Pünkösd havi naplójegyzetek

Lakadalmazna az ördög

Péter László

2019. május 8., 11:15

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Fénnya

Hát itt megint valami csoda történt?

Szent György hava az al-dunai székely telepeseknek csalódást okozott. Az első kora tavaszi árvíz rögtön kiöntötte őket. Eljött azonban pünkösd hava, s a jó idő már az ígéretnek szólt. Mert akkor húsvétra, hogy, hogy nem, a Duna meggondolta magát, visszahúzódott a medrébe. S akkor megszelídült a vidék, mert hamar-gyorsan felszáradtak a már belakott s elöntött területek. A telepesek is erőre kaptak: serénykedtek, árokásással és a réti földek feltörésével építgették maguknak az új hazát. Biztosan azt gondolták: mostantól jobb lesz.

Ekkor érkezett Bukovinából, megkésve, gyalogszerrel egy Fénnya Gyurka nevű. De nem lehetett pontosan kideríteni, honnan. „Hát Bukovinából!” – volt az együgyű válasza. Ennek az aprócska elálló fülű, sánta emberkének a furfangja – mint később kiderült – vetekedett még az ördögével is. De amúgy még a neve is reá vallott. Mert a Fénnya név a fény fogalmához párosul, az viszont a Lucifer nevével, amely fényhozót jelent.

Fénnya Gyurka, a szerző illusztrációja

De micsoda fényt. Ez a Fénnya sokszor értetlennek tettette magát. A keresztlevelét nem hozta magával, azt állítván, hogy útközben elkallódott. Viszont nem átallott, vagy öt ízben, több helyen is sort állni a telepítési hivatalban. Az írnokok már mindenütt idegbajosak lettek a nyökötöléseitől. Végül megelégelték, s könyörületből mindenütt be is írták a jegyzékeikbe. Csakhogy ő minden alkalommal másképpen diktálta be a születési adatait. Hol Fogadjisten, hol Istensegíts, hol Hadik, hol Józseffalva lett a szülőhelye… Még andrásfalvi reformátusnak is bemondta magát. Az andrásiak azonban nem nagyon ismerték fel, de derengett, hogy látták már valahol. A papok nevein kívül szinte mindent tudott az ötfaluról. Furcsállották, hogy templomba sose járt, de végül elhitték, amiket beszélt s mondott. S aztán csak tovább csavargatta a szavakat: hogy a széjjeken lakott, nagy szegénységben, s így kicsit távolabb a falutól. S hogy nemigen járt ő be az emberek közé, ilyen kinézettel, meg minek is… Csupa ilyesmiket. Ezt a Fénnyát aztán hol sajnálgatták, hol kinevették. Csak legvégül haragudtak meg rá…

De ő csak vigyorgott, úgy tűnt, tudja, hogy mit akar.

Azt mesélték, amikor megérkezett a telepesek közé, olyan volt, mint valami koldus: csak egy nagy lószőr tarisznyája volt, átalvetős, mi az oldaláról földig lelógott. S vánkosnál se nagyobb, mit a feje alá tehet, ha alhatnékja van, csupáncsak akkora. Csakhogy ő benne tartotta minden vagyonát. Csudamód mindig elő tudott bányászni valamit belőle, mi épp kellett neki. Valami felemás holmik lehettek: nem sok, de a fene se érti… mégis sok minden. Ha kellett valakinek egy aprószerszám, csorba bicska, furdancs, félkézbárd, madzagok, kötéldarabok, rozsdás szegek, apró fogú fűrész, még az is akadt neki. Még fennkő is… Bármit kértek tőle, csak belenyúlt, s előhúzta! Ezt sokszor sokan furcsállották: de a tarisznyát senki nem merte megnézni közelebbről…

Valakik még azt is mesélték, hogy ez a Fénnya akkorka volt, hogy tán maga is belefért a tarisznyájába, s abban hált. Na, kacagtak ezen az emberek. De róla akkorkát se tudtak kideríteni, mint a kisujjam: hogy honnan szalasztották, melyik bukovinai faluból való. Ha az andrásiak kérdezték, Istensegítset vagy Fogadjistent, ha a hadikiak vallatták, akkor Andrásfalvát vagy Józseffalvát emlegette. Ha erre történetesen valaki józseffalvi a szavánál fogta, akkor is feltalálta magát: hol Kisjózseffalvát, hol Nagyjózseffalvát mondta (ma: Vornicenii Mici és Vornicenii Mari). Tehát ezzel nem jutottak előbbre. Gondolták, talán félárva, vagy kálik a szerencsétlen, s titkolja. Végül abbahagyták a firtatást: „Biztos a Szucsáva vetëtte a partra!” – s kinevették. Így lett Fénnya Gyurka közönséges jöttment, de a furfangja többszöröse volt a termetének. Kicsi ember nagy bosszút forralt. Éles esze úgy vágott, mint hajdan az andrásfalvi falubírónak…

Ez a Fénnya sehogy se dolgozott. Egész nap üldögélt, elmélkedett, vagy az utcán bóklászott. De viszont minden telepesnek járó segélyt kijárt magának! Mert folyton valamilyen segélyre várakozott. Hol ebbe, hol abba a sorba állt be, mint Márika, ki megélt a közön… De még a telepesházat is megkapta, s a mellett házhelyeket és nadrágszíjparcellákat… Mire igényt tartott, tévedésből kiutalták neki mindet! Az elírások és a többszörös átkönyvelések erdejében, ott a hivatalban senkinek nem tűnt fel a csaló.

