A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 év folyamán jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál majd valami hasznosat a maga számára.
Olyan munkát végeztem egy időben, hogy különféle hivatalokban kellett intézni a papírokat. Az egyik helyre szinte lehetetlen volt bejutni, kora reggeltől kellett sort állni.
Nem voltak sorszámok, ha az ember kiment valamiért, nem mehetett vissza a sorba. Amikor végre bekerültem, az elveszett kis hivatalnok nem találta az adatokat, egy lerobbant számítógépe volt, a rengeteg összevissza kuszált kábelek közül alig látszott ki, majd fölbukott bennük, amikor a szekrény felé indult, hogy fölkutassa a keresett iratot, amely nem volt a számítógépben. Engem, mint a feng shui nagy tisztelőjét, igen zavart ez a látvány, főleg, amit még ezután láttam! A szekrény előtt régi, szakadt, flekkes fotelek álltak, telerakva megsárgult, rendezetlen aktákkal. A hivatalnoknak arrébb kellett tolnia a széket, hogy kinyissa a szekrényt, melynek „természetesen” már nem volt fogója, egy nyamvadt törött kulcs azonban megtette a szolgálatot, hogy ki lehessen nyitni az ajtaját. Az egyik szárnya ki is nyílt, majdnem kizuhantak belőle a régi regiszterek, a másik ajtaja pedig nem nyílt, mert félig le volt törve, s nem volt szabad feszegetni.
– Nem nyílnak az ajtók rendesen... – mondta kissé bocsánatkérően.
Ezután a szekrénybe félig belebújva kotorászott, én pedig tovább szörnyülködtem a látványon. Ez egy feng shui rémálom! A falon ott éktelenkedett három réges-régen (egyikük tíz évvel ezelőtt) lejárt naptár, s a cégek, akiktől kapták őket, már rég tönkrementek. Ezek közül már egy dolog is problémát tud okozni, no de ennyi egy rakáson, az már tényleg sok!
– Látja, egyedül dolgozom, nem érkezek semmit sem elvégezni időre, úgy érzem, hogy egy helyben topogok, mintha megálltam volna valahol az időben. Mások áthelyezést kapnak, fizetésemelést, én pedig soha nem kerülhetek még abba a helyzetbe sem, hogy ilyesmit kérnék az igazgatótól. Az ő ajtaja nem nyílik előttem. A klienseim ingerültek, veszekednek velem, szidnak, pedig én semmiről sem tehetek. Alig várom, hogy szabadságra menjek, de azt is csak halasztgatják, nem mehetek akkor, amikor akarok. Késésben vagyok.
„Én is” – gondoltam, s rápillantottam a falon függő poros, szürke órára, s nem lepődtem meg, amikor azt láttam, hogy az óra nem működik.
– Elnézést, ez az óra megállt...
– Meg, már egy éve nem működik.
– Miért nem tesz bele másik elemet? Nem jó, ha áll az óra. Az azt eredményezi, hogy nem haladunk tovább, ott ragadtunk valahol az időben, a múltban, s nem tudunk haladni előre az életben. Mindig mindenről lekésünk.
– Én vegyek bele elemet? A saját pénzemen? Hisz így is alig van fizetésem. Ha nem képesek venni, akkor hadd álljon az az óra. Engem ugyan nem zavar. Minek is nézzem, hova siessek, ha úgysem tudok idejében semmit befejezni. Számomra már nincs idő.
– Hallott ön a feng shuiról? Az egy keleti tudomány, miszerint nagy hatással vannak ránk a körülöttünk lévő energiák, bútorok. Az, ami körülöttünk van, az bennünk is megjelenik. Azért nem nyílnak ön előtt az ajtók, mert itt se nyílnak rendesen, se a szekrénynél, de ahogy látom, ott egy ajtó, amely előtt egy íróasztal van, tele iratokkal.
– Nem használjuk már azt a termet, azért van az ajtó leblokkolva.
– Ez rossz energiát kelt. A lényeg az, hogy az ajtók blokkolva vannak, az óra áll, a falon fennlévő naptárak cégtulajdonosai már rég tönkrementek. Ez mind hátráltató energia, így nemcsak ön nem tud előrelépni a munkában, de a munkát sem tudja idejében elvégezni.
– Nos, én az ilyesmiben nem hiszek, különben sincs időm ezzel foglalkozni. Arra sincs időm, hogy elmenjek az orvoshoz, pedig nem érzem jól magamat.
