Háromszáz munkahelyet kínáltak fel

Állásbörzét szervezett Topolyán a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat szabadkai fiókintézete

Tóth Péter

2019. május 22., 11:43

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Művelődési Ház kiállítótermében ezúttal 26 munkaadó cég és intézmény mintegy 300 munkahelyet kínált fel az érdeklődőknek.

Fém- és faipari munkásokat, pékeket, húsipari dolgozókat, mezőgépkezelőket, kereskedőket kerestek, de egyéb profilú munkavállalók iránt is igény mutatkozott

Fém- és faipari munkásokat, pékeket, húsipari dolgozókat, mezőgépkezelőket, kereskedőket kerestek, de egyéb profilú munkavállalók iránt is igény mutatkozott

Topolyán ez volt a tizenötödik állásbörze az utóbbi tíz évben. A legutóbbi rendezvényhez képest viszonylag nagyszámú érdeklődő jelent meg, egy kissé szűknek is bizonyult a hely, a munkaadók mindegyike nem tudott külön standon bemutatkozni. Topolyáról, Kishegyesről és Szabadkáról érkeztek a munkát keresők, és többnyire ezekből a községekből voltak itt a munkaadó cégek képviselői is, de volt köztük zentai vállalat is.

Vanyúr Gabriella, a Vállalkozók Általános Egyesületének titkára elmondta, hogy több vállalkozó nem volt jelen személyesen a börzén, de az érdeklődők az egyesület irodájában tájékoztatást kaphatnak a munkaerő-igényeikről. A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat és a Vállalkozók Általános Egyesülete szorosan együttműködik. A szolgálat felhívta a figyelmet, hogy folyamatosan jelentet meg pályázatokat saját vállalkozás megnyitásának támogatására, az egyesület pedig minden támogatást megad az ilyen kezdő vállalkozóknak.

Asztalosokat, géplakatosokat, fém- és faipari munkásokat, pékeket, henteseket, húsipari dolgozókat, mezőgépkezelőket, állatorvosokat, kereskedőket kerestek, de egyéb profilú munkavállalók iránt is mutatkozott igény. Leginkább gyári munkásokat kerestek, iskolai végzettségtől és munkatapasztalattól függetlenül.

A zobnaticai birtokot és idegenforgalmi komplexumot működtető cég munkavezetőket és mezőgazdasági idénymunkásokat keresett. Képviselőjük elmondta, hogy a birtokon korszerű technológiával folyik a mezőgazdasági termelés. Csaknem 150 hektárnyi áfonyaültetvényt létesítettek, és további 120 hektár telepítését tervezik. A potenciális munkavállalóknak többek között versenyképes fizetést ígérnek, és szakmai előrelépés is lehetséges.

A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat szabadkai fiókintézete képviseletében Szécsi Erdmann Elvira munkaügyi tanácsadó elmondta, hogy Topolyán jelenleg 1669, Kishegyesen pedig 1421 munkanélküli szerepel a nyilvántartásban. A három községet magában foglaló észak-bácskai körzetben 7851 munkanélkülit tartanak nyilván, ami 18, 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Elhangzott még, hogy az év eleje óta a körzetben 1547 személyt jelentettek be új foglalkoztatottként. Az egész körzet területén bejegyzett munkanélküliek körében a nők aránya 50 százalékos. Topolya esetében a nők aránya 54,3 százalék, a 30 évnél fiatalabbak részaránya pedig 16,8 százalék. Az 50 év felettiek aránya viszont Topolya esetében a bejegyzett munkanélküliek körében 41,2 százalékos, 41,5 százalékuknak van középiskolai végzettsége, 50,7 százalék alacsonyan képzett és 7,8 százalékos a felsőfokú végzettségűek aránya. A Topolya község területén jelenleg nyilvántartott munkanélküliek 65,8 százaléka több éve állástalan. Kishegyes esetében a nyilvántartottak száma 1421. Ez 14,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A nők aránya 50,7 százalék, a 30 év alattiaké 19,4 százalék, az 50 felettiek aránya pedig 34,1 százalék. Kishegyes esetében 49,9 százalék az alacsonyan képzettek aránya, 48,4 százalékának van középiskolai, 3,7 százalékának pedig felsőfokú végzettsége.

Dušan Torbica, a szolgálat szabadkai részlegének igazgatója szerint gondot okoz a munkaerő elvándorlása, de az ilyen rendezvények mindig jó alkalmat kínálnak arra, hogy a kereslet és a kínálat egy időben és egy helyen találkozzon. Saša Srdić, a községi képviselő-testület elnöke hangsúlyozta, hogy a munkanélküliek számának csökkentéséhez a topolyai község területén hozzájárulnak az ipari parkban megvalósított beruházások, és újabb két üzem megnyitását említette a közeljövőre vonatkozóan.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége