2024. május 5., vasárnap

Az elváltak és újraházasodottak erőforrásai

Erőforrásaink a szentségek – vallják hittel azok a keresztények, akik élnek is velük. A szentségeknek az a rendeltetésük, hogy bennünk az isteni életet elültessék, éltessék, növeljék és védelmezzék annak teljes kivirágzásáig. Minden szentségben Jézus jár körül, hogy jót cselekedjen, hogy emberszerető jóságában magához ölelje a lelket (keresztség), megerősítse az életszentségben és igazságban (bérmálás), saját szent Testével és Vérével táplálja (Oltáriszentség), jó pásztori szívének irgalmával visszavezesse a helyes útra (bűnbánat szentsége), ha beteg, gyenge és erőtlen, irgalmasan segítségére siessen (betegek szentsége). Az úgynevezett közösségi szentségekkel – a papszentelés és a házasság által – pedig az Úr népének közösségéről akar gondoskodni.

Illusztráció – Pixabay.com

Illusztráció – Pixabay.com

A szentségek rangsorában az első Jézus búcsúvacsorájának ünneplése: a szentmise. Ennek állandó gyümölcse az Úr megdicsőült Teste és Vére, amit táplálékul nyújt. A valódi krisztusi életmód tartósan el sem képzelhető átélt szentségi élet nélkül, amelyet Isten Egyháza legalábbis minimális fokon szabályozni kíván (vasárnapi szentmise, évi szentáldozás, gyónás).

Azok, akik Isten kegyelméből felelni tudtak a Szentlélek hívására, a maguk részéről mindig mindent meg is tettek, hogy a szentségekben nyújtott kegyelmeket elnyerjék. A szentek szívesen és gyakran járultak a bűnbánat szentségéhez, részt vettek a szentmise-áldozaton, és boldogan járultak az önmagát ajándékozó Úr asztalához. Manapság is sokan ezt tennék, de bűnös állapotuk miatt nem tehetik meg. Párkapcsolatban élnek, bizonyos okokból nem kötöttek egyházi házasságot, vagy elváltak, és polgárilag újraházasodtak.

A szentségek, bizonyos feltételek mellett, az elváltak és újraházasodottak erőforrásai lehetnek. Ezt tudjuk meg abból a körlevélből, amelyben a nem rendezett viszonyban élő házastársak szentségekhez járulásának témájával foglalkozik dr. Német László SVD nagybecskereki püspök. 2018. december 30-án intézte az egyházmegye híveihez. Ugyanakkor a lelkipásztori munkában részt vevő papoknak személyes levelet küldött konkrét irányelveket megfogalmazva a lelkipásztorok kötelezettségeiről ezzel a témával kapcsolatban.

László püspök atya a körlevelében hangsúlyozza, hogy az élet továbbadásának az Isten által előrelátott formája és helye a család, amelyben – ha minden terv szerint működik – a szülők, az édesanyák és az édesapák közösen, egy harmonikus életközösségben adják tovább az életet, vigyázzák azt, nevelik a gyermekeket mint Isten ajándékát, és igyekeznek számára megadni mindazt, ami egy békés, boldog élethez szükséges. A nagybecskereki főpásztor hangsúlyozza: a keresztények számára a család alapja, a férfi és a nő házassága egyben szentség is, amelyben Isten kimagaslóan megajándékozza a házastársakat kegyelmével, támogatásával, hogy mindig és minden körülmény között családon belül a szereteté legyen az utolsó szó. Az Egyház ugyanakkor tudatában van annak, hogy az ember természetében benne van a bűnre való hajlam is, minek következtében nagyon gyakran a legmélyebb sebekkel találjuk magunkat szemben családunkban. De Isten Jézus Krisztusban testet öltött szeretete ilyen helyzetekben sem fordul el senkitől, és az Egyház Krisztust követve minden sebzett helyzetben az irgalmas Atya szeretetét közvetíti a családok számára. Akkor is, ha egyházilag nem rendezett kapcsolatról beszélünk.

A szentségi házasság a természetes, Isten által minden embernek ajándékozott képességeken nyugszik. Ha egy házaspár ezzel a lehetőséggel élni akar és kapcsolatukat Istennel együtt szentségileg is meg akarják erősíteni, akkor egy ilyen család valóban az élő Isten földi jele és a kegyelem különleges forrása. Az ilyen kapcsolat egyik fontos jellemzője a halálig tartó hűségre való készség és ebben a hűségben való kitartás, melynek alapja Isten irántunk tanúsított örök hűsége.

László püspök atya azokat a párokat, akik nem tartják fontosnak a szentségi házasságot, de együtt élnek és társadalmi értelemben családként élnek együtt, arra kéri, próbálják felfedezni a szentségi házasság nagyságát és szépségét, annak minden örömével, és éljenek Isten szeretetének ezen lehetőségével.

László főpásztor a körlevelében szól az elváltakról és újra házasodottakról is, akiknek az életútja, döntése mögött sebek vannak, törések és az újrakezdés bátor vállalása. Ferenc pápa Amoris laetitia/Szeretet öröme kezdetű apostoli buzdítására hivatkozva kiemeli, noha életük nem felel meg a család keresztény elvárásának, „Isten kegyelme az ő életükben is működik, megadva nekik a bátorságot a jó megtételére, az egymással való szeretetteljes törődésre, és hogy szolgálatára legyenek a közösségnek, amelyben élnek és dolgoznak”. László püspök felhívta mindenki figyelmét arra, hogy különleges esetekben, szigorú feltételek mellett az elváltak és újraházasodottak is járulhatnak szentségekhez. Ennek kezdeti feltételeként említi azt, hogy a párok már régóta együtt élnek, példás életet élnek, fontos számukra a hit és az egyházi közösség élete.

Az ilyen párok vegyék fel a kapcsolatot helyi plébánosukkal, vagy azzal a lelkésszel, aki jól ismeri őket, mégpedig azzal a céllal, hogy a lelkipásztor és az érintett pár közös helyzetfelmérést végezzenek. Ilyen helyzetekben a lelkipásztorok feladata a lelkek megkülönböztetése, Isten irgalmas gyógyító atyai szeretetének közvetítése. A lelkipásztor és az érintett pár a beszélgetés után és a helyzet értékelésének fényében közösen dönthetnek arról, hogy járulhatnak-e időnként szentgyónáshoz és szentáldozáshoz. (Ezekről pontosan az Amoris laetitia pápai buzdítás ír részletesebben a 293–297. pontokban.)