BIRKÓZÁS

Akadémia a magyar kormány támogatásával

Magyar Szó , MTI

2019. június 7., 10:07

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Hivatalossá vált, hogy a magyar kormány 937 millió forinttal (kb. 3 millió euró) fogja támogatni Magyarkanizsán a Vajdasági Birkózó Akadémia létrehozását. A közlemény szerint a beruházás része a határon túli sportinfrastruktúra-fejlesztések támogatásának. A forrást kisebb részben (197 millió) az idei, nagyobb részben (740 millió) a jövő évi magyar költségvetésből biztosítják, a projekt a budapesti Kozma István Magyar Birkózó Akadémia együttműködésével valósul majd meg.

A magyar kötöttfogású csapat Pontavedrában (Fotó: MBSZ)

A magyar kötöttfogású csapat Pontavedrában (Fotó: MBSZ)

A Magyar Birkózószövetség elnöke, Németh Szilárd egy szakmai konferencián nemrég már beszélt arról, milyen fontos a sportág határon túli népszerűsítése és támogatása, s erre a magyarkanizsai akadémiát hozta fel példaként.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség egy hónapja újraválasztott elnöke a tisztújító közgyűlésen hangsúlyozta, a sport továbbra is megkülönböztetett figyelem tárgya lesz, a tervek közt említve a birkózóakadémia megalapítását Magyarkanizsán.

Újabb két magyar arany

A kötöttfogású Takács István és Szőke Alex aranyérmet nyert a spanyolországi Pontavedrában zajló junior birkózó-Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség beszámolója szerint a 82 kilós Takács ukrán, míg a 97 kilogrammos Szőke német riválist győzött le a döntőben.

A magyar kötöttfogású csapat három arany-, továbbá egy-egy ezüst- és bronzéremmel zárt, így a szakág pontversenyben harmadik helyen végzett az oroszok és a grúzok mögött.

Európa-bajnokok, kötöttfogás, 60 kg: Diego Chkhikvadze (Grúzia). 67 kg: Giorgi Shotadze (Grúzia). 72 kg: Malkhas Amoyan (Örményország). 82 kg: Takáts István (Magyarország). 97 kg: Szőke Alex (Magyarország).


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége