2024. április 20., szombat

A fiatalok elvándorlásának okait vizsgálták

Projektzáró értekezletet tartottak Magyarkanizsán

Tegnap Magyarkanizsán megtartották a YOUMIG – Az intézményi kapacitások javítása, az együttműködés előmozdítása a fiatalok transznacionális vándorlásának kezelése érdekében című projektzáró rendezvényt, amely programban az önkormányzat partnerként vett részt. A tanácsokozáson Dragana Lukić Bošnjak projektmenedzser beszámolt a 2017. január 1-jén kezdődött munka eredményeiről:

– A projektum keretében arra voltunk kíváncsiak, hogy a községben hogyan lehetne csökkenteni a kivándorlás ütemét, mivel lehetne több fiatalt az itthon maradásra ösztönözni. Szociológiai felmérést végeztünk a községünkből emigrált fiatalok körében, hogy mit tapasztaltak külföldön, miért érdemes oda menni, és mi az, ami csalódás volt a számukra. Az önkormányzat a fiatalok könnyebb munkába állására a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet, mert ez a legerősebb megtartó erő az itthon boldogulni szándékozók számára. Előadásokat szerveztünk a fiatal vállalkozóknak fontos témakörökben. A szerbiai statisztikai hivatallal közösen kidolgoztunk egy helyi akciótervet, amely a község számára útmutató lesz.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere a projektumról elmondta:

– Ez egy több délkelet-európai országot felölelő, a fiatalok elvándorlásával, annak okaival foglalkozó IPA-projektum volt, amelyben Szerbiát Magyarkanizsa képviselte. Községünk fekvése specifikus, közel van az EU határa, ami többféle migrációs mozgást generál az itt élő lakosság, főleg a fiatalok körében. Vannak, akik napi rendszerességgel ingáznak az EU területére, mások munkahelye olyan, hogy két-három havonta járnak haza Magyarkanizsára, a Szegeden és távolabb tanuló diákok, egyetemisták hetente-kéthetente hazajönnek hétvégére. Nagyon változatos a határ menti migráció, ebben a témakörben jól együtt tudtunk dolgozni a többi nyolc kelet-európai országgal, közös kutatásokat végeztünk, személyes és csoportos interjúk készültek, felméréseket végeztünk. A projektum során gyűjtött tapasztalatokat leszűrve egy tanulmány készül, amely hasznos lesz Magyarkanizsa önkormányzata számára. Válaszokat kaptunk a fiataloknak feltett, migrációval kapcsolatos kérdésekre, amelyek alapján a község olyan stratégiai fontosságú dokumentumhoz jutott, mely segítségével, ha már ismerjük az elvándorlás legfőbb okait, befolyásolni tudjuk a migrációt, és talán több fiatal egyént és családot tudunk helyben tartani, vagy visszacsábítani a szülőföldre – mondta a polgármester.