A zacskón múlik?

Tóth Péter

2019. június 4., 16:53

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

A jövőre várhatóan betiltják Vajdaságban a műanyag zacskók használatát. Az utóbbi években bevezetett korlátozások is eredményesek voltak ugyan, de a környezetszennyezést a zacskók mellőzésével még nem lehet megszüntetni. A zöldség és a gyümölcs például egyhasználatos műanyag ládákban érkezik a bevásárlóközpontokba, és ez egységnyi árumennyiségre számítva jóval több műanyaggal terheli a környezetet, mint ha zacskóban vinné haza a vevő az árut. Összességében azonban mindez is csak egy kis szegmense annak, amivel terheljük környezetünket.

A vidéken élők talán még mindig nem érzékelik akkora mértékben a környezetpusztítást. Sokan eltúlzottnak, vaklármának, megalapozatlannak vélik a vészharang gyakori kongatását. A városi ember pedig azt tapasztalhatja, elég csak elhagyni az urbánus részeket, és máris kellemes és többé-kevésbé háborítatlannak tűnő természeti környezet veszi körül az embert. A szemünk ilyenkor azt véli felfedezni: rengeteg tiszta hely van még a bolygónkon. A természetes ökoszisztémát kell azonban valamilyen módon összemérni az emberi társadalommal, ezek kölcsönhatásait kell mélyrehatóan vizsgálni.

A tudomány már több mint száz évvel ezelőtt elkezdett foglalkozni az erőforrás-felhasználás és a környezetszennyezés problémájával. A környezet-gazdaságtannak nevezett irányzat vizsgálja behatóbban ezt a területet. A főáramú közgazdaságtan viszont valójában még mindig nem tudja elfogadni a környezeti szűkösség gondolatát és az ebből adódó következményeket. Ha a közgazdaságtan foglalkozik is az ilyen gondokkal, alapvetően általában egy mechanisztikus világképben igyekszik megragadni az ökológiai problémákat, mindig megoldható technikai kérdésként kezelve a dolgot. Tudjuk, mi történt például Japánban, abban az országban, amely a technikai, technológiai és tudományos fejlődés példaképe volt a huszadik század második felében.

SZISZTEMATIKUS HOZZÁÁLLÁS

Nem csupán Japán esete mutat azonban rá arra, hogy jelenlegi bajainkra a megoldást hosszú távon csak egy mindent átfogó, a ma létező globális gazdasági rendszer egészét érintő rendszerbeli- szisztematikus hozzáállás jelenthet.

Kenneth Boulding a huszadik században a környezetgazdálkodási téma kutatásának egyik klasszikusa volt, aki talán a saját korát is megelőzve a cowboy és az űrhajós életfilozófiáját írta le összehasonlítási alapként. A cowboy az amerikai prérik gyéren lakott térségének világában él. Látszólag a kimeríthetetlen anyagi erőforrások birtokba vételének lehetősége határozza meg életét. Minden birtokba vehető, akár szelíd módszerekkel, akár némi erőszakkal. Ezenkívül minden el is dobható. A természet befogadja és elnyeli azt, amire nincs már szükség a rövid távú emberi szükségletek kielégítése végett. Az űrhajós számára viszont, noha ott van előtte a végtelen, beláthatatlan tér, az életben maradás attól függ, hogy a rendelkezésére álló eszközöket és forrásokat mennyire tudja jól beosztani. Ott, ahol korlátozott mennyiségben állnak a dolgok az ember rendelkezésére, újra kell hasznosítani, még a vizeletet is, és az űrhajózásban ez ma már bevált gyakorlattá vált.

NÖVEKEDÉSKÉNYSZER

Az uralkodó közgazdasági szemlélet szerint egy vállalkozás, cég vagy nemzetgazdaság csak akkor működik megfelelően, ha folyamatos növekedést produkál. A közgazdász a stagnálást is hanyatlásként éli meg. A gazdaság teljesítményének mérőszáma a bruttó hazai termék, népszerű rövidítéssel a GDP. Ha egy adott időszakban mérve a GDP csökken, stagnál vagy nem elegendő mértékben növekszik, azt már úgy értékelik, hogy gondok vannak a gazdaságban. A folyamatos növekedés pedig csak fokozott fogyasztással serkenthető, ahhoz pedig az kell, hogy az emberek mindig újabb és újabb termékeket vásároljanak. Jelenleg az úgynevezett fogyasztói társadalom dívik. A földi ökoszisztéma teherbíró képessége viszont valóban véges. Nem tudni pontosan, meddig viseli el a végtelen növekedést, amely az erőforrások túlhasználatában, valamint a növekvő környezeti terhelésben, nagymértékű szennyezésben ölt testet.

A termékek élettartamának meghosszabbítása lenne az egyik legfontosabb dolog ökológiai szempontból. Vajon mennyire racionális, ha 2-3 évente lecseréljük a használati tárgyainkat? Technológiailag ma már nagyon is kivitelezhető, hogy egy személygépkocsit vagy mosógépet olyan minőségben gyártsanak, hogy azt évtizedekig nagyfokú megelégedettséggel használni lehessen. A cégek viszont a saját piacuk fenntartása érdekében tudatosan pont az ellenkezőjére törekednek. A „fejlesztők” ma már olyan fejlesztéseken dolgoznak, hogy a gépkocsi, a konyhai eszköz, háztartási gép vagy bármi más ne tartson túl sokáig, mert akkor belátható időn belül az emberek nem vesznek újat. Ez lenne vajon valójában a fenntartható fejlődés mozgatórugója? Egészen biztosan nem, de szédületes tempóban zajló technológia forradalom viszont szinte mindent gyorsan elavulttá tesz.

 


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége