Azok, akik a fanti regényekben szabadon engedve fantáziájukat elképzelték az emberiség jövőjét, két végletet tártak elénk. Az egyik: az emberiség fegyveres bandákra esik szét, amelyek élet-halál harcot vívnak az utolsó kanna benzinért. A másik: az emberiség a benépesített bolygók világközösségének világkormánya alatt él. Most, amikor felrémlenek előttünk a reális veszélyek – nemzetek kihalálásától a Föld tartalékainak feléléséig –, el kell gondolkodni erről a jövőről.
Eképpen gyorsan eljutunk ahhoz a felismeréshez, hogy az emberiség jövője csak akkor lesz biztosítva, ha leküzdi a bábeli átkot. Mint ismeretes, a biblia tartalmazza azt a történetet, hogy Jehova a többnyelvűséggel azért sújtotta az embert, mert túl nagy dologra vállalkozott: égig érő tornyot akart építeni. Amiből a tanulság, ha az emberiség valami igazán nagy dolgot akar elérni, akkor egy nyelven kell beszélnie. Gyilkolni könnyű (már a harmadik ember irigységből megölte öccsét), egy nyelven beszélni viszont nehéz.
Mindez azért lett mai témánk, mert most van századik évfordulója annak, hogy a béke megőrzése érdekében az emberiség megpróbált egy nyelven beszélni: száz évvel ezelőtt alakult meg a Népszövetség. (Megalakulásáról 1919. április 28-án döntött a versailles-i konferencia plenáris ülése, és Genfben kezdte meg működését.)
Mert az I. világháború addig az emberiség legszörnyűbb hadviselése volt. (A háborúk mind szörnyűbbek lesznek, a II. világháború egész városok elpusztításával még szörnyűbb volt, és ma már az emberi civilizáció megsemmisülésének atomháborúja rémítget bennünket.) Nem csak a lövészárkok végeláthatatlan borzalmait hozta magával, amiről Remarque olyan megrázó képet festett Nyugaton a helyzet változatlan című regényében. Az igazi borzalmak a hátországot sújtották. A gazdaság annyira a háború szolgálatában állott, hogy szinte minden más tevékenység megbénult és annyira akadozott, hogy az ipari termelés 1913-hoz viszonyítva Németországban 39, Franciaországban 38 százalékkal esett vissza. Nem volt, aki a búzát learassa, közben a városokban éheztek.
Ennyi rémség hozta meg azt, hogy majd egész Európán végigsöpört a forradalom, amely véget akart vetni ennek a borzalomnak. Természetes az is, hogy mindez megszülte nemcsak azt a vágyat, hogy véget kell vetni a borzalmaknak, hanem azt az eltökéltséget is, hogy olyan helyzetet kell teremteni, amely örökre elejét veszi az ilyesmi megismétlődésének. Születtek is elképzelések arról, hogyan, milyen eszközökkel lehetne ezt megakadályozni. Sir Edvard Grey, akkori angol külügyminiszter már 1915-ben felvetette az ötletet, hogy „létrejöjjön egy Nemzetek Szövetsége, amely kötelezi magát arra, hogy egyértelműen szembefordul bármely hatalommal, amely megszeg valamely szerződést, vagy amely vita esetén más úton rendezné azt, mint háború segítségével”.
A Népszövetség végül Woodrow Wilson amerikai elnök 14 pontja alapján alakult meg. Ezek a pontok tartalmaztak több más intézkedést annak érdekében, hogy a háború ne ismétlődhessen meg. Ilyen lépés volt a titkos diplomácia felszámolása, a gazdasági akadályok ledöntése, a leszerelés. Tartalmaztak néhány konkrét megoldást is, mint az autonómia az Osztrák–Magyar Monarchia és az Ottomán Birodalom népeinek. De leglényegesebb volt az a pontja, amely szerint „meg kell teremteni a népek olyan szövetségét, amely szavatolja az államok függetlenségét és határait”.
A sors iróniája, hogy Wilson állama, az Egyesült Államok végül nem lett tagja e világszövetségnek, mert náluk az a felfogás diadalmaskodott, amely szerint az „Amerika az amerikaiké” elv nemcsak azt jelenti, hogy más ne avatkozzon be ügyeibe, hanem azt is, hogy Amerika sem avatkozik mások ügyeibe. A végül megalakult szervezetnek fokozatos bővüléssel 63 állam volt a tagja a fénykorában.
A szervezetnek volt egy Tanácsa (kezdetben négy állandó taggal: Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán, 1926-ban állandó tag lett Németország és 1934-ben a Szovjetunió, meg négyről kilencre növelt nem állandó taggal), Állandó Főtitkársága és Közgyűlése. Ezenkívül része volt több olyan szervezet, amely már korábban is létezett (például a Hágai Állandó Nemzetközi Bíróság), vagy amelyet később az ENSZ is átvett, például a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal vagy az Egészségügyi Bizottság.
A Népszövetségnek kezdetben voltak sikerei néhány helyi viszály rendezésében. Például Danzing és a Saar-vidék igazgatása kérdésének megoldása, az Åland-szigetek demilitarizálása, Memel és Vilnius kérdésének rendezése, a korfui, moszuli, a szerb–román, csehszlovák–magyar, a bolgár–görög viszály és az albániai határviszályok megoldása. De gyorsan föléje kerekedtek a problémák. 1939-ig 14 ország kilépett, a Szovjetuniót pedig a Finnország elleni agresszió miatt kizárták. (Magyarország 1923-ban lépett be és 1939. április 1-jén lépett ki.)
Mert a vágynál, hogy az emberiség egy nyelven beszéljen, erősebbnek bizonyult, hogy az I. világháború után nemcsak az egy nyelven beszélésre tettek kísérletet, hanem megteremtették a nemzetállamoknak azt a rendszerét, amely ennek az egy nyelven beszélésnek akadálya lett. Így lett erősebb az, hogy ezek az államok nemcsak revansot akarnak, hanem az egymás közti bizalmatlanság és feszültség fenntartását és szítását létük alkotóelemévé teszik.
