pedig rendhagyó volta miatt, hiszem, sokáig emlékezetes marad. Mindenképpen szükségesnek tartom, hogy kissé elidőzzünk az itt említett könyvbemutatónál.
Soma-Napló a kiadvány címe. Szerzője Szabó László-Lacus, a Soma színtársulat egyik oszlopos tagja. Szukola Béla, ugyancsak a Soma Színtársulat egyik oszlopos tagja, a könyv előszavában a következőket írja: „Meg vagyok győződve arról, hogy a bácsfeketehegyi színházkedvelő közönség, sőt a vajdasági magyar nagyközönség is egy olyan könyvet, naplót tart a kezében, amellyel nagyon kevés magyar közösség büszkélkedhet.” Messzemenően egyetértek Szukola Bélával. A Soma-Napló című kiadvány, meggyőződésem szerint, a vajdasági magyar színjátszó mozgalmának egyik gyöngyszeme. S megállapíthatjuk már a kiadvány első olvasata után, hogy szerzője nemcsak benne él színjátszó mozgalmunkban, hanem annak is él egész valójában. Napló formájában megfogalmazott önálló kis részecskék mondatainak egyszerűsége, nyelvi tisztasága segít abban, hogy ne csak a Soma Színtársulat 25 éves érdembeli tevékenységét, hanem a Soma színjátszóinak a mozgalom iránti őszinte elhivatottságukat, emberi magatartásukat is megismerjük.
A Naplóban külön hangsúlyt kapott a Soma és Bácsfeketehegy közössége közötti kapcsolat. Néhány mondat erről a kapcsolatról. Néhány évvel ezelőtt találkoztam a Soma színjátszóival, akik akkor nem titkolt meghatódottsággal mesélték, hogy a Hyppolit a lakáj utolsó főpróbáján bejöhetett az a néhány néző, aki esetleg arra járt (a színház felé). Hogy mi történt? Egyszerűen zsúfolásig megtelt a színházterem. Akinek ülőhely nem jutott, ott szorongott a fal mellett. A főpróbáról van csak szó. Hogy miért említem én most ezt a kis jelentéktelen eseményt? Azért, mert szerintem a közönség ilyen formában is kimutatta a színjátszók iránti nagyrabecsülését, ragaszkodását. Nem tudom, hogy ki mit gondol, de én az ilyen megnyilvánulást emberinek, szépnek tartom.
Sok mindent szerettem volna még elmondani a Soma-Napló kapcsán, de mivel azt, a teljesség igényével egy ilyen rövid lélegzetű írásban nem tehettem meg, későbbre halasztom. Azonban azt a rendkívül gazdag képanyagot, amely minden tekintetben pozitív módon határozza meg ennek a kiadványnak a jelentőségét, semmiképpen sem szabad elhallgatni.
A 25. évfordulóra való emlékezés, tiszteletadás másnapján, június 7-én, a Mandragóra ünnepi előadássá, és azt követően újra az említett rendkívül szoros kapcsolat, az együtt lélegzés csodálatos pillanatai igazolták, hogy a színház közösségösszetartó hatalom. Hatalom, amelyre vigyáznunk kell.
Remélem, hogy azok a közösségek, amelyek majd (remélhetőleg) színjátszásuk 100 esztendejére emlékeznek, többnapos műsorral érdemben, nem feledkeznek meg majd arról, hogy milyen fontos nekünk az a hatalom, az az együtt lélegzés.
