2024. március 29., péntek

Barokk koncert a Kray-kastélyban

Múzeumok Éjszakája Topolyán is

Zene- és hangszertörténeti előadás, valamint kitűnő régi zenei koncert állt a szombat esti múzeumi program középpontjában Topolyán.

A belgrádi muzsikusok elvarázsolták a közönséget (Herceg Elizabetta felvétele)

A belgrádi muzsikusok elvarázsolták a közönséget (Herceg Elizabetta felvétele)

Gazsó Hargita, Topolya Község Múzeumának vezetője az érdeklődő közönséget köszöntve kiemelte, hogy az intézménynek otthont adó egykori Kray-kastély barokk stílusa inspirálta az idei tartalmakat, és köszönetet mondott az ötletadó Dragana Dabovićnak.

Olyan autentikus hangszereken előadott zenei élményben részesülhettünk, amit a kastély egykori tulajdonosa, Kray Pál báró, táborszernagy is hallhatott annak idején. A Beogradski barok nevű zenekar tolmácsolásában Georg Philipp Telemann (1681–1767 ) művei csendültek fel barokk hegedűn, viola da gambán – azaz térdhegedűn – és csemballón. Katarina és Rastko Popović, Srđan Stanić és Jovana Topalov Európa neves színpadain is bemutatkozott már. Topolyán is nagy tisztelettel és alázattal szólaltatták meg hangszereiket, és ismertették a tulajdonságaikat. Ana Cvetković-Stojnić szoprán énekesnő pedig zsoltárok ihlette előadásával növelte a koncert színvonalát.

A zenei csemege mellett a látogatók megtekinthették a múzeum időszakos és állandó tárlatait is. A kastély földszintjén a Topolyai Művésztelep legutóbbi alkotótáborában született képek láthatók, emellett a napokban záruló kamarakiállítás, a pacséri Dudás-Szemesi Antal amatőr festő fennmaradt, különleges hangulatú festményeit is megcsodálhattuk. Az állandó kiállítás keretében a községből származó régészeti leletanyagot tekinthetik meg látogatók, valamit a néhai dr. Hadzsy János köré építettek helytörténeti kiállítást. Dr. Hadzsy amellett, hogy neves orvos volt, országgyűlési képviselőként, illetve az önkéntes tűzoltótestület parancsnokaként is tevékenykedett. Mindezzel kapcsolatban igen sok tárgyat sikerült összegyűjteni. Korabeli orvosi szertár, díszruhák, illetve helytörténeti szempontból is igen jelentős festménykiállítás is látható a topolyai múzeumban.