A május nem csak a ballagás hónapja, ilyenkor bonyolítják le az osztálykirándulások javát is az iskolákban. A diákok nagyon várják, mert kötetlenül együtt lehet az osztály. Az osztályfőnök, illetve a kísérő tanárok ilyenkor nem szigorúak, a gyerekek sok szép dolgot látnak a kiránduláson, amelyeknek hasznát vehetik a tanulmányaik során.
Az én osztályaim nagyon szerettek buszozni. Elviselték volna, ha ki sem szállunk, olyan jól érezték magukat együtt is. Olyankor állandóan csacsogtak, zenét hallgattak, énekelgettek, nézték, merre haladunk. Integettek a járókelőknek, akik sokszor viszonozták is azt. Szóval buli volt az egész. Amikor leszálltunk az autóbuszról megnézni valamit, körém gyűltek, kérdeztek, csiripeltek. Megnyíltak, közvetlenebbek lettek, ezáltal közelebb kerülhettünk egymáshoz. Így jobban megismerhettem őket, mint az iskolában. Ez mindkét félnek hasznos volt, hiszen olyan dolgokat tudhattam meg róluk, amit különben talán sosem. Ez mindig jó a tanárnak, mert az információk birtokában közelebb kerülhet a tanulóhoz, és ez segítheti a tanításban. A diáknak is jó, mert nagyobb a bizalommal fordulhat a tanárához.
De valójában miért is szervezik a diákkirándulásokat az iskolák? Egyszerűen azért, hogy a tanteremből kilépve a diákok megismerjék szűkebb és tágabb környezetüket, hogy lássanak abból a világból egy darabot, amiről az órákon tanulnak. Lehet azt helyettesíteni kisfilmekkel, prezentációkkal, ami nagyon jó, de az az igazi, amikor a látott dolgokat a gyerek megfoghatja, közelről megnézheti, körüljárja, szagolhatja, simogathatja, alaposan megnézegetheti. S az is lehet, sőt biztos, hogy új, addig nem látott dolgokkal is megismerkednek útközben. Olyanokkal, amelyeket a szülőhelyén nem tapasztalhat meg. Másrészt olyan élményekkel gazdagodnak, amelyek a lelki világukat is erősíthetik, legyen az közösségi vagy egyéni eredetű. Sajnos sok gyereknek csak az iskolai kirándulások alkalmával van lehetősége utazni, esetleg külföldre menni, a szülő anyagi vagy egyéb okokból nem viszi, nem viheti. S tudjuk, hogy kilépni a mindennapi szürkeségből, őrlőmalomból fontos, az ember feltöltődik, utána minden könnyebben megy egy kicsit.
A kirándulásokra valamennyire készülni is lehet. Ha a tananyag valamennyire kapcsolódik a kiránduláshoz, akár rövid beszámolókat is készíthetnek előzőleg, amiket a helyszínen felolvasnak. S amit a tanuló maga készít el, azt jobban meg is jegyzi. Érdekes az is, hogy amikor a diákok adnak elő órán vagy ilyenkor, kiránduláson, akkor a többiek jobban odafigyelnek rájuk. Ennek kettős haszna van: a játszva tanulás, valamint az, hogy jobban megismerik a másikat, akire év közben talán oda sem figyelnének.
Hasznos, ha az iskolák előre megtervezik a felső osztályok év végi kirándulásait, vagyis azt, hogy melyik évben hová mennek. Így minden alkalommal másfelé utazhatnak, a korosztálynak megfelelően. Az osztályfőnököknek ezután „csak” annyi a dolguk, hogy pontos tervet készítsenek, hogy amit érdemes, azt az adott környéken mind megnézhessék, figyelembe véve persze a gyerekek igényeit. Érdemes az utazási irodával közösen tervezni. Hiszen a végcél a fontos, vagyis hogy a tanulmányi kirándulás önmagában is azt rejtse, ami a célja: a gyerekek tanuljanak valamit azáltal, hogy új tartalmakkal ismerkednek meg, új ismereteket szereznek, új dogokat, vidékeket látnak, ami elősegíti a fejlődésüket, alakítja világlátásukat, szemléletüket, formálja személyiségüket. Ne csak öncélúan utazgassanak városról városra, hanem tartalmas programokkal töltsék meg azt a napot vagy napokat.
Nem kell nagyon tudományosnak lennie a tervnek, sőt el kell fogadnunk olykor a gyerekek ötleteit is, ugyanis nekik sokszor például a McDonald’sban történő uzsonna, fagyizás is nagy élményt jelenthet. Igaz, ami igaz, a gyerekek számára nem is az a legvonzóbb, hogy kirándulni mennek, hogy különféle nevezetességeket látnak, hanem az, hogy együtt legyenek, feltöltődjenek, kikapcsolódjanak. Az együtt itt a varázsszó.
És milyen jó, ha előre tervezni lehet, hogy kivel ülnek, mit vesznek fel, mit visznek magukkal. Nő az izgatottság, a szünetekben, néha órákon is ez a téma. Ez fokozza az összetartást, a közösségi érzést. A közös dolgok öröme megsokszorozza az élményt, s örök emlék marad. Erről tanúskodnak majd a fényképek, amelyek százszámra készülnek, s a kirándulás után is elővehetők, megnézhetők, és jókat lehet együtt kacagni rajtuk. Hányszor elhangzik majd az „emlékszel?” kifejezés! És emlékeznek. Együtt. Nemcsak az év végéig, hanem egy életen át. Eszükbe jutnak a kirándulások, ha később arra járnak, olvasnak róla, vagy az osztálytalálkozókon beszélgetnek. És mindig ott lesz a képben a MI, az OSZTÁLY, az OSZTÁLYFŐNÖK. A legfontosabbak…
