Nemrégiben Maradékon civil kerekasztal-beszélgetést szerveztek a küszöbönálló, európai parlamenti választások kapcsán. A helybeli magyarok szép számban megjelentek az esten, érdeklődtek, kérdeztek, egyértelmű volt, hogy nem közömbösek a téma iránt. Mint ahogy szülőfalujuk sorsa sem hagyja őket hidegen, kihasználtuk az alkalmat, és megkérdeztük tőlük, hogyan látják Maradékon magyarként megmaradási esélyeiket.
IPACS BÉLA
DETELIN JÓZSEF
ERDŐS ROZÁLIA
ÜRGE KÁROLY
Ipacs Béla: – Maradékon születtem, megörököltem a szüleim házát. Nem itt éltem, Veterniken van házam, 35 munkaévemet az újvidéki Novkabel vállalatban dolgoztam le. Most már nyugdíjasként, nyaranként ismét itt lakom, a gyerekek a városban élnek. Maradékon születtem, itt akarok meghalni is. Már-már azt hittem, hogy a magyarság teljesen elveszett itt. Legtöbb a vegyes házasság, ez a legrosszabb, a fiatalok keveset beszélnek magyarul egymás közt, de a családban sem. Tiszta magyar családokban a szülők és a nagyszülők magyarul szólnak a gyerekekhez, de ők már szerbül válaszolnak. Ez nem jó. Amióta beindult az óvoda, meg 4-5 új, magyar diák is van, azóta kicsit fellendült a magyarság, úgy látom, hogy van egy kis remény. Reménykedem, hogy a magyarság nem veszik el olyan gyorsan, mint ahogy azt korábban gondoltam.
Detelin József: – A magyarság megmaradását a magyar iskola és az anyanyelv jelenti. Most Maradékon erre megvan a lehetőség, 2015 óta javult a helyzet. Most egy kicsit jobbak a megmaradási esélyeink, mint 10-15 évvel ezelőtt. Van remény. Maradék Inđija községhez tartozik, ebben a városban az utóbbi időben beindult az ipar, gyárak és munkahelyek nyíltak, sokan a falu fiataljai közül most oda járnak dolgozni. Amikor még én jártam iskolába, a buszösszeköttetésünk sem volt olyan jó, mint most. Most van egy rendszeres járatunk, amely érinti Inđiját is.
Erdős Rozália: – Jól érzem magam itt, jóban vagyok mindenkivel. Unokáim messze laknak, de hallom, hogy vannak itt gyerekek, akik magyarul tanulnak. Azt is látom-hallom, hogy sok szerb gyerek is tanul magyarul, jönnek a magyarórákra. Ez nagyon jó, és szép is. Ha nekem nem is, de szerintem a fiataloknak hiányzik a szórakozási lehetőség itt. Amikor én voltam fiatal, mulattunk, táncoltunk, vigadoztunk mindegyik ünnepkor, akkor az ún. Domba jártunk. Most nincs ilyesmi, a magyar fiatalok a Petőfiben találkoznak. Tagja vagyok a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületnek és a kórusnak is. Feketicsre járunk a legtöbbet, a Durindóra, Gyöngyösbokrétára és szüreti bálokba is. A feketicsiek vezettek be bennünket a magyar népművészetbe, ők erősködtek, hogy magyarul és csak magyarul. Köszönjük szépen nekik! Nekünk, idősebbeknek is jólesik magyarul mulatni, a szép, magyar nóta, a magyar tánc… Hiányzik az, hogy ilyesmi itt nemigen van. Ha van is lakodalom, ott csak szerb zene van. Sajnos még akkor is, ha magyar a lakodalom. 2-3 csárdást elzenélnek, aztán a fiatalság már követeli is a szerb dalokat. Szerintem ez se nem szép, se nem jó. Mi, idősebbek csak magyar zenére táncolunk. Május 18-án tiszta magyar lakodalom lesz, majd meglátjuk. Ettől függetlenül most, miután megindult a magyar iskola, bízunk benne, hogy jó lesz és hogy jobb lesz.
Ürge Károly: – Nem sok minden maradt már itt, nagyon sokan elmentek, sok a vegyes házasság, a magyarok kivesznek. Tiszta magyar családokban is csak szerbül beszélnek. Magyarul szólok hozzájuk, szerbül válaszolnak. Kevesen adják a gyerekeket magyar osztályba, régebben fakultatív tanultak magyarul, nem tudom, hogy most mi a helyzet. A fiam is vegyes házasságban él, itt, a faluban, az unokáimhoz csak magyarul szólok, értenek is mindent, de nem beszélnek. Néha azért válaszolnak valamire magyarul. Amikor a gyerekek eljönnek hozzám játszani, és kapnak csokoládét, akkor szépen megköszönik, magyarul. Nem akarok szerbül szólni hozzájuk, és ha kell, tízszer is megismétlem, amíg meg nem értik mit akarok mondani. Én is vegyes házasságban éltem, van két lányom és egy fiam, mindig, mindenhol, mindenkivel csak magyarul beszéltem. Az egyik unokám az újvidéki Petőfi Sándor iskolába jár, szerb osztályba, de akar magyarul tanulni. Azt hiszem, hogy falunkban belevésődött az emberekbe az, hogy félnek megszólalni magyarul… Azt szoktam mondani nekik: a magyar állampolgárság kellene, de magyarul beszélni nem akarsz? Nem jó, hogy így gondolkozunk.
