Bár többször jártam Olaszországban, Bologna valahogy mindig kimaradt városlátogatásaimból. Aztán mégis sikerült eljutnom ebbe a nagyon érdekes városba.
Bolognáról szinte mindenkinek a „spaghetti bolognese” jut eszébe. Nos: ilyen nem létezik Itáliában, csak az országon kívüli étlapokon szerepel. A „bolognese” szószt az olaszok „ragú”- nak nevezik, és különböző tésztafélékhez, tagliatelléhez, tortellinihez, lasagnehoz használják. A tagliatelle hosszúkás tészta, Zefirano nevű szakács találta fel, őt a legenda szerint Lucrezia Borgia szőke hajfürtjei inspirálták.
A bolognai szósz eredeti receptje 1891-ben jelent meg Pellegrino Artusi szakácskönyvében, a lassú tűzön készült mártás alapanyagai vöröshagyma, celler, répa és paradicsomsűrítmény, ebbe kerül bele a darált marha- vagy disznóhús, amelyet apróra vágott csirkemájjal vagy gombával gazdagítanak. Foghagyma nem szerepel benne. Ez a recept az olasz kultúrörökség része.
Bologna a hazája a jó minőségű mortadellának. Ismert a „bolognai zöld szósz”, mely fűszernövényekből készül, húsok mellé tálalják. Bologna és környéke híres bortermelő vidék, az ottani Cabernet sauvignon és a Chardonnay nagyon keresettek.
„A Bolognai egyetemé minden érdem” – mondja a doktor Puccini Gianni Schicchi című vígoperájában. A bolognai egyetem Európa legrégibb egyeteme, 1088-ban alapították, jogot, de főleg orvostudományt tanítottak itt, elsőként vezették be az anatómiaórákat. Érdekes megnézni a régi anatómiai termet, a „teatro anatomico”-t, a kerek terem faburkolatú falait szobrok díszítik, a középen áll a márvány boncasztal. A könyvtár falain nemes családok címerei láthatók. Sok értékes könyvet és egy Tóra-tekercset is őriznek itt. Az egyetemen tanult Dante, Petrarca, Kopernikusz.
Ma az egyetemnek 87 000 diákja van. 2004-ben Európa 46 országában elfogadták a „bolognai rendszert”, mely a felsőoktatás összeegyeztetésén alapul.
Bologna egyetemén tanított Umberto Eco (1932–2016) világhírű író, filozófus, fordító, kritikus, számos egyetem díszdoktora, az Olasz Kormány Nagykeresztjének lovagja. A Rózsa neve című regényét nagyon sok nyelvre lefordították és megfilmesítették.
Bologna már az etruszk időkben ismert volt, fontos központ volt a rómaiak alatt. A középkorban gazdag, önálló város, míg 1506-ban II. Gyula pápa bekebelezte az egyházi államba.
Goethe Bolognát „tiszteletreméltó, régi, tudós” városnak nevezte. A sárga és terakotta szín dominál a városban. Egy 35 km hosszú árkádsor vezet a központba, védve az arra járót esőtől, naptól. A város elég zajos, az árkádok alatti üzletek előtt árusok kiabálnak, sok lármázó egyetemistát lehet látni, az autóforgalom igen élénk.
A főtéren áll a San Petronio templom – 1390-ben a bolognaiak elhatározták, hogy felépítik a világ legnagyobb székesegyházát, Petronius nyolcadik püspök tiszteletére. A gyönyörű gótikus templom mégsem készült el teljesen, elfogyott a pénz, a külső márványburkolat a mai napig sincs befejezve. A templom előtti lépcsők turisták, fiatalok kedvenc találkozóhelye.
A főtéren áll a városháza, egy szép Neptun-szökőkút a XVI. századból és a turistairoda. A kúttal szemben látható a Palazzo di Re Enzo épülete. 1250 körül II. Frigyes Hohenstaufen császár harcban állt a Lombard Ligával, a bolognaiak elfogták fiát, Enzót (Heinz), és váltságdíj ellenében sem engedték el, élete végéig ebbe a palotába zárták. A finom lelkületű ifjú itt verseket írt. Fogságát egy szép bolognai leányzó, Lucia Vidagnola enyhítette, akinek gyermeke is született. Tőle visszaszármaztatható a Bentivoglio család, mely 150 év múlva uralta Bolognát.
A Szent Domonkos temploma a XIII. században épült, ide temették Szt. Domonkost, aki Spanyolországból érkezett Bolognába, és az inkvizíció vezetője lett. Külön kápolnában áll díszes szarkofágja. Ebben a templomban nyugszik a szomorú sorsú Enzo is.
A Maggiore utcában található Rossini háza. A nagy zeneszerző itt tanult és itt élt, a város legmegbecsültebb polgára volt.
Bologna egyik meglepő jelképei a ferde tornyok.
Hirtelen bukkannak fel egy forgalmas útkereszteződésnél, az Asinelli 98 m magas, 120 cm-re hajlik el, a Garisenda 48 m magas, de 322 cm az elhajlása. „Ha felhő úszkál fölöttük, azt hinnők, ránk zuhan” – írta Dante. Szerb Antal is írt róluk: „Miután megittam a jó Albano dolcet és hazafelé igyekeztem, megéltem olaszországi utam egyik legmegdöbbentőbb kalandját. Mentem, mendegéltem jókedvűen a sötétben és egyszercsak egy téren elémbe állt egy látomás. Két óriási ferde torony, de olyan ferdék, hogy azt hittem, részeg vagyok. Az egyik jobbra dőlt, a másik balra, és ott dülöngéltek némán és sötéten a téren. Oly groteszken félelmetesek és oly stilizáltan középkoriak voltak, mint Füst Milán némely költeménye!”
Az egyetemisták azt állítják, hogy a tornyok bajt hoznak, ezért csak vizsga után gyűlnek itt össze, és ünnepelnek, bemásznak a sötét és szűk toronyba is.
Manapság Bologna fejlett ipari és kultúrközpont, 388 000 lakossal. A város sokat kínál: kitűnő képtár, színház, kiállítások, különböző éttermek várják a látogatókat. Találó az olasz szólásmondás is, miszerint „Bolognában az ember jól eszik, jól iszik, jól vásárol!”