– Ha esetleg szeretne változtatni az életén, jelentkezzen nálam, ám vegye tudomásul, hogy muszáj változtatni a környezetén is.
– Én bizony nem veszek a saját pénzemen elemet a munkahelyi órába! Most költöttem egy egész vagyont orvosságokra, melyeket a patikában ajánltak. Hát még mennyi kell, ha elindulok az orvoshoz, s elküldenek különféle vizsgálatokra!
– Szerintem az ön egészsége nem rosszabbodott volna meg ennyire, ha a környezete pozitív lenne.
– Ez lehetetlen. Ön ugyan mit tenne, ha a helyemben lenne?
– Először is a foteleket elhúznám a szekrény elől, az asztalt pedig az ajtó elől. Ekkor megjelennék a főnök irodájában, csupán tíz percet kérve, hogy előálljak a kéréseimmel. Megmondanám, hogy erre a munkahelyre több ember kell, hogy utolérjük magunkat, ha nem is állandóra, de kisegítésként helyezzen valakit ide, esetleg alkalmazzanak volontőröket. Megmondanám, hogy nagyon zavar az irodám ronda kinézete, hisz a többi iroda nem így néz ki. Mennyi pénzt költhetek el a kasszából, hogy rendbe hozzam az irodát? Szerintem már az, hogy elmozdítottam a foteleket és az asztalt, meghozza a kezdeti eredményt, s hozzájárul a kéréseimhez. Ha viszont nem, hát akkor mégis a saját pénzemen vennék elemet az órába, vagy kihajítanám a lejárt naptárakkal együtt, s otthonról hoznék órát meg képeket. Néhány virágot helyeznék el úgy, hogy eltakarja ezt a sok kábelt, áthelyezném a bútorokat, s kiírnám az ajtóra, hogy minden hétfőn délig jelentkezhetnek sorszámért, és megkapnák tőlem, hogy melyik nap, hány órakor jöjjenek. Ekkor az emberek sem lennének ingerültek, nem állnának örökké az ajtó előtt harmincan. No, meg mindenképpen kitennék egy bagua tükröt, mely már magában egy díszóra, s beindulna minden szépen, pozitív irányba.
Ő csak legyintett egyet, s kijelentette, hogy nem találja, ami kellene nekem, nézzek be egy hónap múlva, hátha akkor sikerrel járok. Nos, elindultam a rendőrségre, mert ott is volt intéznivalóm. Rengetegen voltak ott is. Nézelődtem itt is. Néhány lejárt naptár, az óra itt is megállt, a régi szekrényben mi más volna, mint egy eltört kulcs, az egyik tolóablaknál van csak egy dolgozó, akinek a mozdulata a lassított filmfelvételre emlékeztet, a többi öt tolóablaknál senki sincs, mert az egyik éppen reggelizik (uzsonnázik vagy ebédel), a másik kiment cigizni, hisz a törvény tiltja, hogy bent füstöljön, hát akkor hadd várjon a nép, tessék, szidják azt, aki miatt ő most nem gyújthat rá bent. A többinek is megvan a maga kifogása, hogy éppen miért nem végzi a dolgát. Magamnak teszem fel a kérdést, hogy hova jut ez a világ, ha így folytatódik minden? A választ azonnal fel is ismertem, amikor a falon megpillantottam egy képet. Egy lejtőn gurult lefelé a földgömb. Nos, pont ezt látom én is, amikor ilyen hivatalokba teszem be a lábamat.
Két hónap múlva elmentem az előbbi hivatalba, hogy vajon megtalálta-e számomra az iratot a hivatalnok. Meglepődve tapasztaltam, hogy senki sincs az ajtónál, nem várják a sort. Benyitottam, s három hivatalnok ült ott, alig ismertem a helyiségre, úgy fel volt újítva. Rámmosolygott az ismerős hivatalnok, mondván, hogy összeesett a munkahelyén, mert nem bírta tovább a stresszt. Ekkor két másik embert helyeztek oda, akik nem voltak hajlandók ilyen irodában dolgozni, s már az iratokat is másképpen rendezik. Ő most jött vissza a betegszabadságról, kitűnően érzi magát itt, s kezdi már elhinni, hogy van abban valami, amit mondtam. Szeretne venni otthonra is egy bagua tükör-órát, hogy otthon is rendeződjenek dolgai, s ide az irodába is vesznek közösen egyet, hogy biztosítsa a pozitív energia megmaradását. S az irat, amiért jöttem? Hisz ez most már csak egy kattintás a számítógépen, s már nyomtatódik is!
