2024. március 28., csütörtök

Incidens a kutyamenhelyen

Ismeretlenek szabadon engedték az ebeket – Továbbra is működik a topolyai Komgrad kóbor kutyákra vonatkozó örökbefogadási akciója

A közelmúltban ismeretlen személy vagy személyek behatoltak a topolyai Komgrad Kommunális Közvállalat kutyamenhelyére, és szabadon engedtek több ebet. Az esetről a közvállalat közleményt adott ki, amelyben elítélik a történteket. Fekete Bánov Ágnes, a Komgrad kommunális osztályának a koordinátora lapunk megkeresésére elmondta, hogy több okból is értetlenül állnak az eset előtt, mivel az egyébként átmeneti megoldásként üzemelő telep menedéket nyújt a község területén kóborló kutyáknak, valamint élelmet és orvosi felügyeletet is nyújt.

-Ismeretlen személy vagy személyek levették a lakatot, és kiengedték az egyik ketrecből a kutyákat. Szerencsére rövid időn belül tudtunk az esetre reagálni, és nem történt semmi kirívó – tudtuk meg a Komgrad illetékesétől, aki elmondta azt is, hogy a kutyák nagy része nem szökött el, mivel egyébként jól vannak tartva, állatorvosi ellátásban részesülnek, és rendszeresen kapnak enni-inni. Az esettel kapcsolatban értesítették a rendőrséget, és feljelentést tettek a hatóságoknál a helyszínelést követően.

-Az elkövetők amellett, hogy illetéktelenül hatoltak be a menhely területére, komoly bajt is hozhattak volna magukra nézve a meggondolatlan tettükkel. Szerencséjükre azonban az első ketrecben nőstény és egyébként szelíd természetű kutyusokat helyeztünk el. Körülbelül 20 ebet engedtek szabadon. Azok a kutyák, amik el is csatangoltak messzebb, visszajöttek, hiszen élelmet tőlünk kapnak. Ez is azt bizonyítja, hogy megfelelő ellátásban részesülnek a Komgrad ideiglenes menhelyén – tudtuk meg Fekete Bánov Ágnestől, aki hangsúlyozta, hogy a közvállalat menhelye csak átmenetileg fogadja be a szabadon kóborló, a járókelőknek és az autós forgalomnak is problémát okozható ebeket.

-Folyamatos kapcsolatban vagyunk olyan civil szervezetekkel, amelyek megszervezik és lebonyolítják ezeknek az ebeknek az örökbeadását. Elsősorban külföldön, Nyugat-Európában ugyanis nagy kereslet van az örökbefogadható házi kedvencek iránt. Az új otthonra lelt, Topolya községbeli ebekről hamarosan közzéteszünk egy hangképes összefoglalót, mivel több ilyen visszajelzést is kaptunk már a boldog gazdiktól – nyilatkozta a Komgrad kommunális osztályának a koordinátora, és elmondta azt is, hogy a közvállalat honlapján lehet továbbra is megtekinteni azoknak a kutyáknak a fényképpel ellátott portfólióját, amelyek új otthonra várnak.

A kutyák befogási folyamata során nyugtató lövedéket kapnak, így nem okoznak sem magukban, sem a munkát végző állatorvosi technikusban kárt. Ezt követően megfelelő ellátásban részesülnek, ami azt jelenti, hogy rendszeresen oltják, csippel látják el szükség szerint, féregtelenítik őket, és kezelik a betegségeiket. A Komgrad a falvakban is megszervezi a kóbor állatok befogását, ezt a 024/712-510-es telefonszámra való bejelentést követő egyeztetés után teszi meg.