Na, ő meg serényen csencselt, csereberélte a házhelyeket, parcellákat, árulgatta, amit lehetett. Addig-addig, mígnem a vagyonát egy helyütt tudta: Gyurgyován, a Duna hetedik öblözeténél. Gyurgyova Hertelendnél és Sándoregyházánál lejjebbecske volt, Beresztóc (Brestovac) és Pelesóc (Plosic, Pločica) határában. Még 1869-ben létesült. Úgy mondták, először vagy 175 német és bolgár család költözött ide Roggendorfról (Banatski Dušanovac) és Módosról (Jaša Tomić). Később az iratok pontosítottak: németekkel Zichyfalváról (Plandište) és Széchényfalváról (Sečanj), bolgárokkal Baracházáról (Stari Lec), Ó-Besenyőről (Bešenovo) és Roggendorfról (Banatski Dušanovac) telepítették be a falut. A magyarjai pedig előbb csak Ürményházáról (Jermenovci), Újfaluról (Novo Selo) és Sándorfalváról érkeztek, és csak 1883-ban küldték rájuk a bukovinai telepesek jó részét. S ott Fénnya portája is akkora lett hirtelen, vak volt, aki nem vette észre:

„Hát hogy lehet valaki ekkora güzü? Hisz a lapát nyelit mëg se fogta! Ez bizony ëgy élősdi!”

Így lett Élősdi Fénnya Gyurka belőle. Nem arról ismerték, hogy dolgozott: ő csak csereberélt és kölcsönadogatott. S hogy mi derült ki az árvízben megmártózott, kusza, Székelykevén porosodó gyurgyovai irattöredékekből? Mert sokan mondják, hogy ez a Fénnya nem is létezett, csak a székelyek tréfálkozásaiban. No, ha Fénnya nem is lett volna, de Élősdi bizonyosan létezett. Egy panaszos levéltöredékből:

„Ez az Élősdi, ki nekünk mindënféle-fajta kölcsönököt adott eddig… most fëlró nekünk, s most mán úgy ësszekever münköt, sehogy se nem tudunk kilábalni ebből. Se azon uzsoraadósságoktól nem szabadulhatunk, mikbe eddig belérángatott münköt. Erőszakos, s mindënféle kamatokot követel, mikről tudomásunk sincs. Olyanféle bélpoklos fajta, mind Wolánszki, a bojér, ki valaha szijjat hasitott a hátunkból…

S még ő münköt fináncokval fenyëget! Ki, lássák-ë, ajan dologtalan, hogy egész nap a pálinkát vëdëli, s közbe grimaszokot vág rëjánk… S mindég a kocsma pultját bámulja, de tán ott ës csak azétt álldogál, me ajan hitvány növésü, hogy fëlkönyökölni rëá sehogy se nem bír? Hogy az ördög nyomná alájja a kisszékët!”…

E fontos irománynak sajnos hiányzik a folytatása, így sose derülhet ki, hogy mi célból s kihez íródott. Panaszlevél? Feljelentés…

Mondják még erre a Fénnyára, hogy olyan kutyahitű emberke volt, hogy amikor karácsony szenvedején a kántálók meg akarták énekelni, csúfságból kivitt nekik egy teli kas kukacos diót, s azzal hajtotta szét őket. De e sértés még hagyján, azonban akkora tiltott boltokat megcsinált, hogy Gyurgyován már ki nem állhatták. S a székely telepesek végül őt a frissen kapott, Bukovinából megrendelt kutyákkal (kerékkötő sarukkal) akarták agyonverni! Hogy ki üzent, s hol, mikor súgott neki, nem tudjuk. Csak nagy hirtelen összeszedte magát, felkapta a tarisznyáját, és mindenét hátrahagyva – usgyé! – eltűnt. Na, vissza Erdélybe! Toronyiránt Dévának, s onnét Csernakeresztúrra! Akkorra talán már oda is kínálkoztak a telepesek. Na de ott már híre ment, s még hamarabb kiismerték! Akkor felment Aradnak: Gyorokra, Vicére, Magyarnemegyére! S ahányszor meglépett valahonnan, valami eladósított népek tovább követték: nyomon mentek utána, üldözték, hogy leverjék rajta a csalásokat, adósságokat. De míg ők mindig ott helyben leragadtak, ez a Fénnya ügyesen továbbállt.

Tán még máig is járnának a nyomában, ha egyszerre csak nyoma nem veszik. De az bizonyos, hogy ahol ő eljárt, ott mind valami csángóféle telepek lettek! Mintha az ördög láthatatlan madzagon ráncigálta volna azt a szerencsétlen népet. Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem. Egy azonban bizonyos: Fénnyát mintha a föld nyerte volna el. Úgy eltűnt, mint a kámfor!

Fénnya: Fogadjistenben rossz átírásban Féngaként is vezették. Létező, idegen eredetű ritka vezetéknév

Lucifer: latin szóösszetétel – lux, lucis (fény) és fero (hozni)

nyökötölés: nyökögés

kálik: lelenc, visszamaradt

fakutya: fuvarosszekér hátsó kereke mellett futó fékezőhenger, kerékkötő saru


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége